A bodorrózsa tartalmú Virostop termékek kivonása nem jogerős, a termékek továbbra is kaphatóak

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) forgalomból történő kivonás és forgalmazás megtiltásának tárgyában hozott határozatot a Virostop influenza elleni szájspray és a Virostop orrspray tekintetében 2021. február 5-én. Az OGYÉI állásfoglalása alapján a Virostop szájspray és orrspray I. kockázati osztályba sorolt orvostechnikai eszközként került jogszerűen forgalomba 2014-ben, illetve 2016-ban. A jelenlegi szabályozás szerint azonban az orvostechnikai eszközök hatása nem alapulhat gyógyszerhatáson. A Virostop szájspray és orrspray hatóanyagai használhatóak étrend kiegészítőként, orvostechnikai eszközként és növényi gyógyszer hatóanyagként is egyaránt.

A termékeket Magyarországon forgalmazó Fytofontana Kft. képviselői az OGYÉI határozat ellen azonnali jogvédelem iránti kérelmet adtak be a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma felé. A határozat így nem jogerős, a termékek jelenleg is szabadon megvásárolhatóak.

A Virostop termékek forgalmazója szeretné eloszlatni az esetleges félreértéseket, amelyek az OGYÉI intézkedésével kapcsolatos sajtóhírek kapcsán előfordulhatnak, ezért a következő állításokat teszi:

- Az elmúlt napokban az OGYÉI forgalomból történő kivonási határozatával kapcsolatban megjelent cikkek, rádiós megjelenések kapcsán néhány olvasóban az a hamis tény rögzülhet a Virostop termékekkel kapcsolatban, hogy azok veszélyesek, vagy közegészségügyi kockázatot jelentenek, azonban ez nem így van. Ezt egyetlen hatósági határozat sem állítja és erre vonatkozóan nincs egyetlen egy jogerős hatósági vagy bírósági határozat sem.

- A Virostop készítményeket alkalmazók egészségének és biztonságának veszélye nem áll fenn. A Virostop termékekből már több mint 2 millió darabot értékesítettek, jelenleg a világ 40 országában kaphatóak, 2014 óta Magyarországon is. Ez idő alatt egyetlen mellékhatás bejelentés sem érkezett és kutatások során sem tártak fel mellékhatásokat. A gyártónak sincs tudomása a hatóanyagok okozta esetleges mellékhatásokról egyetlen korosztályban sem.

- A Virostop termékek kizárólag természetes összetevőket tartalmaznak. A termékek egyik fő összetevője - a mediterrán bodorrózsa kivonata - tudományosan is alátámasztottan gátolja a vírusok felszínén lévő fehérjét (az úgynevezett neuraminidáz enzimet) és így a vírusok nem tudnak bejutni a sejtekbe és szaporodni.

- A Virostop gyártója sosem állította, hogy termékei „gyógyítják a koronavírust”. Termékeinek a hatásosságát azonban a felső légúti – pl. influenza, koronavírus - fertőzések, megbetegedések megelőzése, tüneteinek a csökkentése kapcsán magyar és nemzetközi tapasztalatok, valamint kutatási eredmények is igazolják. A Dr. Jankovics István vezetésével elvégzett vizsgálatok egyértelműen bizonyították a Virostop összetevők új koronavírus szaporodását gátló hatását in-vitro. Mindezek alapján a Virostop termékek összetételének nemzetközi szabadalmaztatása is megtörtént.

- A Virostop termékek gyártója elkötelezett abban, hogy további humán klinikai vizsgálatokat és kutatásokat végezzen. 2021. január 19-én nyújtotta be engedélyeztetésre az OGYÉI-nek a több száz magyar beteg bevonásával tervezett klinikai vizsgálati kérelmét annak érdekében, hogy még több bizonyíték és magyar adat álljon rendelkezésre a Virostop orrspray és a Virostop szájspray hatásosságával kapcsolatban. Valamint természetesen maximálisan igyekszik együttműködni a magyar hatóságokkal (is), hogy a növényi gyógyszerek regisztrációjához szükséges adatok, vizsgálatok rendelkezésre álljanak.

- A Virostop influenza elleni szájspray-t minden országban 3 éves kortól, az orrspray-t pedig 6 éves kortól ajánlja a gyártó. Az OGYÉI határozatában ugyanakkor az szerepel, hogy a bennük lévő hatóanyagok alkalmazása 12 éven aluli gyermekek számára nem ajánlott. Ezzel összefüggésben megjegyezzük, hogy az összetevők a piacon lévő több tucat más egyéb orvostechnikai eszközben és étrend kiegészítőkben is megjelennek különböző arányokban, ezek közül számos esetben 12 éven aluliaknak is ajánlják a használatukat. A le nem zárult hatósági vizsgálat és a jogorvoslati eljárás során a Virostop gyártója a vonatkozó bizonyítékait becsatolta, s az eljárások egyike sem került jogerősen lezárásra.

A Virostop gyártója igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy további klinikai vizsgálati és kutatási eredményekkel is megerősítse termékeinek a hatásosságát és biztonságosságát.


Meghaladhatja a 3 ezer milliárd forintot a lakáshitelpiac 2026-ban – Ráadásul az Otthon Start szigorítása újabb hajrát indíthat

A magyar lakáshitelpiac már augusztus végére túlszárnyalhatta a tavalyi egész éves teljesítményét. A Bankmonitor becslése szerint az év első nyolc hónapjában 2 100 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés születhetett, közel kétszer annyi, mint a tavalyi első nyolc hónapban. A jelenlegi folyamatok alapján az éves volumen elérheti a 3 050 milliárd forintot a Bankmonitor szakértői szerint. Ráadásul az Otthon Start Program jogosultságának esetleges szűkítése újabb év végi rohamot indíthatna: az előrehozott igénylések akár további 100-200 milliárd forinttal növelhetnék az idei év lakáshitelkihelyezését.
2026. 09. 03. 04:30
Megosztás:

Nem az olcsóságban kell legyőzni a Temut! – Itt lehet a magyar cégek esélye

A hazai kis- és középvállalkozások többsége stratégiai és marketingterv nélkül működik, ami a megváltozott gazdasági környezetben és a nemzetközi, elősorban ázsiai e-kereskedelmi óriások térnyerése mellett már nem fenntartható. A szakértő hangsúlyozza, hogy a hirdetésekbe pumpált milliók helyett tudatos koncepcióra és rendszerben gondolkodó marketingre van szükség a fennmaradáshoz.
2026. 09. 03. 04:00
Megosztás:

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek.
2026. 09. 03. 03:30
Megosztás:

Veszélyt is jelenthetnek a szerzői jogok, ha nem kezeljük őket körültekintően

Bár a kisebb vállalkozások gyakran csak érintőlegesen foglalkoznak a szerzői jogok kérdéskörével, könnyen jelentős összegeket felemésztő hibákba lehet esni, különösen, ha az ún. „szerzői jogi trollok” célkeresztjébe kerül egy KKV. A GVH Gondolja Végig Higgadtan! kampányának legújabb kiadványában tanácsokat kíván nyújtani a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen szerzői jogi viták megelőzésére, és kezelésére.
2026. 09. 03. 03:00
Megosztás:

Politikai döntés: 3 gyerekes családok kedvezményei Magyarországon

Magyarországon a harmadik gyermek érkezése nem pusztán eggyel növeli a családi pótlékot. Több támogatásnál ekkor vált kategóriát a család: megugrik a családi adókedvezmény, megnyílik a nagycsaládos gázkedvezmény, ingyenessé vagy olcsóbbá válhat a gyermekétkeztetés, és külön adómentesség illeti meg az anyát. Mutatjuk mennyi minden jár 3 gyerek esetén.
2026. 09. 03. 02:30
Megosztás:

Több ezer éve gyűjtjük az esővizet – mit kell ma újra megtanulnunk?

Az esővíz hasznosítása több ezer éves gyakorlat: az ókori Krétán már komplett vízgyűjtő rendszereket építettek, a római házakban a tetőről lefolyó vizet gyűjtötték, a magyar várak ciszternái pedig háborús időkben biztosították a túlélést. Hogyan lehetett akkor Magyarországon még a közelmúltban is gyakorlatilag „tiltott” az esővíz hasznosítása? Mit tanulhatunk az elődeinktől? És miért válik egyre fontosabbá a lehulló víz megtartása még akkor is, ha azt érzékeljük: egyre kevesebb az eső? Dienes György mérnök több rangos szakmai konferencián elhangzott előadásaiból szemlézve keressük a válaszokat.
2026. 09. 03. 02:00
Megosztás:

Meglepő döntés! Így emelik a nyugdíj korhatárt

A nyugdíjkorhatár emelése az egyik legérzékenyebb társadalmi kérdés: egyetlen szám megváltoztatása milliók munkával töltött éveit és családok hosszú távú terveit írhatja át. Magyarországon ismét előkerült a 67, sőt a 69 éves nyugdíjkorhatár lehetősége.
2026. 09. 03. 01:30
Megosztás:

Jön a Bitcoin „Bart Simpson” összeomlása? Ez kellene egy valódi flash crashhez

A Bitcoin augusztusban közel 25 százalékkal emelkedett, 64 420 dollár környékéről egészen 80 700 dollárig. Azóta oldalazik és lassan visszakorrigált, jelenleg nagyjából 77 470 dolláron mozog. A hirtelen emelkedés, majd az elnyújtott oldalazás miatt a kriptokereskedők ismét egy régi alakzatról, a „Bart Simpson” mintáról beszélnek.
2026. 09. 03. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter kormányának első 100 napi tevékenységét foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter egy washingtoni napilapban

A Magyar Péter vezette új magyar kormánynak a jogrend átalakítása, a jogállamiság erősítése és a korrupció megszüntetése terén végzett első száznapos tevékenységét, valamint további célkitűzéseit foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter a Washington Examiner amerikai napilap szerdai kiadásában.
2026. 09. 03. 00:30
Megosztás:

Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás:

A Shopper Park Plusz fő tulajdonosa kivásárolja az EBRD alapját

A Shopper Park Plus Nyrt. fő részvényese, a Penta CEE Holding Zrt. megvásárolja az Adventum Penta Co-Investment SCSp - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja - teljes részesedését a társaságban - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 09. 02. 23:00
Megosztás:

NAV: könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőműhöz érkező felajánlásokat

Könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító beruházáshoz érkező felajánlásokat, bizonyos feltételekkel ezek a fuvarok eKÁER-bejelentés nélkül szállíthatók, a hozzájárulások után pedig nem kell áfát fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 22:30
Megosztás:

A holland központi bank 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából

A holland központi bank (DNB) szerdán közölte, hogy több mint 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a növekvő geopolitikai feszültségekre hivatkozva.
2026. 09. 02. 22:00
Megosztás:

Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás: