Nem lesznek lezárások húsvétkor Horvátországban
Nem lesznek lezárások a húsvéti ünnepek idején, és lakhelyelhagyási tilalmat sem vezetnek be Horvátországban - közölte Andrej Plenkovic kormányfő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Közel 6 százalékkal csökkent a húságazat teljesítménye
A húságazat teljesítménye 5,8 százalékkal csökkent 2020-ban, a visszaesésben szerepe volt egyebek mellett a madárinfluenza gazdasági hatásainak, valamint a HORECA (szállodaipari és vendéglátó) szektor időszakos kiesésének is - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke csütörtökön online sajtótájékoztatón.
Ennyi osztalékot javasol a Graphisoft
A Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő társaság igazgatósága részvényenként 99 eurócent osztalék kifizetésére tesz javaslatot a 2020-as év után az A sorozatú törzsrészvények esetében, az osztalékról az április 20-ra kitűzött éves rendes közgyűlés dönt - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési meghívóban.
A tópart lett az új belváros a lakáspiacon – a balatoni átlagárak már Budapestet közelítik
Erőteljes a kereslet a magyarországi tavak környékén elérhető lakóingatlanok iránt, idén az érdeklődés öt éve nem látott csúcsra nőtt. A Balaton-környéki megyékben 54-84 százalékkal, a Velencei-tó közelében 22 százalékkal, a Tisza-tónál pedig 96 százalékkal több volt az érdeklődők száma az ötéves átlaghoz képest. A Velencei-tónál az átlagos négyzetméterár március közepén meghaladta az 550 ezer forintot. A Balaton északi partján 675 ezer forintot, a déli parton pedig 635 ezer forintot tett ki. A Tisza-tó melletti ingatlanokat átlagosan 171 ezer forintos négyzetméteráron kínálták eladásra. A Balaton két partján mért 600 ezer forintot meghaladó átlagos négyzetméterár már csak kevéssel marad el a budapesti 720 ezer forintos átlagértéktől.
A koffein hatásai: Egészséges, vagy káros? Derítsük ki!
A koffein egy természetes élénkítőszer, amely ma már szerves része az átlag ember mindennapi étrendjének. Ennek egyik legfőbb oka a kávé, hiszen hazánkban nagyságrendileg minden második felnőtt kávézik. Az tehát kijelenthető, hogy a kávét mindannyian szeretjük, de vajon a testünk is?
Új jövő előtt a HR – itt az ideje szintet lépni!
A COVID-19 soha nem látott lehetőséget teremtett a humánerőforrás-menedzsment számára, hogy kitörjön eddigi „adminisztrátori” szerepköréből és kezébe vegye a kezdeményezést. A járványhelyzet növelte a HR szervezetek láthatóságát és stratégiai szinten vonta be a napi döntéshozatalba. A cégvezetők több, mint 80%-a szerint a HR szervezet vezető szerepet töltött és tölt be a pandémia okozta helyzet kezelésében.
A nyugdíjasok buknak a legtöbbet a koronavírus-válságon
A koronavírus azon túl, hogy leginkább az idős korosztály egészségét veszélyezteti, mindemellett a vírus-okozta gazdasági visszaesés, válság is leginkább az idős korosztályt súlytotta – derült ki az Intrum és a GKI kutatásából. A nyugdíjas korcsoport mellett a fiatalokat érte még komolyabb anyagi sokkhatás, bár ők talán rugalmasabban tudnak még erre reagálni, például azzal, hogy kieső jövedelmüket mellékállással, másodállás vállalásával pótolják. Nézzük át a felmérés fontosabb megállapításait!
A bodorrózsa tartalmú Virostop termékek kivonása nem jogerős, a termékek továbbra is kaphatóak
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) forgalomból történő kivonás és forgalmazás megtiltásának tárgyában hozott határozatot a Virostop influenza elleni szájspray és a Virostop orrspray tekintetében 2021. február 5-én. Az OGYÉI állásfoglalása alapján a Virostop szájspray és orrspray I. kockázati osztályba sorolt orvostechnikai eszközként került jogszerűen forgalomba 2014-ben, illetve 2016-ban. A jelenlegi szabályozás szerint azonban az orvostechnikai eszközök hatása nem alapulhat gyógyszerhatáson. A Virostop szájspray és orrspray hatóanyagai használhatóak étrend kiegészítőként, orvostechnikai eszközként és növényi gyógyszer hatóanyagként is egyaránt.