Trichet: a válságban is tartani kell a stabilitási paktumot - FT
A válságidőszakban sem szabad félredobni az euróövezeti közpénzügyeket szabályozó stabilitási és növekedési paktumot, mondta hétfőn Londonban ismertetett nyilatkozatában a valutauniós jegybank (EKB) elnöke. (MTI)
USA - NewYork feldolgozóipar - tovább csökkent, bár a vártnál kisebb mértékben
A New York állam feldolgozóipar feltételeit mérő index értéke ugyan az előzetesen vártnál kisebb mértékben, de tovább csökkent -25.8 pontra a novemberi, már így is rekord alacsony -25.4 pontról. Az előzetes elemzői konszenzus alapján a várt érték -27 pontot volt. (ProfitLine.hu)
Százmillió eurós japán-magyar alap
Százmillió eurós japán-magyar kockázati tőkealap létrehozásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a japán SBI
Holdings Inc. képviselői hétfőn. (MTI)
Nem ért egyet az MGYOSZ és a VOSZ az OÉT-megállapodással
Nem ért egyet az Országos Érdekegyeztető Tanács december 12-i ülésén kötött megállapodással a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ),
valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mert szerintük a megállapodásban szereplő keresetnövelési mérték jelentős reálkereset- növekedést eredményezne, amit a mostani körülmények között felelőtlenségnek tartanak. (MTI)
IMF - Újra csökkenet a 2009-es kínai gazdasági előrejelzés
Az IMF várhatóan csökkenti a kínai gazdaság 2009-re vonatkozó növekedési előrejelzését 5 százalékra a következő felülvizsgálata során, miután a világgazdaság példa nélküli lassulást mutat - közölte az IMF elnöke, Dominique Strauss-Kahn hétfőn. (ProfitLine.hu)
Nyírségvíz Zrt. - 13 milliárdos beruházás
Jövőre tovább növeli működési területét a nyíregyházi Nyírségvíz Zrt., amely egy 13 milliárd forint értékű szennyvíz-beruházást is indít a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen és környékén - közölte Móricz István, a cég vezérigazgatója sajtótájékoztatón a nyírségi városban hétfőn. (MTI)
Richter - Teljesült a november 21-én adott megbízás utolsó részlete is
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. november 21-én adott megbízása alapján 2008. december 12-én 1.121 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 27.222 Ft/db átlagáron. Ezzel a 2008. november 21-én adott megbízás teljesült - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
IMF - 2009-2010-re elindulhat a világgazdaság helyreállása
A Nemzetközi Valutalap (IMF) igazgatója, Dominique Strauss-Kahn hétfői nyilatkozatában kifejtette, hogy elképzelhetőnek látja azt, hogy a világgazdaság helyzete 2009 végére, 2010 elejére normalizálódni kezdjen. (ProfitLine.hu)
Genesis - A Genesis Investments Funds 37,500 részvényt értékesített tőzsdei forgalomban
Genesis Energy Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. december 12-én a Genesis Investment Funds értesítette a Társaságot, hogy tőzsdei forgalomban értékesített 37.500 darab Genesis Energy részvényt. A tranzakciót követően a Genesis Investment Funds tulajdonában maradt 3.638.375 darab részvény, amely az összes kibocsátott részvény 45,46%-a - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Széles befektető kört érint a Madoff-botrány
Miután letartóztatták Bernard Madoffot egy 50 milliárd dolláros csalásban való részvétel vádja következtében, a Madoff Securities International Limited papírjainak adásvétele felfüggesztésre került. A papírokkal a Barclays Capital, a brit Barclays Plc bank leányvállalata kereskedett. Arról egyelőre nincs hír, meddig marad érvényben a felfüggesztés.(ProfitLine.hu)
Gőgös: a Pápai Hús 5,5 milliárd garantált hitelt kap
A Pápai Hús Zrt. állami garancia mellett összességében 5,5 milliárd forint hitelhez jut, a kölcsön felvevője a céget kivásárló konzorcium lesz, a hitel futamideje 15 év, kamata a Bubor fölött 3 százalékpont, a hitelt kétéves türelmi idővel nyújtják - jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM)
államtitkára a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón. (MTI)
2000 milliárd dolláros bukta Amerikában
Az amerikai ingatlantulajdonosok 2008-ban összességében több mint 2000 milliárd dollárt vesztenek az ingatlan árak csökkenése következtében - a Zillow.com amerikai ingatlanforgalmazó weboldal hétfői kalkulációja szerint. (ProfitLine.hu)
Mégsem szorul pénzügyi segítségre az Aegon
A holland Aegon NV, melynek tulajdonában van az amerikai Transamerica Corp. biztosító várhatóan visszavonja igényét, melyet még az amerikai 700 milliárd dolláros hitelből történő juttatásra adott be. (ProfitLine.hu)
Bulgáriában a vártnál kevésbé lassult a 3. negyedévi GDP növekedés
Lassult a harmadik negyedévi bolgár gazdaságnövekedés üteme az előző negyedévhez képest, de a becsültnél kisebb mértékben - közölte hétfőn a bolgár statisztikai hivatal. (MTI)
Oroszországot is felkérhetik az olajkitermelés csökkentésére
A LUKOIL orosz olajipari társaság elnöke szerint a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) arra fogja felkérni Oroszországot, hogy az olajkitermelése napi 200-300 ezer hordóval való csökkentésével járuljon hozzá az olajárak stabilizálásához. A LUKOIL ezt megteszi, ha a Kreml a kitermelés visszafogásáról dönt. (MTI)
Nem változott a forint árfolyama
Hétfő délelőtt a péntek délutáni szinten alakult az euró/forint árfolyam a budapesti bankközi devizapiacon: délelőtt fél tízkor 265,65/80 forint volt az euró árfolyama, szinte azonos a péntek délutáni 265,65/266,00-ös értékkel. (MTI)
Hong Kong - 2 százalékos pluszban zárt a Hang Seng
Hong Kong-ban a részvénypiac emelkedéssel zárt, miután Kína közölte, hogy növelni fogja a készpénzellátottságot jövőre, hogy stimulálja a fogyasztást, emellett kedvezően hatott a piacra azon spekuláció, mely szerint az amerikai kormány meg kívánja menteni a bajba jutott amerikai járműipart. (ProfitLine.hu)
Enyhüléssel kezdett hétfőn a Libor
A londoni bankközi kamatláb, a Libor, a 3 hónapos dollár és angol font alapú hiteleknél csökkenést mutat hétfőn reggel - közölte a Brit Bankárszövetség. (ProfitLine.hu)
Tőzsdenyitás - Nyugat-Európa: hétfőn kezdetben erősödés
Egy százalékot meghaladó emelkedéssel kezdették a hétfői kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók. (MTI)
10 milliárd eurós bankmentő csomagot jelentett be Írország
Az ír kormány vasárnap este 10 milliárd eurós bankmentő csomag tervezetét tette közzé, melynek célja a hosszú távú stabilitás megteremtése az ország pénzügyi rendszerében, valamint a lakossági és üzleti hitelezés előmozdítása a reálgazdaságban. (ProfitLine.hu)