Az EKB szintjén a szlovák alapkamat
A Szlovák Nemzeti Bank kedden 3.25 százalékról 75 bázisponttal 2,50 százalékra csökkentette alapkamatát, amely így azonos lett az Európai Központi Bank (EKB) irányadó kamatával. A szlovák döntés megfelelt a piaci várakozásnak, időzítése azonban korábbi volt a vártnál. (ProfitLine.hu)
AKK - 10 % alatt a 3 hónapos DKJ-aukció átlaghozama
Vitték, mint a cukrot a 3 hónapos (D090318) diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai aukcióján, a kialakult átlaghozam október 22. óta először 10 százalék alá 9,44 százalékra mérséklődött a korábbi 10,46 százalékról. (ProfitLine.hu)
GfK: Tizenhárom éves mélyponton a megtakarítással rendelkezők aránya
Tizenhárom éves mélypontra, 19,2 százalékra csökkent a pénzügyi megtakarításokkal rendelkezők aránya 2008 novemberében Magyarországon a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya szerint, amelyet kedden sajtótájékoztatón mutattak be Budapesten. (MTI)
Hong Kong - A profitralizálás következtében esett a Hang Seng
Az elmúlt három kereskedési nap folyamán most először csökkent Hong Kong-ban a részvénypiac, miután a befektetők nyereségrealizálásba kezdtek. A Hang Seng index 291.65 ponttal, 1.9 százalékal 14,753.22 pontra csökkent, holott a nap folyamán 1.1 százalékos erősödést is mutatott. (ProfitLine.hu)
Az elemzők szerint el kell búcsúzni a GDP-növekedéstől
A magyar gazdaság feltételezhetően 2008. harmadik negyedévében produkált utoljára növekedést a következő egy év várakozásai alapján, a külkereskedelmi
termékforgalom adatai pedig a vártnál is rosszabbul alakultak az elmúlt időszakban - mondták az MTI által megkérdezett elemzők kedden. (MTI)
Finnország - 2009-ben recesszióba süllyed a gazdaság
Helsinki,2008. december 9., kedd (MTI/AFP) - A finn gazdaság, amelyet eddig kevésbé sújtott a nemzetközi gazdasági válság, 2009-ben recesszióba süllyed majd a bruttó hazai termék 0,5 százalékos
visszaesésével - közölte keddi előrejelzésében a központi bank.
Jelentősen zuhant a brit feldolgozóipar
Tovább hanyatlott a brit ipar teljesítménye, a feldolgozóipar októberben 1.4 százalékkal visszaesett szeptemberhez képest, míg éves szinten 4.9 százalékos csökkenést mutatott. (ProfitLine.hu)
ZEW - Váratlan javulás a német üzleti hangulatban
Németország gazdasági hangulatát monitorozó ZEW indikátor 2008 decemberében a várakozásokkal ellentétben 8.3 ponttal -45.2 pontra javult a novemberi -53.5 pontról. Az előzetes elemzői várakozások további csökkenésre, -55.8 pontos értékre számítottak. (ProfitLine.hu)
15 éve nem látott mértékben zuhant a svéd infláció
Svédország, mely a múlt hét csütörtökön jelentős 175 bázispontos csökkentéssel 2 százalékra csökkentette az alapkamatát, jelentős mértékű, 15 éve nem látott inflációcsökkenéssel szembesült novemberben. (ProfitLine.hu)
Ausztria is kénytelen volt csökkenteni előrejelzéseit
Lefelé módosította Ausztria várható gazdasági növekedését az osztrék központi bank. A korábbi, júniusi előrejelzés még az idei évere 2.2 százalékos, jövőre 1.7 százalékos növekedéssel számolt, azonban a legfrissebb prognózis szerint az idei évben már csak 1.6 százalék, míg jövőre 0.3 százalékos GDP növekedés várható. (ProfitLine.hu)
IATA - Az előrejelzések szerint csökkenhet a légitársaságok veszteségei az olajár csökkenésének hatására
Az idei évben akár 5 milliárd dollárra is emelkedhet a világ légitársaságainak vesztesége, a következő évben pedig várhatóan 2,5 milliárd dollár lehet - közölte a
Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA). (ProfitLine.hu)
Erősödéssel nyitott a forint a bankközi devizapiacon
Erősödött a forint, kedden fél tízkor 263,40/60 forint volt az euró árfolyama a budapesti bankközi piacon a hétfő délutáni 264,10/30 forint után. (MTI)
Tőzsdenyitás - Nyugat-Európa - 1 százalék körüli kezdeti gyengülés
A vezető európai tőzsdemutatók több mint 1 százalékis veszteséggel nyitottak kedden. (MTI)
KSH - Éves szinten októberben 34 milliárd forint passzívum a külkereskedelemben
A KSH első becslése szerint 2008 októberében a külkereskedelmi mérleg 10 milliárd forint passzívumot mutatott, ami egyben az egyenleg 34 milliárd forintos (180 millió eurós) romlását jelenti 2007 októberéhez képest. Az export éves szinten forintban 2 százalékkal 1626 milliárdra csökkent, míg az import változatlanul 1636 milliárd forint maradt. Az októberi kivitel 79, a behozatal 67%-át az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
KSH - 0.7 százalékkal emelkedett a III. negyedéves GDP
A harmadik negyedéves GDP Magyarországon 0,7 százalékkal emelkedett, melynek húzóereje a mezőgazdaság teljesítménynövekedése volt olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
BÉT - Ellentétes előjelek nyitás előtt
Bizonytalan kereskedés várható az ellentmondó hatások alatt álló Budapesti Értéktőzsdén kedden az MTI által megkérdezett szakértő szerint. (MTI)
Nincs egységes megoldás az EU tagállamok gazdasági helyzetére
Nincs egységes megoldás az EU tagállamainak gazdasági helyzetére, az általános válság közepette mondta hétfő este Londonban José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke. (ProfitLine.hu)
Stagnál az olaj az OPEC kvótacsökkentésére várva
Az olaj világpiaci ára kedden az ázsiai kereskedés során 44 dollár közelében állapodott meg, miután tegnap erősödött az OPEC elnökének hétvégén tett kvótacsökkentésre vonatkozó nyilatkozata után. (ProfitLine.hu)
Mélyebb recesszióban Japán, mint azt korábban gondolták
Japán mélyebb recesszióba sülyedt a harmadik negyedév során, mint azt az első adatok alapján sejteni lehetett, közölte a kormány kedden. Az export gyengült a belföldi fogyasztás pedig visszaesett. A kormánya bejelentése szerint a GDP a második negyedévhez képest 1.8 százalékkal zsugorodott, szemben a korábbi 0.4 százalékos becsléshez képest. (ProfitLine.hu)
Devizapiac: kedden kezdetben gyengül az euró a dollárhoz képest/forint
Kedden reggel gyengült az euró a dollárhoz képest, a dollár pedig a jenhez viszonyítva. (MTI)