Az FXGuys túlszárnyalja a Sui-t a staking jutalmak és a növekedési potenciál terén

Sui (SUI) ugyan elérte történelmi csúcsát, 4,46 dollárt, de nem minden arany, ami fénylik. A fáradtság jelei egyértelműek, ahogy a token útja a túlvásárolt tartomány felé tart.
2024. 12. 10. 18:30
Megosztás:

Jól teljesített az Oracle, de túl magasak voltak a várakozások

A vállalat 2025-ös üzleti évének november végén zárult második negyedévében 14,06 milliárd dollár bevételt ért el, ami éves szinten 9 százalékos növekedést jelent. A várt 14,12 milliárdot azonban nem sikerült felülmúlni.
2024. 12. 10. 18:00
Megosztás:

Vizsgálatot indított a Nike ellen a romániai versenyhivatal

Versenykorlátozó magatartás gyanúja miatt vizsgálatot indított a Nike ellen a romániai versenyhivatal - írja az economedia.ro az intézmény közleménye alapján.
2024. 12. 10. 17:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent az erdészeti termékeken belül a fa és a papír globális kereskedelme tavaly

Megzuhant a faanyagok és a papírtermékek globális kereskedelme a 2021-ben és 2022-ben mért rekordhoz képest és, ahogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb adatai mutatják a papír kereskedelme tovább csökken a digitális média nyomása alatt.
2024. 12. 10. 17:00
Megosztás:

A közel-keleti feszültség stabilizálódni látszik, ami negatívan érintheti a kőolaj árfolyamát

A WTI jegyzése kedden 67,9 dollár/hordó körüli szintre csökkent, mivel a szíriai kormány összeomlásával kapcsolatos aggodalmak alábbhagytak.
2024. 12. 10. 16:30
Megosztás:

Rossz hír a forint árfolyamának: tovább emelkedett az infláció és...

A ma közzétett inflációs adat a vártnak megfelelően 3,7 százalékot mutatott november hónapra. Az újra emelkedésnek indult élelmiszerárak, na meg pl. az üzemanyagárak, amelyek az előző hónapban több mint 5 százalékkal csökkentek, most pedig 0,7 százalékkal emelkedtek, szintén szerepet játszottak.
2024. 12. 10. 16:30
Megosztás:

Lassult a lakások drágulása novemberben

Novemberben 0,1 százalékkal drágultak a lakások az egy hónappal korábbihoz képest, míg októberben 2,8 százalékos volt a havi szintű országos áremelkedés az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexe szerint.
2024. 12. 10. 16:00
Megosztás:

Top 10 kötelező funkció egy jó online játékban

Ma már annyi kaszinó van a piacon, hogy a legjobb kiválasztása sokszor komoly kihívást jelenthet, hiszen rengeteg szempontra figyelni kell ahhoz, hogy játékosként a legkiválóbb szolgáltatásban részesülj.
2024. 12. 10. 15:55
Megosztás:

Digitalizációs szintfelmérés indult kkv-k részére

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének növelése érdekében indított digitalizációs szintfelmérést a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment (DKF) Kft., a vállalkozások az online felmérés elvégzése után letölthető igazolásokkal pályázhatnak digitális átalakulásukra fordítható fejlesztési forrásokra - közölte a DKF az MTI-vel kedden.
2024. 12. 10. 15:30
Megosztás:

Az euró-forint árfolyamát most ez támogatja

EURHUF: segített a Fitch: a Fitch péntek esti döntése az BBB adósságbesoroláshoz tartozó kilátásjavításról nagyban segítette tegnap a forint árfolyamát.
2024. 12. 10. 15:00
Megosztás:

Gazdaságos csomagolóanyagok: celofán tasak vagy papírzacskó?

Mindennapjainkban egyre fontosabb kérdéssé válik, hogyan csökkenthetjük a hulladéktermelést, miközben gazdaságosan és praktikusan csomagoljuk termékeinket. A fenntarthatóság jegyében két népszerű választás emelkedik ki: a celofán tasak és a papírzacskó. De melyik a jobb? Nézzük meg az előnyöket, hátrányokat és a gazdaságos megoldásokat!
2024. 12. 10. 14:30
Megosztás:

Nagy Márton: a kormány alacsony szinten tartja az inflációt, a hangsúlyt a termelékenység növelésére kell helyezni

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció novemberben is az előzetes kormányzati jelzéseknek és a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, tartósan alacsony szinten maradt. Novemberben az infláció az előző évhez képest 3,7 százalékot, míg az előző hónaphoz mérten 0,5 százalékot ért el.
2024. 12. 10. 14:00
Megosztás:

Fast 50 Central Europe 2024: Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai

A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
2024. 12. 10. 13:30
Megosztás:

Félrevezető állítások miatt bírságolta meg a GVH a City Taxit

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta versenyfelügyeleti eljárását a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben. A GVH az eljárás során megállapította, hogy a vállalkozás az „árgaranciára” és kizárólagos tulajdonságára irányuló kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy reklámüzeneteiket mindig kiemelt körültekintéssel alakítsák ki, emellett pedig érdemes lehet utánajárni a GVH korábbi döntéseinek is a kérdéses gyakorlat kapcsán.
2024. 12. 10. 13:00
Megosztás:

Megfontoltan költünk ajándékokra az idei karácsonyi szezonban

Az emberek többsége már 3-4 héttel karácsony előtt megkezdi az ajándékok beszerzését, csupán 1 százalék az, aki az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást. A megkérdezettek nagy része előre eltervezi, hogy mire mennyit szeretne költeni, a legtöbben pedig legfeljebb 50 ezer forintot szánnak idén ajándékokra - derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából.
2024. 12. 10. 12:30
Megosztás:

Hölgyem, elkérhetem a gérvágót?

Az építőipar férfias terep, ahol a nők jelenléte még mindig ritkaságszámba megy. A szakmát övező sztereotípiák és előítéletek sokáig távol tartották a nőket, és bár az utóbbi években egyre több helyen láthatunk változást, a bizalmatlansággal még mindig gyakran meg kell küzdeniük. A Mapei Kft. rácáfol a hagyományos mintákra: a munkavállalók 40 százaléka nő. Ez az arány nem túl gyakori a hazai építőiparban.
2024. 12. 10. 12:00
Megosztás:

A Volkswagen megőrizte vezető szerepét az európai újautópiacon

A Volkswagen több mint 10 százalékos részesedésével az idén is vezető szereplő az európai újautópiacon, Magyarországon pedig stabilan a négy legnépszerűbb márka között van - mondta a Volkswagen konszern járműveit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója újságíróknak.
2024. 12. 10. 11:00
Megosztás:

Mire figyeljenek ma a befektetők?

A kínai és hongkongi részvények ma megugrottak, miután a politikai döntéshozók a növekedés ösztönzésére irányuló intézkedések fokozására tettek ígéretet, bár a kiábrándító kereskedelmi adatok mérsékelték a részvényárfolyam-emelkedést.
2024. 12. 10. 10:30
Megosztás:

Alig mozdultak a fejlett piaci kötvényhozamok

Tegnap nem jelent meg fontosabb makrogazdasági adat sem az USA-ban, sem Európában.
2024. 12. 10. 10:00
Megosztás:

Drágult az olaj a szíriai események hatására

A Wall Street főbb indexei hétfőn az AI részvények árának csökkenése miatt alacsonyabban zártak.
2024. 12. 10. 09:30
Megosztás: