Hatalmas visszaesés a német ipari megrendelésállományban
A vártnál nagyobb mértékeben esett vissza Németországban a feldolgozóipari megrendelésállomány decemberben. A szezonálisan és inflációval kiigazított adatok alapján a megrendelések 6.9 százalékkal estek vissza novemberi 5.3 százalékos csökkenés után. Az elemzői várakozások 2.5 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Az OTP vezére 2010-re már kevésbé hisz a 2 milliárd eurós profitban
Csányi Sándor már kevésbé hisz a korábbiaknál abban, hogy az OTP csoport képes hozni 2010-re a tervezett 2 milliárd eurós profitot, de állítja, hogy a bank a 2008-as eredményeivel az eszközarányos nyereség alapján a világ bankjai között az első 5 százalékban lesz. (MTI)
A versenyhivatal megbírságolta az FHB-t
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forint bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re (FHB), mert a lakáshitelekhez nyújtott hitelfedezeti életbiztosításról 2004 és 2006 között adott egyes tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. (MTI)
Hatalmas hozamemelkedés a 12 hónapos DKJ aukción
Emelkedő érdeklődés mellett 144 bázisponttal emelkedett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki 12 hónapos DKJ (D100113) aukcióján az átlaghozam, így a korábbi 8,90 százalék után 10,34 százalékra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Újabb európai autógyár kerülhet ázsiai tulajdonba - kínai kérő pályázik a Volvo-ra
A Ford Motor Co., annak érdekében, hogy elkerülje a szövetségi támogatást tőkeemelésre szorul, melyet a Volvo Car üzletág értékesítéséből kíván megvalósítani, a lehetséges vevő a kínai Geely Automobile Holdings Ltd. lehet. (ProfitLine.hu)
Már a külföldi sajtó is a forint mélyrepülésével foglalkozik
A Der Standard osztrák liberális lap szerint beláthatatlan következménye lehet a forint árfolyamának gyengülése a devizahitelesek számára. (ProfitLine.hu)
Megszűnőben a spanyol ipar? - Közel 20 százalékkal zuhant az ipari termelés
Spanyolországban az előzetes adatok alapján az ipari termelés decemberben a szezonálisan kiigazított adatok alapján 19.6 százalékkal zuhant éves szinten, a novemberi 15.3 százalékos visszaesés után. (ProfitLine.hu)
Meglepetés a brit ingatlanpiacon!
Jó hírrel kezdődött a csütörtöki nap a brit ingatlantulajdonosok számára, miután a HBOS jelzáloghitelező felmérése alapján a lakásárindex januári értéke 1.9 százalékkal emelkedett a decemberi 1.6 százalékos csökkenés után, holott az elemzők 1.7 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Új szolgáltatás kisbefektetőknek
A Tőzsde nem az a terület, ahol a tapasztalatlan befektetők nyugodtan ugorhatnak fejest a mély vízbe. A válság hatására most ez különösen veszélyes területté vált a számukra, mégis sokan most nyitnak értékpapír számlát és fektetik a pénzüket magyar papírokba. Számukra több lehetőség is kínálkozik a kockázatok mérséklésére, az ismereteik bővítésére. (ProfitLine.hu)
Kellemes meglepetéssel szolgált az Unilever
A brit-holland Unilever a negyedik negyedében a vártnál nagyobb eredményt ért el, annak köszönhetően, hogy az eladások visszaesését és az alapanyagok drágulását az áremelésekkel ellensúlyozni tudta. Emellett jelentős bevételt ért el a Bertolli cég eladásából. (Profitline.hu)
Valentinra leszel-e a balekom?
Valentin nap előtt a levélszemetelők látszólag azon fáradoznak, hogy segítsenek a legjobb ajándékkal meglepni a kedvesedet. A Symantec azt javasolja, hogy az efféle „szerelmetes” tárgysorral érkező leveleket senki ne nyissa ki. (ProfitLine.hu)
Eladó a Procter & Gamble gyógyászati üzletága?
A Procter & Gamble Co. a Goldman Sachs Group-al együttműködve potenciális vevőt keres a cég gyógyászati márkájának megvásárlására, illetve keresi az utat, hogy tudjon megválni gyógyászati üzletágától - közölte a Financial Times szerdán. (Profitline.hu)
A recesszió ellenére 35%-al nőtt a VISA nyeresége
A Visa Inc. szerdai közleménye szerint az első negyedéves nyeresége 35 százalékkal emelkedett, miután a készpénzes vásárlások felől az elektronikus fizetések felé tolódtak a fogyasztói fizetési szokások. (ProfitLine.hu)
Esés Európában a kamatdöntések előtt
Csütörtök reggel a nyugat-európai részvénypiacok mintegy 2 százalékos csökkenéssel kezdtek, elsősorban a bankok jegyzése gyengült. A részvénypiacokon a figyelem az Európai Központi Bank és a Bank of England kamatdöntésére irányul. (MTI)
Elbizonytalankodtak az ázsiai befektetők
Két napnyi emelkedés után csökkenést mutattak az ázsiai részvénypiacok az amerikai lakossági fogyasztás visszaesése miatti aggodalmak okán, miközben az angol font és az euró a jegybanki kamatdöntésekre várnak. (Profitline.hu)
A Suzuki lefelé módosította profitkilátását
A Suzuki japán autóipari vállalat egyharmaddal kisebb működési eredményt vár a márciussal záruló pénzügyi évben a világszerte visszaeső autóeladások és az erősebbé vált jen hatására. A negyedik legnagyobb japán autóipari cég ennek ellenére eredményesen zárhatja az üzleti évet - közölték csütörtökön Tokióban. (MTI)
Bajban van a Swiss Re viszontbiztosító
A svájci viszontbiztosító, a Swiss Re bejelentése szerint 6 milliárd svájci frankos veszteségleírásra kényszerült a mérgezett eszközei miatt, valamint 3 milliárd svájci frankos tőkeinjekciót kapott az amerikai milliárdos üzletembertől, Warren Buffett-től, miután a vállalati értéke elfogadhatatlan szintre csökkent. (ProfitLine.hu)
Nyilvánossá tette az APEH a bírságolási gyakorlatát
Az APEH közel félszáz oldalas tájékoztatót tett közzé bírságolási gyakorlatáról, hogy az adózók megismerjék a bírságok megállapítása és kiszabása során alkalmazott elveket. (MTI)
Havi csúcsán a brazil Bovespa az élénkülő nyersanyagpiac következtében
Harmadik napja emelkedik a brazil részvénypiac, melynek következtében a Bovespa index közel havi csúcsára erősödött, a nyersanyagtermelő vállalatok és a bankok várható profitkilátásai miatt. A Bovespa index csütörtökön 979.61 ponttal, 2.4 százalékkal 41,108.65 pontra emelkedett. A mexikói Bolsa emellett 0.6 százalékkal zárt magasabban. (ProfitLine.hu)
Elégedetlen a bankjával, forduljon a PSZÁF-hoz! - Egyre többen megteszik
Növelnie kell a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ügyfélszolgálatát, miután egyre többen élnek panasszal a pénzügyi intézményekkel kapcsolatban - közölte a felügyelet a honlapján. (ProfitLine.hu)