Lengyelország - 2010-ben teljesülhet az inflációs cél
Lengyelország inflációs rátája visszatérhet a központi bank 2,5 százalékos célértékére 2010-ben, mindezt a központi bank elnöke, Slawomir Skrzypek mondta egy élő televíziós interjúban, melyet a TVN CNBC Biznes-nek adott. (ProfitLine.hu)
Japán közzétette a 107 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagját
Japán pénteken ismertette a 11.7 trillió jenes (107.4 milliárd dolláros) gazdaságélénkítő csomagját, mely része annak az intézkedési tervnek, hogy a gazdaságot megóvják a stagnálástól és, hogy ellensúlyozzák a magas energia árak hatásait. (ProfitLine.hu)
Bankközi piac: forintgyengülést okozott az olajfegyver emlegetése
Komoly árfolyamgyengülést szenvedtek el a régiós devizák, és a forint is vesztett értékéből az orosz olajszállítások esetleges korlátozásáról megjelent hírek hatására. (MTI)
Japán - Évtizede nem volt ilyen magas a maginflációs ráta
Japánban a mag fogyasztói-árindex júliusban évtizede nem látott mértékben 2.4 százalékkal emelkedett egy év alatt a júniusi 1.9 százalék után. A kapott adat jelentős nyomást gyakorol a Bank of Japan-ra, hogy még az év vége előtt emelje a kamatszintet. (ProfitLine.hu)
Egyenlőre egyhelyben topognak az európai piacok
A reggeli nyitás óta nem történt érdemleges elmozdulás a nyugat-európai piacokon pénteken. (ProfitLine.hu)
USA - Milyen főbb adatokra számíthatunk?
A fogyasztói kiadások az Egyesült Államokban várhatóan lassulást fognak mutatni a ma nyilvánosságra kerülő júliusi adatokban, ugyanis a kormányzati gazdaságélénkítő csomag adó visszatérítései okozta hatás már mérséklődött. (ProfitLine.hu)
Az indiai gazdaság 7,9 százalékra lassult
Lassult az április-június közötti negyedévben az indiai gazdaság növekedési üteme: éves szinten az ütem 7,9 százalék volt, szemben az egy évve lkorábbi 9,2 százalékkal - jelentette be pénteken az Újdelhi kormány. (MTI)
MNB - júliusban csökkent a monetáris bázis
Júliusban a monetáris bázis 134,7 milliárd forinttal 2.940,9 milliárd forintra csökkent, a monetáris bázis rövid bázisú évesített növekedési indexe88,9 százalék, az előző havinál 9,2 százalékponttal alacsonyabb volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken. (MTI)
Ipari termelői árak, július: +3,7 százalék év/év
Az ipari termelői árak júliusban az egy évvel korábbiaknál 3,7 százalékkal voltak magasabbak, míg az előző hónapinál 0,7 százalékkal alacsonyabbak -közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. (MTI)
MNB - csökkentek a fogyasztási hitelek kamatlábai
A fogyasztási hitelek esetében csökkentek, a folyószámlahitelek és az egyéb hitelek esetében növekedtek júliusban a háztartási szektor forintban denominált hiteleinek átlagos kamatlábai - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken. (MTI)
USA - A vártnál jobb GDP adat hatására emelkedtek az indexek
Az amerikai piacok a csütörtöki kereskedés során 1 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek a vártnál sokkal jobb második negyedéves GDP adat és a csökkenő munkanélküliségi jelentést követően. A DJIA index 212.67 ponttal, 1.85 százalékkal 11,715.18 pontig erősödött. Az S&P 500 index értéke 19.02 pontot, 1.48 százalékot erősödve 1,300.68 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 29.18 ponttal, 1.22 százalék mellett 2,411.64 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Meghosszabbította a posta az 1 és 2 forintosok beváltását
Meghosszabbította a Magyar Posta az 1 és 2 forintosok beváltásának idejét: a postákon augusztus után is könnyített feltételekkel lehet megszabadulnia forgalomból már kivont fizetőeszközöktől - közölte a Magyar Posta pénteken. (MTI)
OTP saját részvény eladási és opciós ügylet
Az OTP Bank Nyrt. 2008. augusztus 28-án a saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvényekből tőzsdén kívül egymillió ötszázezer darabot értékesített részvényenként 6.878 forintos áron, és egy ugyanekkora részvénycsomagra - szintén tőzsdén kívül - fizikai elszámolású opciós szerződést is kötött - közölte az OTP pénteken a tőzsde honlapján. (MTI)
Tőzsdezárás - Tokió - Nikkei225: + 2,4 százalék
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken három hete a legnagyobb napi növekedéssel zárt. A Nikkei index 2,4 százalékkal javult főként azért, mert az exportőr cégek jegyzése emelkedett a második negyedévi amerikai GDP váratlanul erőteljes növekedése miatt. Ez az adat átmenetileg enyhítette a globális gazdaság jövője miatti aggodalmakat. (MTI)
Pozitív hangulatú nyitás várható a Budapesti Értéktőzsdén
Várhatóan a tegnapi záró értékéhez képest jelentős pluszban nyit majd a BÉT (ProfitLine.hu)
Olaj - jelentős drágulás az áresés után a Gustav közeledtére
Pénteken jelentően emelkedtek a nyersolajárak a korai kereskedésben, a WTI típusú nyersolaj a hordónkénti 117, a Brent a 116 dollár közelébe kúszott annak hatására, hogy fokozódnak az aggodalmak a Gustav hurrikán miatt. Egyes elemzők szerint a Gustav komolyabb károkat okozhat a Mexikói-öböl mentén, mint 2005-ben a Katrina és a Rita okozott.Tegnap még több mint 2 dollárral estek az árak a Nemzetközi Energiaügynökség és az amerikai kormány ígéretére, hogy megnyitják a stratégiai olajkészleteket, ha a vihar eléri a Mexikói-öböl partjait. (MTI)
Devizapiac - figyelem irányul a forint gyengülésére
London, 2008. augusztus 29., péntek (MTI/Dow Jones) - A közép-európai régióban pénteken a lengyelországi második negyedévi GDP-adat kelt figyelmet, a szakértők a várhatóan 5,5 százalék felettiéves növekedés alapján a pénpolitikai enyhítés elmaradására következtethetnek. A másik figyelmet keltő jelenség a forint elmúlt két napon tapasztalt gyengülése - írja elemzők véleményét idézve a DowJones hírügynökség. A hírügynökség megjegyzi, hogy a kormány adómérséklési csomagja és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megjegyzése távozásáról, amennyiben a parlament nem fogadja el a tervet, felkavarta a forintpiacon a kedélyeket.
Napi Gazdaság: 4 százalékkal drágulhat novembertől a távfűtés - lapszemle
A földgáz árának emelése miatt Budapesten 3-4 százalékkal drágulhat a távfűtés novembertől, ami már most is drágább a magyar fővárosban, mint Bécsben - írja a Napi Gazdaság. (MTI)
Olajár - csökkenés (Brent: 114,17 dollár, WTI: 115,59 dollár)
Csütörtökön három nap után zuhan a kőolaj ára, az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent októberi lejárata 2,05 dollár csökkenéssel 114,17 dolláron fejezte be a napot. (ProfitLine.hu)
Tőzsdezárás - New York - Nasdaq: + 1,2 százalék, DJIA: + 1,9 százalék
New York, 2008. augusztus 28., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - Erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.