Kezdik ledolgozni reggeli veszteségeiket az európai piacok
A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékkal 1.066,40 pontra esett délelőtt. A mutatókat részben a profitkivét, részben a kínai banki hitelezési korlátozásokkal kapcsolatos aggodalmak gyengítették. Ugyanakkor a befektetők továbbra is a vállalati gyorsjelentéseket várják.
A veszteséges nyitást követő emelkedés leginkább az egészségügyi szektorban tevékenykedő vállalatok számlájára írható, miután az USA-ban a republikánus Scott Brown nyerte a szenátusi időközi választást Massachusetts államban a demokrata jelölt, Martha Coakley ellenében, ez pedig megnehezítheti a kormány számár az egészségügyi reform elfogagását.
A londoni értéktőzsde FTSE-100-as mutatója a kereskedés első perceiben 0,5 százalékkal csökkent, majd nagyjából egy óra után 0,26 százalékos veszteséget jelzett. A frankfurti DAX-30 index 0,52 százalékos csökkenéssel indult, egy óra elteltével 0,41 százalékos mínuszban volt. A párizsi CAC-40 mutató 0,45 százalékos gyengüléssel kezdte a kereskedést, később 0,22 százalék volt a vesztesége. A nyugat-európai tőzsdenyitáskor az euró 1,4197 dollár volt a bankközi devizapiacon, 0,66 százalékkal gyengébb, mint kedd este.