Gyors növekedésre számít a Takarékbank

A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok, valamint az eredményes oltási folyamat következtében 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javította idei GDP-növekedési előrejelzését a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank - ismertette a legfrissebb előrejelzést Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője online sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
2021. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az olaj árfolyam emelkedését semmi sem tudja megállítani

A csütörtöki OPEC+ ülésen a Bloomberg felmérése szerint napi 550 ezer hordóval növelhetik a tagországok a kitermelést.
2021. 06. 28. 13:30
Megosztás:

CSR Magyarországon: a vállalatok nagy része vállal önkéntességet, és a munkavállalók is szeretik

A Svéd Kereskedelmi Kamara szervezésében június 28-a és július 4-e között tartják az első magyar CSR Tudatossági Hetet. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a céges társadalmi felelősségvállalás fontosságára, és hogy a vállalatok megoszthassák CSR-kampányaik tapasztalatait, és inspirálják egymást a társadalmilag tudatos működésre.
2021. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Átáll a Praktiker az egyszer használatos műanyagok utáni világra

Az Európai Unió irányelveinek megfelelően Magyarországon is megszűnik az egyszer használatos, valamint egyes egyéb műanyag termékek forgalomba hozatala, amely leginkább a vendéglátóipart és a szállodákat fogja érzékenyen érinteni. A Praktiker megkezdte a környezetbarát Greenstic termékek forgalmazását, elsőként a piaci szektorban.
2021. 06. 28. 12:35
Megosztás:

Soha nem éltek úgy generációk egymás mellett, hogy az egyik egy teljesen más világot is magáénak tudhatott

A Z generáció motivációjáról, érdeklődési köréről, gondolkodásáról tartott előadást Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus a Milton Friedman Egyetemen az EFOP-3.4.3-2016-00017 jelű projektje keretében. A szakember szerint a fiatalok csapdába kerülnek, amikor meglátják, hogy a virtuális valóság és a fogyasztói társadalom elhiteti velük, hogy minimális energiabefektetéssel is nagy eredményeket érhetnek el, pedig ez csak egy illúzió. A digitális generációk érvényesüléséhez kölcsönös empátiára és megértésre van szükség minden generáció részéről.
2021. 06. 28. 12:30
Megosztás:

Mi tartja még életben a vezetékes telefont?

A népesség fele használ még vezetékes telefont, bár kétharmaduk szerint a mobiltelefon tökéletesen helyettesíti azt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legutóbb publikált reprezentatív kutatása a háztartásokat és a 14 éves és annál idősebb lakosságot kérdezte a vezetékes telefonhoz fűződő viszonyáról.
2021. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csaknem másfél milliárd forintos fejlesztést zár le Gyöngyösön a Schneider Electric

Az elmúlt egy évben közel másfél milliárd forint értékben valósított meg fejlesztéseket gyöngyösi üzemében a Schneider Electric Zrt., amelyek utolsó ütemét várhatóan július végén adják át. A beruházások eredményeként 10 új munkahely jön létre az üzemben és várhatóan 12 százalékkal bővülhet az éves szinten 13 milliárd forintos forgalom.
2021. 06. 28. 11:30
Megosztás:

Elkészült az első magyar patkánytérkép

Nincs olyan pontja az országnak, ahol ne észlelnének patkányokat, de az egyes megyék, nagyvárosok között hatalmasak a különbségek – derült ki a most először elkészült országos patkánytérkép adataiból, amelyek az egerek előfordulását is megmutatják. Mindkét kártevőből többel találkozott az elmúlt időszakban a megkérdezettek nagyobb része. A felmérésben négyezren vettek részt a Sokk a rovar Facebook-oldalon, ahol most az ország kullancstérképét rajzolhatják meg egy kérdőív kitöltésével.
2021. 06. 28. 11:00
Megosztás:

6-9 hónap alatt lesz piacképes mérnök a pályakezdőkből egy friss kutatás szerint

Ma az egyik legnagyobb kihívás a hazai pályakezdő mérnökök esetében az, hogy az egyetemeken elsajátított elméleti tudást, hogyan képesek alkalmazni a gyakorlatban. Az ismereteik javarészt megvannak arról, hogy mit kellene tenniük, de a rájuk váró feladatok megoldásához szükséges képességek, készségek még rendszeresen fejlesztésre szorulnak – derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) és a vezető európai munkaerő-közvetítő vállalat, a Tech People legfrissebb, 2021. májusában készített közös kutatásából, amely Magyarország 75 legmeghatározóbb, száz főnél több műszaki szakembert foglalkoztató gyártó- és termelővállalat felsővezetőinek személyes megkérdezésén alapul.
2021. 06. 28. 10:30
Megosztás:

Minuszban nyitottak az európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Enyhe pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn nyitásban, de a nemzetközi befektetői hangulat nem egyértelmű az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2021. 06. 28. 09:35
Megosztás:

Zökkenőmentesebb lehet a turizmus újraindulása

A közúthálózat folyamatos állapotjavításának elsődleges célja a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetőségének biztosítása. A fejlesztések az érintett térségekben lévő idegenforgalmi célpontok kényelmesebb eléréséhez is hozzájárulnak. Az idénre tervezett ezer kilométernyi útfelújítás nyomán sok száz turisztikai látványossághoz juthatunk majd el könnyebben, gyorsabban és biztonságosabban - erről írt hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2021. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai tőzsdék

Jórészt gyengüléssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, a reggel 8 órakor még nyitva tartó térségbeli börzék pedig mind mínuszban álltak.
2021. 06. 28. 08:30
Megosztás:

Gyengén indított a forint

Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették az Apple Daily lap egyik vezércikkíróját

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 06. 28. 07:30
Megosztás:

Magyar titkára lett az európai birkózószövetségnek

Ali Csilla bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) európai szekciójának elnökségébe, egyúttal a szervezet titkárának is megválasztották.
2021. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Ingyenesen segíti a hazai ipart a díjnyertes magyar startup

A Haris Digital díjnyertes IoT megoldásával az ipar bármely szereplője 20-30 %-os növekedést érhet el teljes eszközhatékonyságban (OEE), erre hatalmas szükség van, hiszen folyamatosan nőnek a megrendelések. A rendszert most 20 ügyfelének ingyenesen biztosítja a startup, de ahogyan azt Perecz Péter alapító kiemelte: sajnos erőforrásaik nem engedik, de akár a teljes hazai ipart áramvonalasítanák, amivel a cégek profitabilitása mellett a környezeti terhelés is csökkenne.
2021. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Százezer oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak

Százezer koronavírus elleni oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak, hogy fel tudják gyorsítani saját oltási programjukat - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap.
2021. 06. 28. 05:00
Megosztás:

Mennyi vizet fogyaszt egy átlagos család egy nap?

Amennyiben szeretnéd megtudni, hogy a Te családod vízfogyasztása sok vagy kevés, álljon itt egy átlagos 4 fős (2 felnőtt 2 gyerek) magyar család vízfogyasztási szokása.
2021. 06. 28. 04:00
Megosztás:

Nagy kihívás elé állította az országos jégkármérséklő rendszert a pénteki hidegfront

Minden eddiginél nagyobb kihívás elé állította az országos jégkármérséklő rendszert a pénteki hidegfront - tudatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményben szombaton az MTI-vel.
2021. 06. 28. 03:00
Megosztás: