Joe Biden nyerte a Facebook költési versenyt

Majd 88 millió dollárért hirdetett a demokrata jelölt. Ugyan a 2020-as amerikai elnökválasztási küzdelem végső eredményére még várni kell, egy már most kijelenthető: Trump négy évvel ezelőtti győzelméhez nagyban hozzájáruló közösségi-média költési versenyt az idei kihívó, Joe Biden nyerte, 10 millió dollárnyi többlet hirdetéssel – a HD marketing gyorselemzése.
2020. 11. 03. 18:30
Megosztás:

Az általános globális pozitív piaci hangulat hatott a BUX-ra

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 756,88 pontos, 2,29 százalékos emelkedéssel, 33 834,43 ponton zárt kedden.
2020. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Tudatosabban spórolnak idén az online vásárlók

A koronavírus-járvány jelentős lökést adott a hazai e-kereskedelem fejlődésének: az idei második negyedévben a teljes kiskereskedelmi forgalomnak már csaknem 10 százaléka az online térben zajlott. Az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál tapasztalatai szerint a vásárlók ebben a bizonytalan időszakban tudatosabban szűrnek rá az olcsóbban elérhető termékekre, ami a webáruházakat is erősebb árversenyre készteti. A portál várakozásai szerint a fogyasztók árérzékenysége miatt az idei Black Friday forgalma akár a tavalyi szint felett is alakulhat.
2020. 11. 03. 17:30
Megosztás:

USA: Pörög a szavazás, már százezrek voksoltak

Az Egyesült Államokban helyi idő szerint reggel óta már százezrek voksolnak az szavazóurnáknál, Donald Trump, az újraválasztásáért küzdő republikánus elnök és kihívója, a demokrata párti Joe Biden egyaránt bizakodónak nevezte magát.
2020. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Horvátországban és Szlovéniában is lassul a fertőzöttek számának növekedése

Horvátországban és Szlovéniában is mérséklődött az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek számának növekedése, de nem csökkent a betegségben elhunytak és a kórházi kezelésre szoruló új koronavírusos betegek száma - derült ki a válságstábok keddi jelentéséből.
2020. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Sorra dönti a rekordokat a mobilfizetés

Újabb rekordokat döntött a mobilfizetés Magyarországon, a mobiltárcás tranzakciók száma közel háromszorosára nőtt 2019 és 2020 szeptembere között a Mastercard adatai szerint.
2020. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Januártól több tízezer üzletnek kell levennie a „Fizetés csak készpénzzel” feliratot

Kevesebb mint 60 nap áll rendelkezésére az online kasszát használó magyarországi vállalkozásoknak, hogyha eddig nem tették, most megteremtsék az elektronikus fizetés feltételeit. Az átállás 40-60 ezer kereskedőt, szolgáltatót érint. A bankkártyás fizetésre a POS-terminál a legismertebb, de nem az egyetlen megoldás. Az OTP Csoport szakértői összegyűjtötték, hogy kinek és milyen esetekben éri meg a készülék telepítése és üzemeltetése.
2020. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Átlépte az 5000 milliárd forintot a MÁP+ állománya

Átlépte keddre az 5000 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszban (MÁP+) lévő megtakarítások értéke - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter egy, a hivatalos Facebook oldalán kedden közzétett videóban.
2020. 11. 03. 14:35
Megosztás:

Felgyorsult a digitalizáció a bankszektorban, de nem a magyar bankoknál

Világszerte a digitalizáció felgyorsítására ösztönözte a bankokat a koronavírus-járvány, a pénzintézetek 60 százaléka bezárta vagy rövidített munkaidővel működtette fiókjait, és komoly digitális fejlesztésbe kezdtek, ugyanakkor a magyar bankok lemaradása jelentős a digitalizáció területén - állapítja meg a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb globális felmérésében.
2020. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Magyarországon a települések 80 százaléka érintett a fertőzésben

A magyarországi településeknek már a 80 százaléka érintett a koronavírus-fertőzésben, ezért nagyon fontos a fertőzés terjedését megakadályozó szabályok betartása - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
2020. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Megjött az emberek kedve a vásárláshoz, ezt a Hugo Boss is megérezte

Az előző évinél lényegesen kisebb forgalom mellett a harmadik negyedévben ismét nyereséget ért el a Hugo Boss ruházati és divatcikk kereskedelmi konszern a járvány miatt veszteséges második negyedév után.
2020. 11. 03. 13:00
Megosztás:

A jó eredmény után osztalékfizetésre készül a BNP Paribas

A vártnál alacsonyabb céltartalékolás és a vártnál jobb kereskedési eredmény támogatta a BNP negyedéves eredményét.
2020. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Ezt sem teszik ki a kirakatba a fapadosok - Wizzair számok

A WizzAir októberi utasforgalma 69,1%-kal esett a tavalyi évhez képest, a kapacitáskihasználtság pedig 65,9% volt.
2020. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Jövő héten dönt a bíróság arról, hogy kap-e haladékot a Bayer

A legpesszimistább várakozásnál is alacsonyabb, 8,5 milliárd euró lett a Bayer harmadik negyedéves árbevétele, ami 13%-os visszaesést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
2020. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Októberben sem vettük annyi új autót, mint tavaly ilyenkor

Októberben 11 946 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
2020. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Amerika ma választ - a tőzsdék szárnyalnak, de miért?

Elnökválasztást tartanak ma az Egyesült Államokban. A világ erre fókuszál, hiszen szinte senkinek sem mindegy, hogy ki vezeti a világ legnagyobb gazdaságával rendelkező országot.
2020. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Erős kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2020. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Trump szerint zavargások lehetnek az alkotmánybíróság döntése miatt

Akár zavargások is kirobbanhatnak az elnökválasztás után a szövetségi alkotmánybíróság azon mostani döntése miatt, hogy a voksolás után három nappal beérkező szavazatokat is figyelembe kell venni - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a wisconsini Kenosha városában helyi idő szerint hétfőn este.
2020. 11. 03. 09:00
Megosztás:

A nők vágyai alapján fejlesztettek randi appot - de mik a nők vágyai?

Egyre több az ismerkedős platform napjainkban, azonban a legtöbb csak online időtöltésre és csevegésre ösztönöz, így tényleges kapcsolatok és találkozók ritkán születnek. Egy magyar fiatalokból álló cég ezen szeretett volna változtatni és saját fejlesztésű applikációját a lányok randizási és társkeresőhasználati igényeit felmérve tervezte meg. Közvélemény-kutatásuk szerint a nők 80 százaléka még aznap találkozna valakivel, ha egyezik az érdeklődési körük és szimpatikusak egymásnak. A Moment ereje pedig pont abban rejlik, hogy az azonos programokat megjelölő partnereket egy gombnyomással invitálhatjuk randevúra.
2020. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Újra csúcson az euróövezeti feldolgozóipar

Több mint kétéves csúcsra erősödött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye októberben, a termelés és a rendelésállomány is ritkán tapasztalt erős ütemmel bővült, de a fellendülés aggasztóan egyenetlen - ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató felmérésének hétfőn közölt végleges adataiból.
2020. 11. 03. 08:00
Megosztás: