A lakótelep lehet tavasszal az ingatlanbefektetők beszállópontja
A telepszerűen épített tégla-, illetve paneles lakások adásvétele hagyományosan mintegy nyolcadát teszi ki a hazai lakásforgalomnak. A KSH által már feldolgozott utolsó teljes évben, 2022-ben ugyan ez az arány 13,2 százalékról 12,5 százalékra csökkent, de 2023-ban – az előzetes adatok szerint – e piaci szegmens ledolgozta a megtorpanást, s újra elérheti a 13 százalékos részesedést. Ez az átlagérték azonban óriási eltéréseket rejt, vannak olyan településeink, illetve fővárosi kerületeink, ahol az otthonok túlnyomó többsége valamelyik lakótelepen cserél gazdát. Így például Szekszárdon a teljes forgalom 73 százalékát ezek adják, dominálnak továbbá még Pakson (56 százalék), a fővárosban a XV. kerületben (55 százalék), valamint Százhalombattán (53 százalék). Az adásvételek számát tekintve 2022-ben is Miskolc vezette a ranglistát mintegy ezer tranzakcióval, mögötte ugyan helyet cserélt Debrecen és Budapest III. kerülete, de a további sorrend nem változott 2021-hez képest: Pécs, Szeged, majd Budapestről Újpest és Újpalota következett.
Biciklire pattannál? Most pénzt kaphatsz érte!
Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), amely egybe esik az autómentes hétvégével. A program keretén belül országszerte kedvezményekkel várják vendégeiket a Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózat tagjai.
Nincs biztosítás az iskolákban leadott mobiltelefonok védelmére
Hétfőtől egy új rendelet alapján a diákok közel hatezer iskolában kötelesek leadni a telefonjaikat, ameddig az épületben tartózkodnak. Mindez jelentős pótlólagos felelősséget ró az oktatási intézményekre, hiszen ezentúl mindegyiküknek naponta sokszáz, akár 50-100 millió forint összértékű műszaki eszköz megfelelő tárolásáról és őrzéséről kell gondoskodniuk úgy, hogy erre jelenleg sem a személyi, sem a műszaki feltételek nem állnak rendelkezésre. Az ezzel járó, folyamatosan fennálló kockázatokat az iskolák jelenleg nem tudják biztosítással fedezni, és ilyen lehetőségre jó eséllyel a belátható jövőben sem lesz módjuk – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő portál alábbi elemzéséből.
Láncreakciót indíthat el az airbnb-s népszavazás - tizedével nőhet a budapesti albérletkínálat
Már elindult és szeptember közepéig tart az airbnb-zés esetleges betiltásáról szóló terézvárosi népszavazás, amely a budapesti és az országos lakáspiacra is hatással lehet. Néhány héten belül viszont kormányzati szabályozás is várható, amely szintén átalakíthatja az ingatlanpiacot.
Ennyi kgfb-t kötöttek rollerekre harminc nap alatt
A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre július 16-án bevezetett kgfb óta összesen 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél augusztus közepéig, ezeknek az átlagos éves díja 6200 forint volt - közölte az online biztosításközvetítő csütörtökön az MTI-vel.
Nem nőtt tovább a munkanélkülisegély-kérelmek száma
Az Egyesült Államokban az előző héthez képest 5 ezerrel kevesebben, 227 ezren igényeltek újonnan munkanélküli segélyt. A friss adat elmaradt a 230 ezres piaci várakozástól.
Az AI tokenek lejtmenetben vannak, mivel az Nvidia elszenvedte történetének legnagyobb veszteségét, az elemzők új kedvencei pedig...
A bikapiac és az altcoin szezon a küszöbön áll, és bármelyik pillanatban elkezdődhet. Az általános piac stabil, az altcoinok alacsony árakon stagnálnak, és készen állnak a fellendülésre. Ahogy az izgalom fokozódik, az Nvidia a legnagyobb árfolyam veszteséget szenvedte el története során. Ebben a környezetben új kedvenc tokenek tűntek fel. Az elemzők most ezeket az ígéretes eszközöket vizsgálják, megjósolva, melyek lesznek a következő jelentős növekedés előtt álló kriptovaluták. Ez a cikk bemutatja, mely érmék állnak készen a kitörésre, betekintést nyújtva a kriptopiac következő nagy lehetőségeibe.
Eltűnhet a málna, terem a banán, új háziállatok lesznek a magyar mezőgazdaságban
Aggasztó a helyzet a klímaváltozás miatt a Kárpát-medencében. Olyan növényfajok tűnhetnek el, amik valaha jól érezték magukat a térségben, azonban most már nem megfelelő a klíma számukra. Málna alig terem, ugyanakkor a fügével és egyes banánfajtákkal is egyre gyakrabban találkozhatunk hazánkban. A klímaváltozás és annak az agráriumra gyakorolt súlyos hatásai a Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszt 4. – Mezőgazdálkodj okosan! online vetélkedő témái között is szerepelnek, melyet a DUE Médiahálózat hirdetett meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai támogatásával.
5 kriptovaluta 2 dollár alatt, amelyeket érdemes megvenni kockázatmentes 500%-os profitért hat hónapon belül
Fedezd fel a rejtett gyöngyszemeket a kripto világában, amelyek robbanásszerű nyereségekhez vezethetnek. Ez a cikk bemutatja a legjobb választásokat, amelyek ára kevesebb mint 2 dollár, és amelyek várhatóan akár 500%-kal is növekedhetnek fél éven belül. Mélyebben belemerülve, fedezd fel, mely digitális valuták állnak lenyűgöző növekedés előtt, és kínálnak jelentős hozamokat komoly befektetések nélkül. Merülj el és fedezd fel ezeket az ígéretes lehetőségeket.
Arculatot vált a Wienerberger, Superbrands díjas lett a Semmelrock
A Wienerberger anyavállalatát Bécsben alapították 1819-ben. A világ legnagyobb téglagyártója, Európa vezető cserép- és csőgyártója, valamint kiemelkedő térburkolat-gyártója az elmúlt években végrehajtott számos akvizíció eredményeképpen kibővült termékportfólióval és megújult szolgáltatásokkal egyre inkább az épületburokhoz szükséges építőanyagok és az infrastrukturális megoldások szakértőjévé vált. Összesen 28, főként európai országban, valamint a Indiában, az USA-ban és Kanadában van jelen, világszerte több mint 20 000 alkalmazottat foglalkoztat és több mint 200 gyártóhellyel rendelkezik.
Tovább csökkenti karbonlábnyomát az Erste
Alig néhány év alatt több mint 4600 tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását az Erste. A bank 2023-ban teljes energiafelhasználását 7 százalékkal, ezen belül villamosenergia-fogyasztását 7,5 százalékkal mérsékelte. Közben papírfelhasználása is még tovább, egy év alatt több mint a harmadával csökkent, így már a 40 százalékát se éri el a 2017-esnek. Az Erste saját működése mellett az általa finanszírozott beruházások fenntarthatóságára is figyel.
A legsikeresebb főszezont zárta a BAHART
Augusztus végén lezárult a balatoni hajózás főszezonja. Nyár végéig a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjai 1 millió 229 ezer, a személyhajók pedig 791 ezer utast szállítottak. Így idén a BAHART tavalyhoz képest már 2 hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot - közölte a hajótársaság csütörtökön az MTI-vel.