6.000-ig röpülhet az OTP részvénye?!
2009. 08. 25. 08:15
A piacnak volt mit bepótolnia tegnap, hiszen a múlt hét csütörtökön és pénteken ünnep miatt zárva tartottunk, és eközben a nemzetközi piacok rendületlenül emelkedtek. A piaci optimizmust alapvetően a rendkívül kedvezőre váltó nemzetközi befektetői hangulat táplálja, amit egyebek mellett kisebb, tengerentúlról érkező pozitív hírek is erősítettek a hét első napján. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1203,07 pontos, 6,61 százalékos emelkedéssel, 19.416,66 ponton zárt hétfőn, hatalmas 40,6 milliárd forintos forgalom mellett. A részvényárak emelkedését Magyarországon ezúttal is a nap végére csaknem 10 százalékkal dráguló OTP vezette, így a mai napon a bankrészvény árfolyamát elemezzük a technikai elemzés segítségével.
OTP részvény elemzés:

Az OTP részvények ára 449 forinttal, 9,87 százalékkal 4.999 forintra nőtt tegnap, forgalmuk 29,3 milliárd forintot tett ki.
Óriási réssel indult az árfolyam, sőt még a korábbi csúcson is sikerült túllépnie, méghozzá forgalommal, így várhatóan betöltésre kerülhet a még októberben hátrahagyott rés, melynek teteje 5190 forintnál található.
Ha azon is túllép, akkor pedig igazán 6000 forintig nincs ami megállíthatná. Az emelkedést támogatja a Nomura által 5800 forintra megemelt célára is. Csökkenésben támasz 4840 forintnál.
..............................................................................................................................
Régóta gondolkodik, hogy belevágna a tőzsdézésbe? Ne halogassa! On-line tőzsdézés a ProfitLine.hu segítségével. Amennyiben részvényt szeretne vásárolni, kedvező költségek mellett és ehhez segítségre van szüksége, kattintson ide.
Régóta gondolkodik, hogy belevágna a tőzsdézésbe? Ne halogassa! On-line tőzsdézés a ProfitLine.hu segítségével. Amennyiben részvényt szeretne vásárolni, kedvező költségek mellett és ehhez segítségre van szüksége, kattintson ide.
Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára
Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak
Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
További segélyt küld Nepálnak az EU
A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak
Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban
A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására
A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga
A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése
A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai
Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament
Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
