A Wolt az egyik legjobb diákmunkahely

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett versenyt.
2024. 03. 20. 15:10
Megosztás:

CSOK Plusz – erre érdemes figyelniük a hitelfelvételnél a gyermeket tervező pároknak

Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező párok számára, így mindenképpen érdemes élniük ezzel a konstrukcióval. Ám, mielőtt belevágnak, fontos, hogy tisztában legyenek a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell megfelelniük.
2024. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Nébih: a nitrát-adatszolgáltatást az elektronikus gazdálkodási naplóban kell teljesíteni március 31-ig

A termelőknek a nitrát-adatszolgáltatást 2024-től az általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program helyett, az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felületén kell teljesíteniük március 31-ig, az intézkedés megközelítőleg 100 ezer gazdálkodót érint - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
2024. 03. 20. 14:30
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkent az éves brit infláció

A vártnál nagyobb mértékben csökkent az éves brit infláció februárban.
2024. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Átverte szerencsejátékosokat a máltai cég, 345 milliós bírság lett a „nyereménye”

Szándékosan megtévesztette a fogyasztókat a Lottoland, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A máltai bejegyzésű – és ottani szerencsejáték felügyeleti engedéllyel rendelkező – vállalkozás a honlapján úgy reklámozta játékait, hogy a fogadók azt gondolhatták, hogy a Szerencsejáték Zrt. szolgáltatásait veszik igénybe. A GVH Versenytanácsa 345 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a cégre. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) élve a jogszabályan biztosított eszközével 2023 szeptemberében letiltotta az érintett honlapot.
2024. 03. 20. 13:30
Megosztás:

Februárban rekordforgalmat produkált a használtautó-piac

Februárban a DataHouse adatai szerint 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az már biztosnak látszik, hogy megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022 márciusában állított be a piac.
2024. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Leáldozott a lakáshitel-kamatcsökkentéseknek

Márciusban már nem kell minden nap kapkodnunk a fejünk az újabb és újabb lakáshitel-kamatcsökkentésektől: a piaci kamatszintek megmerevedtek, aminek oka, hogy a referenciakamatok közelében vannak, ráadásul a kereslet is élénkülni látszik – értékelte a piaci folyamatokat Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2024. 03. 20. 12:30
Megosztás:

Egészségügy, gyógyszeripar – fontos tanácsok álláskereséshez

A többi területhez hasonlóan az egészségügyi vagy gyógyszeripari munkák esetében is körültekintőnek kell lenni az álláskeresés során. Az alábbiakban igyekeztünk összegyűjteni minden olyan fontos tanácsot, amelyet feltétlenül érdemes figyelembe venni a folyamat során. 
2024. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Figyelmeztető sztrájk Sopronkövesden az Autoliv Kft-nél

Az Autoliv dolgozóit a bértárgyaláson képviselő Vasas már március 14-én sztrájkbizottságot alakított, mivel a szakszervezet nem tudta elfogadni a munkáltató ajánlatát. Egy olyan ajánlatot, amely csökkentené a munkavállalók által kifejezetten kedvelt béren kívüli juttatás összegét, a béremelés mértéke pedig nem lenne elég a dolgozók jelenlegi életszínvonalának fenntartásához sem!
2024. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

Felkészülten vágnak neki az álláskeresésnek az aktív munkakeresők: kérdések összeírásával, vázlatok készítésével és a cég áttekintésével készülnek egy-egy állásinterjúra a jelentkezők, akiknek a többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített online kutatásból. A felmérésben résztvevő cégek válaszai alapján kijelenthető, hogy bár a közösségi média világában élünk, mégis a legtöbb vállalat a hagyományos módokon és csatornákon hirdeti nyitott pozícióit, például karrier portálon, Állásbörzén vagy saját céges weboldalon.
2024. 03. 20. 11:00
Megosztás:

Lakásbiztosítási felhajtás: 2700%-os növekedés is volt, persze ez csak azért, hogy hangzatos címe legyen a cikknek

A lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez pedig éves szinten közel tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, “kampány nélküli” héthez képest. A Netrisk adatai szerint lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél, azaz sikerül új, lakásbiztosítási szempontból eddig kevésbé tudatos háztartásokat megmozgatni. Ráfért a hazai biztosítási piacra a kampány, amit az is jelez, hogy közel húsz éves, 2006-ban kötött lakásbiztosítást is újítottak meg márciusban a Netrisken.
2024. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Shiba Inu (SHIB) és a Worldcoin (WLD) zuhanásban, így a befektetők a figyelmüket az Algotech (ALGT) felé fordítják

A kriptopiac legutóbbi árfolyammozgásai során a Shiba Inu (SHIB) és a Worldcoin (WLD) elveszítették népszerűségüket a legjobb altcoinok között, és értékük jelentősen csökken. Mindeközben a befektetők egy ígéretes előértékesítési fázisú token, az Algotech (ALGT) felé fordulnak. Képes lehet az Algotech (ALGT) jobb teljesítményt nyújtani a jövőben mint a Shiba Inu (SHIB) vagy a Worldcoin (WLD)?
2024. 03. 20. 09:00
Megosztás:

Miért megy minden turista Görögországba? Horvátországnak leáldozott...

A hatalmasat növekvő Görögország lett a magyarok tengerparti kedvence, másfélszer annyi időt töltöttünk el ott, mint Horvátországban. A legtöbb pénzt azonban Ausztriában költöttük el.
2024. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Közös jelölteket indítanak Bukarestben a helyhatósági választásokon a román kormánypártok

Közös jelölteket indít a bukaresti helyhatósági választásokon a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve Nemzeti Liberális Párt (PNL), a főpolgármesteri tisztségnél pedig Catalin Cirstoiunak, a bukaresti egyetemi kórház igazgatójának "van a legnagyobb esélye", hogy a kormánypártok közös jelöltje legyen - erősítette meg kedden Paul Stanescu, a PSD főtitkára.
2024. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Az Axie Infinity (AXS) és a Fantom (FTM) potenciálisan visszaeshet míg egy új mém-coin előértékesítése rekordot dönt

Az elmúlt héten lassuló lendülettel kezdtek az Axie Infinity (AXS) és a Fantom (FTM) tokenek, melyek most méginkább veszítenek lendületükből, így mindkét token lefelé mutató trendet követ, amely az árakat a korábbi támasz-szintjük közelébe húzza. Annak ellenére, hogy mindkettő pozitív teljesítményt mutatott az egész héten, a Fantom és az Axie Infinity kriptopénzek most fordulatot mutatnak.
2024. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár nevét viselő új karon a pedagógusképzés széles spektruma megtalálható lesz, emellett átfogó bölcsészettudományi képzés is indul.
2024. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Megnyitotta új székházát a külföldi tudósítók olaszországi szövetsége

Sergio Mattarella államfő részvételével nyitotta meg új székházát kedden a külföldi tudósítókat tömörítő olaszországi sajtószövetség, amely Silvio Berlusconi volt kormányfő egykori római rezidenciájába költözött be.
2024. 03. 20. 06:00
Megosztás:

Romániában figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív munkaszerződés helyett új szerződést követelő postások - jelentette be kedden Mircea Bulacu, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) alelnöke.
2024. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Ekkora összegű humanitárius támogatást jelentett be az EU a globális válságok kezelésére

Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok a Brüsszelben tartott Európai Humanitárius Fórum keretében 7,7 milliárd eurós (mintegy 3000 milliárd forint) humanitárius finanszírozást jelentettek be 2024-re a globális válságok kezelésére.
2024. 03. 20. 05:00
Megosztás: