A kínai piaca adta meg az irányt Ázsiában
A hangulatot alapvetően az határozta meg, hogy a befektetők kezdik kétségbe vonni Kína térségi húzóerejét, mióta a kínai központi bank óvatos szigorításba kezdett. A kínai Shanghai Composite index 2,7 százalékkal csökkent, miután a miniszterelnök jelezte, hogy újabb szigorítások következhetnek a hitelezésben. Az elmúlt két hétben a kínai központi bank már emelte árverési kamatait, és növelte a kereskedelmi bankok tartalékolási kötelezettségét.
Mindennek nyomán a régiós piacok kevésbé foglalkoztak a tegnapi amerikai piaci emelkedéssel, a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 27,38 pontos, 0,25 százalékos veszteséggel 10.737,52 ponton zárt, 1,81 százalékkal az év végi értéke fölött. A Japan Airlines árfolyama 60 százalékkal 2 jenre csökkent, miután a társaság tegnap csődvédelmek kért. A vállalat papírjait február 20-án kivezetik a tőzsdéről.
A kínai Shanghai Composite index 2,6 százalékkal 3157 pontra csökkent zárás előtt, Hong Kong-ban a Hang Seng index értéke 2 százalékkal 21.231 pontra hanyatlott a második kereskedési szakaszban. Emellett Szingapúrban a részvénypiac 0,5 százalékkal, Tajvanon 0,3 százalékkal csökkent a piaci mutató. Dél-Koreában a Kospi index a régiós trenddel szembe menve 0,2 százalékkal 1714 pontra emelkedett. Az indiai részvénypiac bár emelkedéssel nyitott, de folyamatosan veszítve értékéből mostanra már a tegnapi záróértékére csökkent.
A befektetők továbbra is a héten még ismertetésre kerülő amerikai vállalati gyorsjelentésektől várnak útmutatást. A februári szállítású WTI típusú kőolaj ára az ázsiai piacon 68 centtel 78,64 dollárra mérséklődött. A dollár 91,17 jenre erősödött a tegnapi 91,11 jenes értékről.