Nagy feltörekvők nagy lassulás előtt

Kifejezetten romlottak Kína, India és Oroszország gazdaságának közeli növekedési kilátásai - állapította meg pénteken a fejlett ipari országokat tömörítő OECD. A szervezet pénteken tette közzé összefoglaló konjunktúramutatóit októberről, és megállapítja: a hét legfejlettebb ipari állam (a G7) gazdasági kilátásai erősen romlottak, a konjunkturális kilátásokat kifejező mutatók csökkenése 0,9-1,2 pont, ilyen romlást mértek az egész OECD térségre. (MTI)
2008. 12. 05. 15:33
Megosztás:

Szakad az olaj az amerikai foglalkoztatottsági adatokra

Az olaj határidős jegyzése pénteken 3 százalékkal kezdett esni, miután nyilvánosságra került az amerikai novemberi foglalkoztatottsági adat, melyszerint a nem mezőgazdaságban tevékenykedők között 533,000 fő vesztette el az állását. (ProfitLine.hu)
2008. 12. 05. 15:20
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat eladásából rendezné a szerb kormány a Vajdaság költségvetését

A Vajdaság a jövő évi szerb költségvetésből a tervezett 35 milliárd dinár (mintegy 106 milliárd forint) mellett a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) privatizációjából befolyt pénz 90 százalékát is megkapja. (MTI)
2008. 12. 05. 15:10
Megosztás:

Merrill közgyűlés - Zöld út a Bank of America-nak

A Merrill Lynch részvényesei jóváhagyták a befektetési bank a Bank of America-nak történő értékesítését, mellyel az ország legnagyobb bankja jön létre. (ProfitLine.hu)
2008. 12. 05. 15:08
Megosztás:

USA - Több mint félmillió munkanélküli novemberben

Az Egyesült Államokban a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma novemberben 533,000 fővel csökkent, a munkanélkülisági ráta pedig 6.5 százalékról 6.7 százalékra emelkedett. (ProfitLine.hu)
2008. 12. 05. 14:30
Megosztás:

Londoni elemzők: az ipari termelési adatok a vártnál is mélyebb recesszióra utalnak

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a vártnál is mélyebb recesszióra utalnak a pénteken közzétett, a konszenzusnál gyengébb magyarországi ipari termelési adatok, amelyek megerősítik a meredek további jegybanki kamatcsökkentések kilátását. (MTI)
2008. 12. 05. 14:25
Megosztás:

Létszámleépítést tervez a szombathelyi Delphi Hungary Kft.

Kétszázötven dolgozóját bocsátja el a jövő év első negyedévében a jelenleg még 1150 főt foglalkoztató, szombathelyi Delphi Hungary Kft. - közölte pénteken Karl Aschemann ügyvezető igazgató. (MTI)
2008. 12. 05. 14:20
Megosztás:

Erste: létfontosságú a fogyasztói bizalom helyreállítása

Az eurózóna bruttó nemzeti terméke várhatóan 0,4 százalékkal esik vissza 2009-ben, az infláció pedig 1,5 százalékra csökken jövőre - állapítja meg a nemzetközi Erste Csoport jövő évi gazdasági és tőkepiaci kilátásokról szóló elemzése. A kelet-közép-európai gazdasági növekedés átlaga az Erste szerint magasabb lesz, mint az eurózónáé; a kötvénypiac profitálhat a válságból. (MTI)
2008. 12. 05. 14:00
Megosztás:

A varsói tőzsde kész az együttműködésre a bécsi tőzsdével

A varsói állami tőzsde (GPW) elnöke nem zárja ki az együttműködést a bécsi tőzsdével. Ludwik Sobolewski szerint ennek feltétele, hogy Varsó továbbra is vezető szerepre törekedhet a térségben. (MTI)
2008. 12. 05. 13:57
Megosztás:

Jövőre létszámot bővít az autóipari beszállító Mono-Ipolyfabric

Elkerüli a létszámleépítést, sőt a jövő évben újabb munkásokat tervez felvenni az Ipolytölgyesen működő, külföldi tulajdonban lévő, nagy autóipari gyáraknak beszállító Mono-Ipolyfabric Kft. - közölte az üzem vezetője pénteken. (MTI)
2008. 12. 05. 13:41
Megosztás:

Jóváhagyta a német parlament a konjunktúraélénkítő tervet

A Bundestag után a német parlament felsőháza, a Bundesrat is jóváhagyta pénteken a kormány 32 milliárd eurós konjunktúraélénkítő programját, így az január elsején életbe léphet. (MTI)
2008. 12. 05. 13:16
Megosztás:

Bundesbank - 0.8 százalékos gazdasági visszaesés várható Németországban

A német központi bank előrejelzése szerint az ország gazdasága jövőre várhatóan 0.8 százalékkal csökkenhet. A bank pénteken kiadott prognózisa jóval rosszabb, mint a kormányzat október közepén kiadott 0.2 százalékos emelkedésre vonatkozó becslése. Az ország gazdasága idén a harmadik negyedévben került recesszióba. (ProfitLine.hu)
2008. 12. 05. 12:52
Megosztás:

Németország - Szeptember utén októberben is jelentős visszaesés az ipari megrendelésekben

Beszakadt a német ipari megrendelésállomány októberben, a megrendelések a szezonálisan kiigazított adatok alapján havi szinten 6.1 százalékkal csökkentek, az előző havi 8.3 százalékos esés után, az elemzői várakozások mindössze 0.5 százalékos mérséklődésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2008. 12. 05. 12:45
Megosztás:

A Mercedes tavasszal kiválasztja a magyarországi beszállítóit

A Daimler AG jövő tavasszal megkezdi a beszállítók kiválasztását a 2012-től kizárólag Kecskeméten készülő modelljéhez, mondta Eberhard Gloger, a társaság vezető beszerzési menedzsere pénteken Kecskeméten egy autóipari beszállítói konferencián. (MTI)
2008. 12. 05. 12:42
Megosztás:

Hong Kong - Kína lendületét kihasználva erősödött a Hang Seng

Erősödött Hong Kong-ban a részvénypiac azon spekulációk miatt, mely szerint Kína további gazdaságélénkítő intézkedéseket fog bevezetni, hogy tovább élénkítse a pénzpiacokat. A Hang Seng index 336.31 ponttal, 2.5 százalékkal 13,846.09 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
2008. 12. 05. 12:20
Megosztás:

Gazdaságélénkítő programot hírdetett Svédország

A svéd kormány pénteken 8.3 milliárd koronás (1 milliárd dollár) gazdaságélénkítő csomagot jelentett be, hogy javitsa a foglalkoztatottságot és az infrastrukturális fejlesztéseket. (ProfitLine.hu)
2008. 12. 05. 12:12
Megosztás:

Vasúti projekteket finanszíroz Brüsszel, köztük a Budapest-Nyíregyháza vonal tanulmányozását

Tizenegy vasúti beruházás finanszírozását jelentette be pénteken az Európai Bizottság, köztük a Budapest-Keleti/Miskolc-Nyíregyháza gyorsvasútvonalra vonatkozó előkészítő tanulmányok készítését. (MTI)
2008. 12. 05. 11:43
Megosztás:

Morgan Stanley - Növelte a Goldman veszteségére vonatkozó becslését

A Morgan Stanley növelte a Goldman negyedik negyedéves veszteségére vonatkozó becslését, a részvény árának esése és az ingatlan eszközök novemberi csökkenése következtében. (ProfitLine.hu)
2008. 12. 05. 11:22
Megosztás:

Devizatartalékban az IMF-hitel lehívott része

A Nemzetközi Valutaalaptól felvett készenléti hitel novemberben lehívott 4,9 milliárd eurós első részlete teljes egészében megjelent a devizatartalékokban: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett előzetes adatai szerint a nemzetközi tartalékok 5,071 milliárd euróval nőttek a múlt hónapban és 22,875 milliárd eurót értek el. (MTI)
2008. 12. 05. 11:06
Megosztás:

Tőzsdenyitás - nyugat-európai körkép: megint lefelé

Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok ismét lefelé indultak, a befektetőket minduntalan elkedvetlenítik az általában rossz gazdasági kilátások és a profitcsökkenésre, alkalmasint egyenest veszteségre utaló vállalati előrejelzések. Az olajtársaságokat és a bányaipari cégeket külön nyomasztja a nyersanyagok szabadpiaci olcsóbbodása - 2-2,7 százalék között, illetve 1,8-4,4 gyengültek részvényeik az első órában -, és továbbra is bukdácsolnak a bankrészvények, az első órában 2,9-3,7 százalék közötti veszteségekkel. (MTI)
2008. 12. 05. 10:01
Megosztás: