Erős negyedéves eredményekről számolt be a UPS
A UPS (NYSE:UPS) ma bejelentette, hogy 2022 első negyedévében 24,4 milliárd dollár konszolidált bevételt ért el, ami 6,4%-os növekedést jelent 2021 első negyedévéhez képest. A konszolidált üzemi eredmény 3,3 milliárd dollár volt, ami 17,6%-os növekedés az előző év azonos időszakához hasonlítva, kiigazított alapon pedig 12,1%-os növekedés. Az egy részvényre jutó hígított eredmény 3,03 dollár volt a negyedévben; a 3,05 dolláros korrigált hígított egy részvényre jutó eredmény 10,1%-kal haladta meg 2021 azonos időszakát.
A DACHSER először érte el a 7 milliárdos árbevételt
2021-ben a DACHSER nettó 7,1 milliárd EUR konszolidált árbevételt könyvelhetett el, ami 26%-os növekedést jelent 2020-hoz képest. Az előző évi lezárások után a logisztikai szolgáltató ismét dinamikus növekedési pályára állt. A 2021-es év pozitív eredménye a szállítmányok számának és a szállított tömeg 6.3%-os emelkedésének köszönhető, ami vállalati szinten 7.7%-os gyarapodást jelent. Az eladások ugrásszerű emelkedését a magas fuvardíjak véglegesítették, amelyet a szállítási kapacitáshiány okozott.
Újabb 1 százalékkal emelkedett a hazai alapkamat
5,4 százalékra emelkedett az alapkamat. Az előzetes várakozásoknak megfelelően 100 bázisponttal emelkedtek a kamatszintek, az alapkamat és az overnight jegybanki betét 5,4 százalékra, az overnight és az egyhetes fedezett hitel 8,4 százalékra emelkedett, tehát az egész kamatfolyosót módosította a jegybank.
Pár éven belül a borsó kiszoríthatja a szóját a növényi alapú fehérjepiacról
A Roland Berger friss tanulmánya szerint az elkövetkező öt évben jelentősen fellendül az alternatív növényi fehérjék piaca, de a jelenlegi termelési kapacitások nem elegendőek a növekvő igények kielégítésére. Az ágazat szakértői évi 9-15% közötti növekedésre számítanak. Amennyiben az élelmiszeripari cégek profitálni kívánnak a növényi fehérjék iránti kereslet előre jelzett bővüléséből, nem várhatnak addig, amíg a piac teljesen beérik. Meg kell fogalmazniuk a jövőbeli stratégiáikat, és már ma le kell tenniük voksukat az adott fehérje mellett.
Zöld hitel - az MNB értesülései szerint is kimerült a keret?
A szuperolcsó Zöld hitel kerete jelen ismereteink szerint kimerült. Hiába emelte meg a 200 milliárd forint összegű keretet további 100 milliárddal az MNB, ez az összeg is csak a már folyamatban lévő igénylésekre lehet elegendő. Mit tehet az, aki lecsúszott erről a remek lehetőségről?
Sikeresebben kezelheti a mesterséges intelligencia a fenntarthatóságot az embereknél
Sikeresebben kezelheti a mesterséges intelligencia a fenntarthatóságot az embereknél, egy nemzetközi kutatás szerint a megkérdezettek 84 százaléka úgy véli, hogy a vállalkozások nagyobb előrelépést érnének el a fenntarthatósági és társadalmi célok felé a mesterséges intelligencia segítségével, sőt 61 százalékuk szerint a mesterséges intelligencia ott is sikeres lesz, ahol az emberek kudarcot vallottak.
A gépjárművek és a gyerekjátékok kapták a legtöbb fogasztóvédelmi bejelentést 2021-ben Európa-szerte
A veszélyes, nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó nemzetközi Gyorsriasztási Rendszer 2021-es jelentése szerint az elmúlt évben a gépjárművekre és játékokra érkezett a legtöbb fogyasztói panasz. Magyarországon leggyakrabban az elektromos készülékek, a játékok és a díszvilágítási füzérek szerepeltek a rögzített, veszélyes termékek között - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.
EURÓ vagy dollár? Melyik a jobb befektetés most és miért?
A piaci árazások és a Fed jegybankárok nyilatkozatai is roppant gyors amerikai kamatemelési pályát vetítenek előre. Kivételesen nagy az egyetértés a piaci árazások és a jegybankárok nyilatkozatai között. Sőt, fordulni látszik a kocka. Korábban a Fed mindig le volt maradva a piaci várakozások mögött, most pedig a jegybankári nyilatkozatokat követi a piac az egyre meredekebb kamatemelési várakozásokkal.
Milliós tételt spórolhatnak a biztonsággal a lakáshitel felvevők
A markánsan velünk maradó infláció miatt a pénzpiacokon olyan mértékben drágultak meg a rövid referenciakamatok, hogy fél év alatt eltűnt a hosszan fix hitelek felára. Ha a jegybank április 26-i kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően tovább emeli az alapkamatot, a money.hu várakozásai szerint a legkisebb kamat és több ezer forinttal kisebb törlesztőrészlet mellett a jövőben azok kaphatnak kölcsönt, akik a futamidő végéig fix törlesztést választva el akarják kerülni a kamatkockázatot. Ez a helyzet a kamatstopban lévő ügyfelek hiteleinek lecserélésének is kedvezhet.
Automatizált döntéstámogató rendszert fejlesztett a W.UP és a Budapesti Corvinus Egyetem
Automatizált, élethelyzet alapú, valós idejű döntéstámogató keretrendszert fejlesztett a digitális banki szoftvercég, a W.UP Kft. és a Budapesti Corvinus Egyetem konzorciuma; a közel 722 millió forint értékű beruházáshoz a Széchenyi 2020 program pályázatán közel 500 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek - közölte a konzorciumvezető W.UP Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
Az öregedő használt autók is drágulnak
Az új autók piaca a gyártói kapacitások miatt csökken, az árak viszont nemcsak az új, hanem a használt autók körében is fokozottan emelkednek – beleértve a folyamatosan öregedő példányokat. A Használtautó.hu néhány népszerű modell árváltozásán keresztül mutatja be, mekkorát drágult az autópiac az elmúlt években.
Nőtt a magyarok hitelfelvételi kedve
Nőtt a magyarok hitelfelvételi kedve: a megkérdezettek 12 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben, ez 5 százalékponttal haladja meg a tavaly augusztusban mértet - derült ki a Cofidis Hitel Monitor 2022 első negyedévében végzett reprezentatív kutatásából, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.