Újra felszökött a fertőzöttek száma Ukrajnában

Néhány napi alacsonyabb növekmény után szerdára ismét megugrott a koronavírus-fertőzéssel azonosítottak száma, egy nap alatt nyolcszáznál is többet jegyeztek fel, viszont többen gyógyultak meg, mint ahányan megbetegedtek - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 07. 23. 02:00
Megosztás:

A csúcsidőszakokra tervezett hálózatok kiállták a próbát

Komoly ugrást eredményezett az adatforgalomban a távoktatás és a távmunka bevezetése Magyarországon. A szolgáltatók március közepétől 25-30 százalékos növekedésről számoltak be, de kiemelt időpontokban ez elérte az 50 százalékot is. Összességében a szolgáltatók gyorsan reagáltak a helyzetre, a szektort más iparágakhoz képest enyhén érintette a járvány. A kontaktkutatás és a vírus terjedésének modellezése számos adatvédelmi kérdést vet fel – derül ki a Deloitte összesítéséből.
2020. 07. 23. 01:00
Megosztás:

A Pfizertől is rendel vakcinát az amerikai kormány

1,95 milliárd dollárért 100 millió oltásra elegendő vakcinát vásárolt az amerikai kormány a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett vakcinából.
2020. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Kétszeresére nőhet a ruhára költött összeg

2020. januártól júniusig átlagosan 3,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint, a ruházati cikkek ezzel szemben tartották a korábbi szintet. Ez utóbbira szükség is van, hiszen a Vatera friss felmérése rávilágított, hogy márciustól júniusig átlagosan havi 8 875 forintot kötöttek ruhára a válaszadók, az év további részében viszont kétszer ennyit, havonta 18 000 forintot terveznek öltözetükre fordítani. A megkérdezettek 40 százalékánál ez az összeg megegyezik a veszélyhelyzet előttivel, a válaszadók 21 százaléka viszont a veszélyhelyzet előttinél is többet fog ruhára költeni, így várhatóan a ruhaipar forgalma hamarosan a tavalyi, illetve év eleji szintre emelkedhet.
2020. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Az orosz egészségügy felkészült a második hullámra

Az orosz egészségügy készen áll az olyan kihívásokra, mint amilyen a Covid-19-világjárvány második hulláma - jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdai moszkvai parlamenti meghallgatásán.
2020. 07. 22. 22:00
Megosztás:

Nőtt az államadósság az EU-ban és az euróövezetben is

Emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság az Európai Unióban és az euróövezetben az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve.
2020. 07. 22. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint

A forint erősödött a főbb devizákkal szemben szerda késő délután a reggeli jegyzésekhez viszonyítva a nemzetközi devizakereskedelemben.
2020. 07. 22. 20:15
Megosztás:

Részletek az Index.hu Zrt-ben történt személyi változásokkal kapcsolatban

Az Index.hu Zrt igazgatósága mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, és az igazgatóság elnöke a mai napon kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését. Bodolai László elnök további intézkedésként a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel, valamint szintén a mai nappal bekerült a társaság igazgatóságába Sztankóczy András, jogász, újságíró is - értesült a ProfitLine.hu gazdasági újság.
2020. 07. 22. 19:45
Megosztás:

Mínuszban zártak a főbb európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán
2020. 07. 22. 19:00
Megosztás:

A kkv-k már túl vannak a nehezén?

A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb kutatásából. A cégek várakozásai továbbra is pozitívak: a következő egy évre átlagosan 6,5 százalékos árbevétel-bővüléssel és 3,6 százalékos profitnövekedéssel számolnak.
2020. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Vegyesen kezdték a kereskedés az amerikai részvénypiacok

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Lényegesen egyszerűsödik a közúti áruforgalom adminisztrációja

Jelentősen egyszerűsödik a közúti áruforgalmat ellenőrző elektronikus rendszer, az EKAER: jövő évtől nem kell jelenteni a nem kockázatos termékeket – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Ezzel a magyar kereskedők és gyártók nagy része teljesen búcsút mondhat az EKAER-rendszernek. Aki viszont kockázatos terméket fuvaroz, az a jövőben is lényegében ugyanolyan szabályok szerint kell eljárjon.
2020. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Sikeresen végezte el négy hazai vállalat az ELITE Programot

Négy magyar cég részvételével tartották meg júliusban a Londoni Értéktőzsde és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló ELITE Program záró eseményét. Az online gyakorlati záróvizsga során a Columbus Klíma, a DM-KER, a Lakics Gépgyártó, valamint a Textura vezetői tartottak befektetői prezentációt a panelben résztvevő zsűri tagjai részére, ezzel sikeresen zárták le a nemzetközi vállalkozásfejlesztést biztosító programot.
2020. 07. 22. 15:00
Megosztás:

Trump szerint a járványhelyzet romlani fog

A járványhelyzet szinte bizonyosan romlani fog, mielőtt megindulna a javulás - jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján kedden kora este.
2020. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Kína technológia terén is önállóságra törekszik

Kína egyre inkább tart az USA-tól, leginkább a technológiai fronton. Lépéseket is tesznek a függetlenedésre.
2020. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Ismét járványhelyzetet hirdettek Montenegróban

Szerdától ismét járványhelyzetet hirdettek Montenegró egész területén, annak ellenére, hogy az Adria-parti ország korábban koronamentes övezetté nyilvánította magát, hiszen 42 napon át nem volt új fertőzött.
2020. 07. 22. 12:00
Megosztás:

Tovább fogyatkozó esély a brit megállapodásra

Az EKB alelnöke, Luis de Guindos üdvözölte az európai mentőcsomagot, ami szerinte nagyon jó hír.
2020. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Jóval motiváltabban dolgozunk a válság hatására és az állásunkat is jobban féltjük

Bár a koronavírus-járvány miatti egészségügyi vészhelyzet alaposan megrendítette a már hosszabb ideje stabil hazai munkaerőpiacot, a munkavállalók körében továbbra is részben optimista hangulat uralkodik. Ugyanakkor fontos fejlemény, hogy a vírus okozta válság hatására hirtelen megugró munkahely megtartása iránti motiváció, valamint a saját állás, illetve a munkahely stabilitásába vetett bizalom erőteljes meggyengülése miatt megfordulni látszik a korábbi évek munkaerő-piaci trendje, azaz egy kínálat által meghatározott irány felé indulhat az álláspiac, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2020. 07. 22. 10:05
Megosztás:

Enyhe mínuszban indult a kereskedés az európai piacokon

Enyhe csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.
2020. 07. 22. 09:30
Megosztás:

700 milliós befektetést kapott a magyar légiipari startup

A Takarék Csoporthoz tartozó Takarék Kockázati Tőkealap I. hétszázmillió forint értékű tőkebefektetésről írt alá szerződést a repülőgépek-karbantartása során alkalmazott innovatív diagnosztikai megoldásokat fejlesztő AerinX Kft.-vel. Az IT cég saját fejlesztésű, hi-tech, kevert valóság (Mixed Reality) alapú szoftveres repülőgép átvizsgáló megoldásával jövő év elején lépne a nemzetközi piacra.
2020. 07. 22. 09:04
Megosztás: