Váratlan öröm a Toyota-nál
A Toyota Motor Corp. adózott eredménye 84 százalékkal esett vissza a július-szeptemberi második pénzügyi negyedévében, mivel az erős jen és a főbb piacait sújtó keresletcsökkenés visszavetette bevételét.
Az Adecco nyereségén is meglátszik a javuló gazdasági helyzet
A világ legnagyobb forgalmú munkaközvetítő cége, a svájci Adecco csütörtökön 90 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 46 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 168 millióhoz képest, de főleg az amerikai és a franciaországi kereslet javulása miatt jóval többet a piaci előrejelzések 50 milliós átlagánál.
Bődületes ugrás a Munich Re profitjában - mégis fanyalog a piac
A jutalékbevételekben világelső viszontbiztosító, a német Munich Re (Münchener Rück) csütörtökön 651 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről. Egy évvel korábban mindössze 2 millió euró eredményt ért el. A piac azonban fanyalog: az elemzők átlagosan 727 milliós eredményt jósoltak az idei harmadik negyedre.
Együttműködési megállapodás az Externet és az Enternet között
Az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. tájékoztatása szerint a tegnapi napon, az igazgatóság felhatalmazásával, dr. László Géza (az EXTERNET Nyrt. igazgatóságának elnöke) Együttműködési megállapodást írt alá az Enternet Invest Befektető, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-vel, melyet Bauer Robert (Enternet Zrt. igazgatóságának elnöke) képviselt - olvasható a BÉT honlapján.
USA piacok - nap végére elfogyott a lendület
Szárnyát szegte szerdán az amerikai piacoknak a Fed, miután bejelentette, hogy továbbra is rekord alacsony szinten tartja az alapkamatot még huzamosabb ideig, miután a bizalom megerősödésére van szükség a gazdasági helyreállás tekintetében.
Kgfb biztosítás váltási lázban ég az ország
Több mint kétszer annyi autós váltott biztosítót az idei kgfb kampány első három napján, mint tavaly, a rendkívüli érdeklődésnek köszönhetően idén minden bizonnyal megdől majd a tavalyi 700 ezres váltási rekord, és akár egymillióan is válthatnak biztosítót, az ügyfelek megtakarítása pedig 15 milliárd forint is lehet - közölte az MTI-vel a biztositas.hu internetes alkusz.
A Pom Pom meséket idézi a nemzetközi tőzsde alakulása
Teljes a bizonytalanság és a kapkodás a nemzetközi részvénypiacokon, egyszer lendülettel felfelé kapaszkodnak a piacok, míg rá egy nappal elfogja a pánik a befektetőket és szabadulnának minden részvényüktől. Mindennek következtében a piacok mozgása leginkább a Pom Pom meséket idézi, fel és le, fel és le.
Kétséget ébresztett a Fed az ázsiai piacokon
Csökkenésnek indultak az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a tegnap záródó kétnapos Fed ülés utáni nyilatkozat nem nyugtatta meg a befektetőket arról, hogy a globális gazdaság helyreállási folyamata tartható lenne. A Fed tegnap úgy döntött, hogy továbbra is rekord alacsony szinten tartja az alapkamatát, emellett kijelentették, hogy az olcsó hitelek ideje huzamosabb ideig folytatódni fog.
Buborékot fújnak az állami tőkeinjekciók?!
Egyre több a figyelmeztetés a világgazdaság új keletű talpra állásának megalapozottságát illetően, szakértők újabb pénzpiaci buborékok kialakulását vetítik előre - legutóbb a párizsi Le Monde gyűjtötte össze az ezzel kapcsolatos az elemzéseket.
Közeleg az újabb gázbalhé? - Pénzügyi gondok a Naftogaznál
A Naftogaz ukrán energiaipari cég elismerte, hogy pénzügyi gondjai vannak az októberi orosz gázszállítás ellenértékének az előteremtésével.
Fed - A kamatszint maradt, de csökkent az eszközvisszavásárlás mértéke
Az amerikai jegybank (Fed) szerdán nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.
A költségvetési bizottság támogatta a pénzügyi törvényjavaslatok általános vitára bocsátását
Budapest, 2009. november 4., szerda (MTI) - Valamennyi pénzügyi tárgyú törvényjavaslat általános vitára bocsátását támogatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága szerdai ülésén.
Stagnált délutánhoz képest a forint este
London, 2009. november 4., szerda (MTI/Reuters/Dow Jones) - Stagnált a forint a délutáni euróárfolyamához viszonyítva: 275 forint fölött jegyezték szerdán este az eurót a londoni bankközi devizapiacon.
Tőzsde - New York: erősödés zárás előtt két órával
New York, 2009. november 4., szerda (MTI/Reuters) - Nyereségen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a szerdai kereskedés leállítása előtt két órával, két kedvező októberi amerikai makrogazdasági adatra. A befektetők egy része azonban kivár a röviddel 20 óra után nyilvánosságra kerülő amerikai jegybanki kamatdöntés előtt.
Az IMF vizsgálja a 2010-es magyar költségvetés tervezetét
Budapest, 2009. november 4., szerda (MTI) - A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői megkezdték Budapesten a Magyarországnak biztosított készenléti hitelkerethez kapcsolódó szerződés végrehajtásának felülvizsgálatát, és ennek részeként "sorról sorra elemzik" a 2010-es költségvetés tervezetét - mondta az IMF budapesti állandó irodájának vezetője szerdán.
114 évet kaphat Madoff könyvvizsgálója - és ő?
Bűnösnek vallotta magát a Wall Street legnagyobb, Ponzi-trükkön alapuló kötvénycsalásában Bernard Madoff könyvvizsgálója, aki 114 év börtönbüntetést kaphat - jelentették szerdán amerikai lapok.
BÉT - Jelentős pozitív korrekció volt a BÉT-en - FRISSÍTETT ((új: áruszekció)
Budapest, 2009. november 4., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,88 pontos, 3,11 százalékos emelkedéssel, 20.288,40 ponton zárt szerdán.
Csúnya bajban az Invitel-csoport?
Szeletív nem fizetői (SD) sávba süllyesztette szerdán a magyarországi székhelyű Invitel Holdings A/S vezetékes távközlési szolgáltató, valamint a hozzá kapcsolódó Magyar Telecom B.V. és HTCC Holdco I B.V. társaságok hosszú távú cégbesorolásait a Standard and Poor's.