Kína proaktívabb költségvetési stratégiára törekszik
Kína az idén proaktívabb költségvetési stratégiát fog megvalósítani, amelynek elsődleges feladata a fogyasztás jelentős fellendítése és a beruházások hatékonyságának növelése a belföldi kereslet bővítése érdekében- jelentette ki Lan Fo-an kínai pénzügyminiszter hétfőn.
Komoly szankciók fenyegetik a globális minimumadó szabályait megsértő cégeket
A nagyvállalatok számára kulcsfontosságú határidő közeleg: május végéig kell eleget tenniük a globális minimumadóval kapcsolatos első adatszolgáltatási és bevallási kötelezettségeiknek. Az új szabályozás minden olyan vállalatcsoportra vonatkozik, amely legalább két egymást követő évben elérte a 750 millió eurós éves bevételt – hívta fel a figyelmet Vizer József, az ICT Európa adószakértője.
Kiderült, mely vármegyék adták a legtöbb turistát hazánknak tavaly
Minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a hazai szálláshelyekre tavaly, közülük pedig mintegy 9,3 milliónyian magyarországi utazók voltak. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a vármegyék lakosságához képest az elmúlt évben Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom adta a legtöbb belföldi turistát. A legmesszebbre a Békés és Nógrád vármegyeiek hajlandók utazni, ha pihenésről van szó. A 4-5 csillagos hoteleket pedig Győr-Moson-Sopron vármegye turistái választották a legnagyobb arányban.
Búra alatt Mély Levegő - Különleges programokkal vár a Művészetek Völgye
Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem véletlenül birtokolja ezt a titulust. Könnyűzene mellett mindig rengeteg programmal lehet találkozni a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármasban, amiből most több nevet megismerhetnek a látogatók.
Fél éve nem mért csúcson a brit gazdaság aktivitása
Jelentős emelkedés után fél éve nem mért csúcson járnak a brit gazdaság aktivitási mérőszámai. Ez azonban kizárólag a szolgáltatási ágazat váratlanul erőteljes teljesítményének eredménye, és szakértők szerint a brit gazdaság egészében továbbra is korlátozott a növekedési lendület.
Már nem halogatható: közeleg a globális minimumadóval összefüggő fontos határidő
Az érintett gazdasági társaságoknak a május végéig készítendő beszámolóikban a társasági adó mellett már az esetlegesen fizetendő globális minimumadót is szerepeltetniük kell. Eddig kell elvégezniük a globális minimumadó alóli mentességi lehetőségek vizsgálatát is.
Megduplázódott éves szinten a HR technológiák iránti kereslet
Egy év alatt megduplázódott a HR technológiák iránti kereslet nemcsak Magyarországon, hanem európai viszonylatban is. A jelenség ellentmondásosnak látszik, és könnyű mögé egyfajta elszemélytelenedést vizionálni, de a valóságban a megoldások éppen, hogy támogatják az egyenlő érdekérvényesítést és a jogokat, ráadásul segítségükkel lényegesen több figyelem jut egy-egy dolgozóra, miközben a munkahelyi környezet is minden tekintetben biztonságosabbá válik.
Drágulhat a hitelfelvétel: Egyes településeken szigorúbb feltételek jöhetnek
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nemrég ismertette, hogy milyen eszközökkel őrizhetnék meg a települések az önazonosságukat. Az önkormányzatok kezébe adott lehetőségek szabályozhatják a beköltözések számát és dinamikáját. egy előkészítés alatt álló szabályozási koncepciót ismertetett, amely lehetőséget biztosíthat bizonyos önkormányzatok számára az ingatlanvásárlás feltételeinek szigorítására.
Vágj neki felkészülten a természetnek!
Lassan vége a télies időjárásnak, és a kora tavaszi napsugarak egyre korábban kacsintgatnak be a sötétítőfüggönyök közti réseken. Ahogyan a medve kibújik a barlangjából, az emberek is egyre inkább kimozdulnak otthonaikból a természetbe. Ennek azonban több célja is lehet.
Az amerikai szankciók emelték az olajárakat
Bár a pénteki napot eséssel kezdték az amerikai tőzsdék, miután Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy rugalmas lesz az új vámokkal kapcsolatban, amelyeket várhatóan a következő hónap elején vezetnek be, mindhárom fő amerikai tőzsdeindex ledolgozta aznapi veszteségeit, így az S&P500 és a Dow enyhe, a Nasdaq pedig fél százalékos pluszban zárt.
Lehet, hogy lejárt Pepe ideje – a szakértők erre az új kihívóra fogadnak
A Pepe Coin (PEPE) azon mém tokenek közé tartozik, amelyek nagy figyelmet tudtak kiváltani az internetes közösség körében. Azonban a Pepe nem mutatott jelentős növekedést, és új fejlesztések vagy innovációk hiányában könnyen háttérbe szorulhat az új versenytársak mellett.