Csökkent a Graphisoft Park SE nyeresége
A Graphisoft Park SE ingatlanbefektetési társaság az első háromnegyed évben 3,22 millió euró nettó nyereséget ért el, amely az előző év azonos időszakától mintegy 460 ezer euróval marad el, elsősorban a megnövekedett hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek miatt - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden.
Olaszország megsértette a környezeti levegő minőségére vonatkozó uniós jogot
Olaszország megsértette a környezeti levegő minőségére vonatkozó uniós jogot, mivel 2008 és 2017 között folyamatosan túllépte a PM10 szálló por koncentrációjára vonatkozó határértékeket - közölte az Európai Unió Bírósága kedden. A döntést megelőző kötelezettségszegési eljárást, az Európai Bizottság 2014-ben indította a dél-európai ország ellen.
A FamiCord Csoport vette át a Cryo-Save AG „felszámolás alatt” cég korábbi ügyfeleinek őssejtmintáit
A FamiCord Csoport, Európa egyik legnagyobb őssejtbankja átvette az eredetileg Svájcban bejegyzett Cryo-Save AG „f.a.” által tárolt mintákat egy, az őssejtminták biztonságba helyezéséről szóló szerződés alapján. A mintákat több különböző európai helyszínről szállították a FamiCord akkreditált csúcstechnológiás varsói laboratóriumába, ahol továbbra is garantált a többek között magyar gyermekek egészsége szempontjából fontos minták biztonságos tárolása. Ennek biztosítása érdekében az érintett szülők közvetlenül léphetnek kapcsolatba a FamiCorddal.
Negatív az államadósok jövő évi globális kilátása
Negatív az államadósok jövő évi globális hitelképességi kilátása, mivel a koronavírus-járvány hatásai és a járvány megfékezésére hozott kormányzati intézkedések olyan gazdasági, pénzügyi és társadalmi sokkot okoztak, amely 2021-ben és még később is érezteti hatását - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett átfogó tanulmányában.
Moszkában január közepéig tartanak az új korlátozások
A járványhelyzet romlása miatt péntektől január 15-ig távoktatásra térnek át a moszkvai egyetemek és főiskolák, az éttermek és szórakozóhelyek pedig éjjel 11-től reggel hatig nem szolgálhatnak ki vendégeket - jelentette be Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere kedden honlapján.
Újraindul Magyarországon a papíripari szakképzés több évtizedes szünet után
Több évtizedes szünet után újraindul a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vajda-Papír együttműködésében a 2021/2022-es tanévben. A képzés újraindítását a megváltozott globális fogyasztási trendek, a műanyagok visszaszorulása, a papíripar egyre jelentősebb hozzájárulása a GDP-hez és az ágazatban foglalkoztatottak számának jelentős bővülése tette indokolttá. További, jelentős támogatást adott a szakképzés újraindításának az is, hogy a koronavírus-járványban felértékelődött az önellátás képességének biztosítása, amihez jól képzett és megfelelő számú szakemberre van szükség ebben az ágazatban is – hangsúlyozta Vajda Attila, a higiéniai papírtermékek piacán vezető Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.
Újabb ipari parkot alakítottak ki Kiskunfélegyházán
Befejeződött az 1,4 milliárd forintnyi európai uniós támogatásból megvalósuló ipari park kialakítása Kiskunfélegyházán.
A bíróság szerint is jogszerű volt a DIGI kizárása az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából
A Fővárosi Törvényszék elutasította a DIGI Communications N.V. keresetét, melyben a cég jogszerűtlennek vélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kizáró határozatát az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából. A bíróság megállapította, hogy az NMHH jogszerű és helytálló jogértelmezéssel megalapozott döntést hozott az ügyben. A cég fellebbezhet a Kúriánál.
Idén nem lesz szalagavató?
Döntés született arról, hogy a szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára kedden Budapesten.
Mit lehet tenni, ha büntet az adóhatóság?
Az adóhatósággal szemben nem érdemes jogvitát kezdeményezni – tartja a közvélekedés. Pedig a tét a legtöbb esetben nem kicsi. Ha ugyanis az adóhatóság adóhiányt állapít meg, úgy az adózónak nemcsak az adóhiányt, hanem akár az adóhiány felének megfelelő adóbírságot, valamint késedelmi pótlékot is fizetnie kell. Jogosan merülhet fel a kérdés: lehet-e csökkenteni az adóhatóság által követelt összeget?
Az infláció visszatért az MNB inflációs céljához
Az éves infláció októberben visszatért az MNB 3,0 százalékos inflációs céljához, ezzel enyhült a jegybankra nehezedő szigorítási kényszer, bár a 3,8 százalékos maginfláció továbbra is magas - így kommentálták a KSH legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány
Bár minden második hazai háztartást negatívan érintett a SARS-CoV-2 koronavírus okozta válsághelyzet – sőt, a magyarok csaknem felének egyhavi vésztartaléka sincs –, épp ekkora arányban vannak azok is, akik ugyanakkora összeget terveznek félretenni az elkövetkező időszakban, mint a pandémiát megelőzően. A hosszú távú megtakarításaihoz is csak a legvégső esetben nyúlt hozzá a lakosság, miközben többen terveznek megtakarítási célú új szerződést kötni, az NN Biztosító felmérése szerint tehát a járvány okozta bizonytalanság sokakban felkeltette az öngondoskodás iránti igényt.