A bíróság szerint is jogszerű volt a DIGI kizárása az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából
A Fővárosi Törvényszék elutasította a DIGI Communications N.V. keresetét, melyben a cég jogszerűtlennek vélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kizáró határozatát az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából. A bíróság megállapította, hogy az NMHH jogszerű és helytálló jogértelmezéssel megalapozott döntést hozott az ügyben. A cég fellebbezhet a Kúriánál.
Idén nem lesz szalagavató?
Döntés született arról, hogy a szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára kedden Budapesten.
Mit lehet tenni, ha büntet az adóhatóság?
Az adóhatósággal szemben nem érdemes jogvitát kezdeményezni – tartja a közvélekedés. Pedig a tét a legtöbb esetben nem kicsi. Ha ugyanis az adóhatóság adóhiányt állapít meg, úgy az adózónak nemcsak az adóhiányt, hanem akár az adóhiány felének megfelelő adóbírságot, valamint késedelmi pótlékot is fizetnie kell. Jogosan merülhet fel a kérdés: lehet-e csökkenteni az adóhatóság által követelt összeget?
Az infláció visszatért az MNB inflációs céljához
Az éves infláció októberben visszatért az MNB 3,0 százalékos inflációs céljához, ezzel enyhült a jegybankra nehezedő szigorítási kényszer, bár a 3,8 százalékos maginfláció továbbra is magas - így kommentálták a KSH legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány
Bár minden második hazai háztartást negatívan érintett a SARS-CoV-2 koronavírus okozta válsághelyzet – sőt, a magyarok csaknem felének egyhavi vésztartaléka sincs –, épp ekkora arányban vannak azok is, akik ugyanakkora összeget terveznek félretenni az elkövetkező időszakban, mint a pandémiát megelőzően. A hosszú távú megtakarításaihoz is csak a legvégső esetben nyúlt hozzá a lakosság, miközben többen terveznek megtakarítási célú új szerződést kötni, az NN Biztosító felmérése szerint tehát a járvány okozta bizonytalanság sokakban felkeltette az öngondoskodás iránti igényt.
Megváltozott munkaerőpiac: a növekedés lehetőségét is magában rejti
Az álláspiac dinamikájának megváltozása jó lehetőséget kínál a hazai vállalatok számára a 2021-es bővülésre – vallja Martis István, a Profession.hu ügyvezetője. Az ország piacvezető állásportálja emiatt munkatársainak teljes létszámát több mint 15 százalékkal növeli az elkövetkező hónapokban.
Hol kell a legkevesebbet fizetni a bankkártya terminálért?
A bankkártya terminál használata minden kereskedőnek és szolgáltatónak kötelező januártól, aki most online pénztárgépet használ - sokat fizetni érte viszont nem kötelező. A cikkben áttekintjük, az egyes szolgáltatók mennyit kérnek havonta a terminálért, és hol éri meg hosszú távon is a legjobban igényelni.
Kevés a polgári per – enyhítenek a pervezetés szigorán
A közel 3 évvel ezelőtt bevezetett új polgári perrendtartás (Pp.) szigorúbb alapokra helyezte a perek lefolytatását. Ennek látható eredményeként a perek száma drasztikusan csökkent az elmúlt években: a járásbíróságokon több mint 20%-kal, a törvényszékeken pedig nagyságrendileg 50%-kal kevesebb jogvitát indítottak, mint korábban. Talán ennek is köszönhető, hogy egy elfogadás alatt lévő törvényjavaslat értelmében a jövő évtől várhatóan puhulnak a kőkeményre sikeredett szabályok.
A járványhelyzet még inkább felértékeli a rugalmas foglalkoztatási formákat
A járvány miatt azok is kipróbálhatták az otthoni munkavégzést, akiknek korábban nem volt erre lehetőségük, és a részmunkaidő is vonzóbb lett azoknál a munkavállalóknál, akiknek a gyermekeik oktatásáról is otthon kellett vagy kell gondoskodniuk. A Morgan Stanley budapesti irodája számos lehetőséget kínál a családi vagy bármilyen más okból flexibilitásra vágyó kollégáknak. A technológiai központ munkatársai karrierjük során módosíthatják is a munkabeosztásukat, ha megváltozik az élethelyzetük.
Enyhülni látszik a járványhelyzet Csehországban
Enyhülni látszik a koronavírusjárvány-helyzet Csehországban, a laboratóriumi szűrések hétfőn 6048 újonnan azonosított koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az elmúlt négy hét legalacsonyabb hétköznapi száma - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden közzétett adatokból.
További növekedési terveinek finanszírozásához tervez tőkeemelést az AutoWallis
November 30-án tartja rendkívüli közgyűlését az AutoWallis, melyen a részvényesek többek között a társaság alaptőkéjének maximum hat milliárd forintra történő felemelésére, valamint saját részvények vásárlására szóló igazgatósági felhatalmazásról dönthetnek. A felhatalmazások célja, hogy a tőzsde autós vállalata tovább folytassa tavaly meghirdetett növekedési stratégiájának megvalósítását, melyhez kapcsolódóan idén már hat jelentős üzletfejlesztést, akvizíciót jelentett be a vállalat.
Gyengült a forint
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel.
A féktelen emelkedés után mínusz várható a tőzsdéken
Negatív korrekcióval, 1 százalékot meghaladó csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden az előző napi féktelen emelkedés után, dacára azoknak a reményeknek, hogy hatásos védőoltást fejlesztettek ki nyugati gyógyszergyártók az új koronavírus ellen.
A NÖK, az üzleti angyalok jelenthetnek megoldást a vállalkozásoknak
2020. november 9-én az első regionális WINGATE Fórumon mutatták be a résztvevők, miként kap Közép- és Kelet-Európa először hosszú távú lehetőséget az EEA és Norvég Alap Regionális Kooperációs programja támogatásával, hogy egyedi megközelítésben fejlessze a nők részvételét az angyalbefektetésekben és a régió gazdaságában.
Ezek a legjobb céges ajándékok a koronavírus idején
UVC-lámpa, maszk és C-vitaminos csoki az idei sláger. Az idei év sok szempontból rendhagyónak bizonyult, és mostanra borítékolható, hogy a karácsonyi időszak sem a megszokott módon alakul. Ám a home office sem lehet akadálya annak, hogy a cégek méltóképp köszönjék meg az alkalmazottaiknak és a partnereiknek az együttműködésüket. Ehhez pedig olyan céges ajándékok dukálnak, amikre korábban gondolni sem mertünk.
Bevételének jelentős emelkedését prognosztizálta az Infineon
Bevételeinek jelentős, közel 23 százalékos emelkedését prognosztizálta az októberben kezdődött új pénzügyi évére az Infineon német félvezetőgyártó, amely hétfőn közzétett gyorsjelentésében az elemzői várakozásokkal összhangban álló eredményekről számolt be.