Fennállása legjobb eredményét érte el az OPUS GLOBAL

AZ OPUS GLOBAL vállalatcsoport 2021-ben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatok hatása ellenére konszolidált szinten 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd forint saját tőkével zárt, míg a teljes átfogó eredménysoron 41,6 milliárd forint nyereséget ért el - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. pénteken tette közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a 2021. évi IFRS - nemzetközi beszámolási szabvány - szerinti egyedi és konszolidált éves jelentését. Az OPUS GLOBAL Nyrt. konszolidált szinten 307,8 milliárd forintos működési bevétel mellett több mint 45 milliárdos EBITDA-ról (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) számolt be 2021. évi jelentésében, az eredmény megduplázódott a tavalyi értékhez képest. A cégcsoport valós teljesítményét leginkább láttató érték egy év alatt közel 23 milliárd forintos emelkedést ért el - írták a közleményben.

Bár a működési költségek is nőttek, de ez a változás elmaradt a bevételek növekedésétől, így a csoport tevékenységből adódó üzemi eredménye 17,1 milliárd forint nyereség lett, ami 18,1 milliárdos eredménynövekedést jelent a tavalyi évi veszteséggel szemben. Az eredmény annak tükrében még kiemelendőbb, hogy az újonnan bekerülő energetikai társaságoknak csak az akvizíciójukat követő időszak eredménye került a konszolidáció során bevonásra, így az OPUS TIGÁZ Zrt. esetében csak 9 havi, az OPUS TITÁSZ Zrt. esetében pedig csak 4 havi eredmény - jegyezték meg.

A jelentés aláhúzza, hogy 2021. meghatározó stratégiai célkitűzésének megvalósítása, az energetika szegmensének kiépítése és integrációja sikerrel zárult, aminek köszönhetően az OPUS Csoport a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé vált.

Az OPUS Csoport konszolidált adózott eredménye 41,6 milliárd forint lett, az eszközértéke pedig 889,5 milliárd forint, így 58,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A csoport konszolidált saját tőke értéke 38,2 százalékos emelkedéssel elérte a 314,4 milliárd forintot 2021 végére.

A közleményben kitértek arra, hogy 2022 márciusában az OPUS GLOBAL Nyrt. immár negyedik alkalommal kapott kiemelkedő hitelminősítést a német Scope független minősítő cégtől, megerősítve a vállalati stabil BB minősítést. A kötvénykibocsátáshoz kötődően ismételten BBB- minősítést szerzett.

A társaság menedzsmentje sikernek könyveli el, hogy az OPUS Csoport a meghirdetett stratégiai célkitűzésének következetes betartásával tavaly elérte azt, hogy immár négy teljes jogú és erős fundamentumokra épült alappillérre, divízióra fektetheti a sikeres jövőt. A Magyarországon egyedülálló módon széleskörű, több hazai iparágat magába foglaló bázis kialakítása szolgáltatja a szilárd alapot a további eredményes és megbízható értékteremtéshez - olvasható a közleményben.

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés. 币安人生
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás: