Átalakulóban az autómosási piac
Néhány éve még a legtöbben butaságnak tartották a víztakarékos autómosást, de mára látszik, hogy van létjogosultsága, sőt egyre nagyobb teret hódít a magyar piacon is. Az ágazat mindössze két év alatt 15-szörös növekedést produkált, becslések szerint jelenleg évi 113 000 alkalommal tisztítanak autót nanotechnológiával. Ilyenkor járművenként mindössze 1,5 deciliter vizet használnak fel, míg a normál autómosások átlagosan 150 liter vizet fogyasztanak. Jelenleg évi közel 17 millió liter vizet spórol a technológia csak Magyarországon. 5-10 éven belül a hazai autómosási piac 60-70 százalékát is lefedheti a víztakarékos tisztítás.
A kötelező elektronikus fizetés bevezetését segíti a Fizetési Pont
Az elmúlt időben több olyan gazdasági bejelentést tett a Kormány, ami nagymértékben befolyásolja a vállalkozások működését: Az elektronikus fizetés biztosításának kötelezővé tétele, a POS terminál beszerzés állami támogatásának meghosszabbítása, a számlaadatszolgáltatás a NAV felé és még sorolhatnánk. Ezen intézkedések mind egy irányba terelik a magyar gazdaságot.
Hitelbiztosító: az elmúlt 40 év legsúlyosabb válságát okozza a koronavírus a világgazdaságban
Az idén 5,1 százalékkal csökken a globális gazdaság, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A tanulmány szerint a globális kereskedelem 15 százalékkal esik vissza. A fejlett országok GDP-je összesítve várhatóan 6,6 százalékkal csökken 2020-ban. Európában Nagy-Britannia gazdasága zuhan a legnagyobbat, az elemzők 10,8 százalékos GDP-csökkenést várnak. Az eurózónában 8 százalék lehet a visszaesés. Az Egyesült Államok GDP-je mínusz 6,1 százalék lehet, Japán pedig 6 százalékos csökkenésre számíthat. Az elemzés szerint ugyanakkor jövőre akár 6,5 százalékos növekedés is lehetséges.
10% alatt maradhat a koronavírus válság okozta átlagos értékvesztés az ingatlanhitel-portfolióknál
Lassú kilábalásra számítanak az európai bankok ingatlanfinanszírozási vezetői a COVID-19 vírus okozta válságból. Várakozásuk szerint a szállodai és kiskereskedelmi ingatlanhitelek jóval jobban megszenvedik majd a krízist, mint az iroda vagy más eszközkategóriában folyósított banki kölcsönök, ugyanakkor többségük szerint összességében 10% alatt maradhat a válsághoz köthető értékvesztés. Többek között ezek a megállapítások emelhetők ki a KPMG 2020 őszén megjelenő éves kiadványának - járványspecifikus kérdésekre vonatkozó - előzetes elemzéséből.
Erősödött a forint reggelre
Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Nagyot estek a nagyvállalatok várakozásai
Nem tekintettek még ennyire pesszimistán a nagyvállalatok a következő évükre, mint amennyire a koronavírus-járvány első hulláma után. A K&H nagyvállalati növekedési index értéke még sosem volt a negatív tartományban az elmúlt 7 évben, most viszont a legutóbbi negyedévben mért 6 pont helyett csak -2 ponton áll. A vállalatok saját kilátásaikat sokkal kedvezőtlenebbnek ítélik, viszont többen tekintenek bizakodóan a gazdasági környezetre, amit az olyan kedvezményes hitelprogramok, mint az NHP Hajrá is segítenek.
Nem álltak le az irodaház-építkezések, de változnak a piaci igények
A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása májusban jelentős volt a hazai építőiparban: a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése az áprilisihoz mérten 20,3%-kal csökkent a KSH nyers adatai szerint.
A Portfolion Zöld Alap és a Nagisz Csoport fő tulajdonosai megállapodást írtak alá a Nagisz Csoport többségi irányításának megszerzéséről
2020. június 25-én az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Zöld Alap és a Nagisz Zrt. fölötti közvetett többségi irányítást gyakorló magánszemélyek megállapodást írtak alá a Nagisz Zrt. többségi részvénycsomagjának közvetett megvásárlásáról, illetve értékesítéséről. A megállapodás értelmében a Nagisz Zrt. további részvényesei az elkövetkező hetekben szintén dönthetnek majd arról, hogy a tranzakció keretében a többségi tulajdonosokkal azonos feltételek mellett ők is értékesítsék részvényeiket.
Tematikus tőkealapot indít az MFB Csoport Kaposváron
Három milliárd forintos keretösszeggel tematikus vállalkozásfejlesztési alapot, Városi Tőkealapot indít az MFB Csoporthoz tartozó, kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. Kaposváron. Az Alap olyan vállalkozások fejlesztéseihez kíván tőkejuttatást nyújtani, amelyek az üzleti megtérülésen túl elősegítik Kaposvár, illetve a régió fejlődését is.
Megkétszerezte adózás előtti eredményét a Takarék Faktorház
A Takarék Faktorház legeredményesebb évét zárta tavaly: tíz százalékkal növelte forgalmát és bevételeit, adózás előtti eredményét pedig csaknem megkétszerezte. Idén hasonló eredményre számítanak, mert bár a világjárvány következtében számos államilag támogatott hitellehetőség nyílt meg a piacon, mégis van olyan helyzet, amelyre nem a kölcsön a megoldás egy vállalkozásnak. A Faktorház tapasztalatai szerint a mostani válságban több cég küzd likviditási problémával.
Itt a friss jelentés a kkv-k globális helyzetéről!
A COVID-19 világjárvány kialakulása, annak egészségügyi és a szociális távolságtartásra vonatkozó szabályai, valamint az ebből következő gazdasági válság új kihívásokat támasztott a kis-, és középvállalkozásokkal szemben. A Facebook, a Világbank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös együttműködés keretében, a közösségi oldalt felhasználói körében készítette el a Future of Business Survey-t, melyben több mint 50 ország mintegy 30 ezer kkv-vezetője nyilatkozott a koronavírus kis-, és középvállalkozásokra nyújtott hatásairól.
7 ok, amiért döcög a PSD2 - és egyáltalán mi az a PSD2 ami döcög?
A második pénzforgalmi irányelv (PSD2) hatályba lépése óta az úgynevezett harmadik feles szolgáltatóktól nagyszámú visszajelzés és panasz érkezett az Európai Bankhatósághoz (EBA) a rendszer működésével kapcsolatban. Erre reagálva az EBA június elején tette közzé irányadó véleményét, mellyel azt szeretné segíteni, hogy a harmadik feles szolgáltatók innovatív megoldásai minél előbb elérhetőek legyenek a pénzügyi szolgáltatók ügyfelei számára. Dr. Herce Zoltán, a Deloitte és Dr. Réti Bálint, a Péntech Solutionstanácsadó szakértője összegyűjtötték, melyek a legfőbb problémák, és az EBA szerint hogyan lehet azokat mindenki számára megnyugtatóan megoldani.
Az európai kiskereskedelem kezd talpra állni, de a luxuscikkek piacán hiányoznak a pénzes vevők
Ahogy Európa lassan magához tér a járvány miatti korlátozások után, az első adatok azt mutatják, hogy a kiskereskedelem, amely az egyik legnagyobb veszteségeket elszenvedett ágazat, újra élénkülő keresletnek örvendhet. A folyamat hasonló ahhoz, amelyet Kína esetében is megfigyelhettünk, amikor ott áprilisban elkezdték feloldani a korlátozásokat. Ami azonban a luxuscikkek európai piacát illeti, a korábban az ágazatban tapasztalt kereslet jó 40%-át adó tehetős kínai turisták távol maradása a Fidelity International szerint meglehetősen bizonytalanná teszi a luxuscikkek piacának rövid távú kilátásait.
Szappanadagoló a javából!
A járvány kicsit mindenki életét átformálta, és most elsődlegessé vált, hogy megteremtsük otthonunkban a megfelelő higiénés körülményeket. A hordozható kézfertőtlenítők mellett még ma is igyekszünk napjában többször kezet mosni. Ehhez pedig olyan minőségi szappanadagolókra van szükség, amelyek nem “hullanak szét” két adagolás után, nem kopik le a bevonatuk, és még sorolhatnánk. A következő pár sorban néhány érdekes termékkel ismerkedhetsz meg.
Kimutatták: nem lettünk magányosabbak a karantén alatt
Az American Psychologist folyóiratban megjelent tanulmány szerint a magány érzése nem nőtt a karantén időszak alatt. Kiderült: a fizikai távolság nem kell, hogy szociális elszigeteltséget jelentsen, mivel a megváltozott életkörülmények miatt elkezdtünk a digitális platformokon szorosabban kapcsolódni egymáshoz - magyarázzák a kutatók. Alátámasztják ezt a vezető szenior telefongyártó, a Doro adatai is, miszerint az időseknek gyártott telefonok iránt megnövekedett az érdeklődés az elmúlt időszakban.
Mesterséges intelligencia segíti a toborzókat a járvány sújtotta munkaerőpiacon, a neve: Chat Norris
Az elmúlt hetekben már bizonyos szintű visszarendeződés volt érzékelhető a hazai munkaerőpiacon a járvány első hullámát követően. Átlagosan a korábbi termelés 40-60%-án indultak újra a cégek a HR-szolgáltatásokra specializálódott WHC Csoport tapasztalatai szerint, ami hatással volt a munkaerő-keresletre is, azonban egyelőre nehéz előre látni, hogyan alakul a toborzási terület az év további részében. Az biztos, hogy kulcsfontosságú lesz a gyors reagálás és a rugalmasság. Ehhez szállított mesterséges intelligencia megoldást a cégnek a ChatBoss Team a máris népszerű Chat Norris „személyében”: a hi-tech toborzóeszközzel folytatott beszélgetések harmada zárult eddig jelentkezéssel.
Még a mosdóban is a Facebookot nyomkodjuk?
Nem untunk rá a Facebookra, sőt, a koronavírusnak köszönhetően többet használjuk, mint korábban. Leginkább azért facebookozunk, hogy híreket olvashassunk, és szívesen zárjuk a napunkat úgy, hogy a kék oldal bejegyzéseit böngésszük elalvás előtt – de minden negyedik felhasználó a vécén ülve is Facebookot nyomkodja. A Messengert már csaknem mindenki használja, még ha néha meggondolatlanul is küldünk ott üzeneteket, amiket megbánunk – például erotikus fotókat.