Devizapiac - ismét csak lefelé
London, 2008. október 24., péntek (MTI/Dow Jones) - Péntek délelőtt a térségi valuták tovább gyengültek, ahogyan a befektetők mindinkább dollárba és jenbe menekítik tőkéjüket, főleg az EgyesültÁllamok és Japán államadósság-papírjait vásárolva. A legjobban a forint veszít, a hajnali órák óta 2,09 százalékos gyengüléssel, a második helyezett a lengyel zlotyi 1,18 százalékos visszaeséssel. Acseh korona 1,07 százalékot, a szlovák korona 0,11 százalékot vesztett az euróval szemben hajnal óta.
RÖVIDHÍR - Nagy-Britannia: 0,5 százalékkal csökkent a hazai össztermék a harmadik negyedévben
London, 2008. október 24., péntek (MTI) - A brit GDP a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent a második negyedhez képest - az elemzők 0,2 százalékos visszaesést vártak -, és 0,3százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit, jelentették a brit statisztikai hivatalban pénteken előzetes becslésként.
Rekord mélységben az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók
London, 2008. október 24., péntek (MTI/Reuters) - Az euróövezeti szolgáltatások Reuters-kezelte beszerzőmenedzser-mutatója októberben 46,9 pontra, 2001. október óta a legalacsonyabbra csökkent aszeptemberi 48,4 pontról, a visszaesés gyorsulását jelezve hónapról hónapra, a pénteken megjelent előzetes becslés szerint. Az elemzők 47,0 pontra számítottak októberről.
Tőzsdenyitás - nyugat-európai körkép: megint meredekebben lefelé
London, Frankfurt, Párizs, 2008. október 24., péntek (MTI/Reuters) - Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok ismét meredekebb lejtőre kerültek, a gyenge vállalati eredmények miatt. A Volvoaz első órában 18 százalékkal zuhant, a várttól és a tavalytól messze elmaradó harmadik negyedévi eredményei miatt. Továbbra is rosszak a bankok és az olajtársaságok, 5-10 százalék közötti, illetve5-7 százalék közötti veszteségekkel.
Erősödik a jen - nagy bajban a jenhitelesek
Bődületes zuhanás jellemezte a mai napon a japán részvénypiacot, a NIKKEI index közel 10%-ot zuhant. Meredeken erősödik a jen, mely aggasztó lehet a japán jen hitelt felvevők számára. (ProfitLine.hu)
Franciaországban megkezdődött a bankmentés
Párizs, 2008. október 24., péntek (MTI/Reuters) - Franciaországban a gyakorlatban is megkezdődött a bankmentés: pénteken hét bank kért összesen 5 milliárd euró hitelt a kormány új refinanszírozási ügynökségétől.
Olaj - pénteken visszafordult az ár a lejtőre
London, 2008. október 24., péntek (MTI) - Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 65,04 dollár volt Londonban a legközelebbi határidőre, 88 centtel olcsóbb a csütörtöki zárónál.Hajnalban 61 centtel drágább volt. Csütörtökön 1,40 dollárral drágult.
Tőzsdezárás - Tokió - Nikkei225: - 9,60 százalék
Tokió, 2008. október 24., péntek (MTI) - A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken ismét meredeken esett, öt és féléves mélypontra: a vállalati beszámolók iránti aggodalmat tetézte a szokásoshétvégi félelem a jövő hét még ismeretlen fejleményeitől. A Sony 13 százalékot vesztett napközben új profitfigyelmeztetése miatt, amely szerint eredménye a fele lesz a korábban vártnak.
Tőzsde - pénteken lefelé kezdenek a nyugat-európai tőzsdék
London, 2008. október 22., péntek (MTI/Dow Jones) - Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok pénteken, felhagyva a csütörtöki egyénieskedéssel, egységesen lefeléindulnak. Csütörtökön London emelkedett, Frankfurt esett, Párizs csaknem változatlanul zárt.
Devizapiac - pénteken bizonytalan lehet a forint is
London, 2008. október 24., péntek (MTI/Dow Jones) - Pénteken, a többi térségi valutával együtt, bizonytalan lehet a forint is, mert a dollár újfent erősödik. A legnagyobb kilengéseket a csehkoronának és a lengyel zlotyinak jósolják a kereskedők, a forint szűkebb sávban mozoghat, a hazai piacszünet miatt, írta elemzők véleményét idézve péntek reggel a Dow Jones hírügynökség.
Mavir: a bevételek egy részét a díjakban ellentételezik
Budapest, 2008. október 24. péntek (MTI) - A Magyar Energia Hivatal uniós felhatalmazás alapján úgy döntött, hogy a Mavir határkeresztező kapacitásaukcióinak bevételét figyelembe veszi azátviteli-rendszerirányítási díjak számításakor - közölte Vigassy Csaba, a Magyar Energia Hivatal szóvivője az MTI-vel.
A gazdaságkutatók is módosítják előrejelzéseiket
Budapest, 2008. október 24., péntek (MTI) - A Pénzügyminisztérium (PM) gazdasági növekedésre vonatkozó legfrissebb előrejelzésével egybevágó, vagy ahhoz nagyon közeli növekedést prognosztizálnakaz MTI által megkérdezett magyar gazdaságkutató intézetek is, bár mindenütt hangsúlyozzák, hogy a pénzügyi válság közepette az előrejelzések sok bizonytalansággal terhesek. A prognózisok még ajegybanki alapkamat-emelés előtt készültek.
Magyar alelnök a pékek világszövetségében
Budapest, 2008. október 24., csütörtök (MTI) - Magyar alelnököt választott a Pékek és Cukrászok Világszövetsége (UIB) Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség volt elnöke, jelenlegi külügyitanácsadója személyében - tájékoztatta Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára az MTI-t.
Tőzsdezárás - New York: Nasdaq: -0,7 százalék, DJIA: +2,0 százalék
New York, 2008. október 23., csütörtök (MTI/Reuters) - A kezdeti csökkenés, majd emelkedés után egész nap ez a folyamatos hullámzás volt a jellemző a vezető New York-i tőzsdemutatókracsütörtökön.
Olajár: egy dollárt meghaladó emelkedés (Brent: 65,92 dollár, WTI: 67,84 dollár)
New York, London, 2008. október 23., csütörtök (MTI/Reuters) - Egy dollárt meghaladó mértékben nőtt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön.
COMEX - decemberi aranyár: 2,7 százalékos csökkenés
New York, 2008. október 23., csütörtök (MTI/Reuters) - Csütörtökön folytatódott az arany árcsökkenése, miután szerdán 4,2 százalékkal hanyatlott.
Magyarország a pénzügyi vihar középpontjában - WSJ
Hofer László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2008. október 23., csütörtök (MTI) - Magyarország a felzárkózó piacokat elért pénzügyi vihar középpontjában van - írta a csütörtöki The Wall Street Journal, amely címlapján közöltcikket "Ínséges idők, kemény lépések Magyarországon" címmel.
Az IMF hitelcsomagot készít egyes országoknak, de cáfolta hogy ez 1000 milliárd dollár lenne FRISSÍTETT(új:az IMF Magyarországgal is tárgyal)
Washington, 2008. október 23., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalásokat folytat több országnak nyújtandó hitelcsomag létrehozásáról. Ennek jóváhagyásáravárhatóan november elejéig sor kerül.
Olajár: egy dollárt meghaladó emelkedés (nem hivatalos záró adatokkal)
New York, London, 2008. október 23., csütörtök (MTI/Reuters) - Egy dollárt meghaladó mértékben nőtt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön.
Az IMF hitelcsomagot készít egyes országoknak, de cáfolta hogy ez 1000 milliárd dollár lenne
Washington, 2008. október 23., csütörtök (MTI/Reuters) - A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalásokat folytat több országnak nyújtandó hitelcsomag létrehozásáról. Ennek jóváhagyására várhatóannovember elejéig sor kerül.