Itt a jó hír! Németország kikerült a recesszióból

Németország a második negyedévben kikerült a recesszióból, az első negyedhez képest 0,3 százalékos GDP-növekedéssel, ezt erősítette meg a szövetségi statisztikai hivatal kedden kiadott második becslése. Előzőleg négy negyedéven át egyre romlott a teljesítmény negyedéves összehasonlításokban: a tavalyi második negyedévi mínusz 0,6 százalékról az idei első negyedévig mínusz 3,5 százalékra gyorsult a visszaesés üteme. (ProfitLine.hu)

A mostani második negyedévi növekedést keresleti oldalon elsősorban a közfogyasztás és a lakossági fogyasztás támogatta, sorrendben 0,4 százalékos, illetve 0,7 százalékos növekedéssel az első negyedévhez képest. Ezek már az első negyedévben is 1,1 százalékkal, illetve 0,6 százalékkal gyarapodtak az előző negyedhez képest.

 

Pozitív újdonság viszont, hogy a beruházások stabilizálódtak: a második negyedévben már csak 0,5 százalékkal estek vissza, az első negyedévi, 18,5 százalékos zuhanás után. Közeledett a stabilizálódáshoz az export is, 1,2 százalékos csökkenéssel, miután az első negyedévben még 10,5 százalékkal fogyatkozott az előző negyedhez viszonyítva.

 

A behozatal 5,1 százalékkal tovább csökkent az első negyedévi, 5,3 százalékos mínusz után, de mivel fordult a helyzet - a második negyedévben a kivitel kevésbé csökkent, mint a behozatal -, a külkereskedelem már pozitív hozzájáruló volt a hazai össztermék (GDP) alakulásához. A második negyedévben a német gazdaság visszaesése éves összehasonlításban 5,9 százalékosra lassult az első negyedévi 6,7 százalékról.

 

Éves összehasonlításban a tavalyi utolsó negyedévben kezdődött a baj, 1,8 százalékos GDP-csökkenéssel. Szintén éves összehasonlításban a lakossági fogyasztás a második negyedévben már nőtt, 0,5 százalékkal, miután az első negyedévben 0,1 százalékkal, a tavalyi utolsó negyedben 0,6 százalékkal csökkent, és az előző negyedévekben sem érte el a növekedése legalább az 1 százalékot. Az elemzők korábban abban reménykedtek, hogy a lakossági fogyasztás növekedése esetleg fékezheti az idénre várt gazdasági visszaesést Németországban, mások viszont rámutatnak, hogy a növekedés jobbára a kormány autóvásárlásokat ösztönző "roncsprémium" programjának köszönhető, és ha a program kifut -várhatóan már a jövő hónapban -, nem tudni, mi lesz a növekedéssel. A

 

második világháború óta a legerősebb gazdasági visszaesés várható ebben az évben Németországban. Ezt erősítette meg április végi, lefelé módosított hivatalos előrejelzésében a német kormány, 6,0 százalékos gazdasági gyengülést jósolva, a januárban általa jelzett 2,25 százalékos visszaesés helyett. Az áprilisi előrejelzés most is érvényben van, habár a német pénzügyminisztérium júliusi havi jelentése szerint Németországban a fő mutatók arra vallanak, hogy a gazdaság hamarosan túljut a visszaesés legrosszabb szakaszán. A külföld számára is figyelemre méltó, hogy a német kormány szerint az import idén 10,6 százalékkal csökken, és jövőre is legföljebb 0,4 százalékkal nőhet. A visszaesés várhatóan fokozatosan érezteti hatását a munkaerőpiacon is.

 

A német gazdaságkutató intézetek előrejelzése szerint a munkanélküliek száma ebben az évben legkevesebb 1 millióval növekszik, hosszú idő óta először ismét 4 millió fölé, jövőre pedig megközelítheti az 5 milliót is. A kormány átlagosan 3,72 millió munkanélkülire számít idén, és 4,62 millióra jövőre. A kormány ugyanakkor derűlátóbb a gazdaságkutató intézeteknél. Azok ugyanis jövőre is 0,5 százalékos GDP-csökkenést jósolnak, míg a kormány azt jövendöli, hogy az év végén már fordulat következhet, és a gazdaság 0,5 százalékkal növekedhet a jövő évben.

 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusban a német GDP 6,2 százalékos csökkenését jósolta erre az évre a tavasszal jelzett, 5,6 százalékos mínusz helyett, a jövő évre szóló előrejelzését 0,6 százalékos GDP-mínuszra javította az addig, 1,0 százalékos visszaesésre szólt jóslatról. Tavaly évi átlagban 1,3 százalékkal, tavalyelőtt 2,5 százalékkal bővült a német gazdaság. A német kormány most a lakossági fogyasztás 0,1 százalékos csökkenését jósolja idénre, és további 0,3 százalékos visszaesését jövőre. Eszerint a válság viszonylag megkímélni látszik a lakosság életszínvonalát, csakhogy az már a korábbi, jobb időkben visszaesett, vagyis az összehasonlítási alap gyenge. Németországban 2005 óta folyamatosan csökken a reálbér, csökkent a kifizetett teljes bértömeg vásárlóértéke is, ugyanis tavaly év végéig növekedésének üteme rendszeresen elmaradt az inflációtól, miközben, ráadásul, a bértömeg nominális növekedésének igen szerény üteménél gyorsabban nőtt a foglalkoztatottak száma. Így a korábbi, erős gazdasági növekedés idején is a lakossági fogyasztás például tavalyelőtt évi átlagban 0,3 százalékkal csökkent - az akkori áfaemelés hatására is -, és tavaly évi átlagban is csak 0,4 százalékkal nőtt, a kedden kiadott hivatalos felülvizsgálatok szerint. Most a GDP keresleti oldalának más, korábbi hajtóerői fogyatkoznak meg igazán.

 

A német kormány előrejelzése szerint a beruházások idén 8,1 százalékkal, jövőre 0,3 százalékkal csökkennek. A német export idén átlagosan 18,8 százalékkal visszaesik, jövőre esetleg 0,9 százalékkal nő. A korábbi években a beruházások és az export évi 10-15 százalékos növekedése lendítette a GDP-t, a keresleti oldal majdnem 57 százalékát kitevő hazai lakossági piac érezhető növekedése híján.


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: