Vegyszermentes zöldségtermesztési megoldásokat dolgozott ki Zöldségmag Kft.

Vegyszermentes zöldségtermesztési megoldásokat dolgozott ki a budapesti székhelyű Zöldségmag Kft, a csaknem 535 millió forintos beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert, mintegy 294 millió forint támogatásból, 147 millió forint hitelből és több mint 93 millió forint önerőből finanszírozták - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
2020. 06. 18. 03:30
Megosztás:

Új logisztikai központ épül Debrecenben

Tízezer négyzetméter alapterületű új logisztikai raktárközpont épül Debrecenben, amelynek alapkövét Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és a beruházó képviseletében Blága Zsolt, a BHS Trans senior logisztikai igazgatója helyezte el ünnepélyes keretek között. A debreceni raktár egy hét és félmilliárd forintos összköltségű beruházás része, amelyhez 3,4 milliárd forint támogatást nyújtott a magyar állam. A megvalósuló logisztikai raktár 2021 elején kezdi meg működését, a beruházássorozat százhatvanöt új munkahelyet teremt.
2020. 06. 18. 03:00
Megosztás:

Nagyszabású klíma- és környezetvédelmi terveket jelentett be az Unilever

Az Unilever új intézkedéseket és vállalásokat jelentett be, amelyek célja, hogy az eddigieknél is határozottabban cselekedjen a klímaváltozás-ellen, a környezet védelme és megújulása, valamint annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni a természeti erőforrásokat a jövő generációi számára. Ennek részeként a vállalat 2039-ig minden terméke esetében el akarja érni a nettó zéró kibocsátást. Ezen túl a mezőgazdasági kisvállalkozók és farmerek új generációját segítve, velük együtt dolgozva az erdők, a talaj és a biodiverzitás védelmét és helyreállítását szolgáló programok élére áll, a vízhiányos területeken pedig a kormányzatokkal és más szervezetekkel együttműködve javítja a közösségek vízhez való hozzáférését.
2020. 06. 18. 02:30
Megosztás:

Négyéves mélypontra lassult az infláció az euróövezetben

Közel négyéves mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben májusban, ami nagyrészt az energiaárak csökkenésére vezethető vissza.
2020. 06. 18. 02:00
Megosztás:

Törökország nem tervezi a kijárási korlátozás ismételt bevezetését

A török vezetés nem tervezi a kijárási korlátozást ismételt bevezetését - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter, a tárca által létrehozott tudományos tanács szerdai értekezletét követő ankarai sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi néhány napban a május közepi szintre gyorsult vissza az országban a koronavírus-járvány terjedése.
2020. 06. 18. 01:30
Megosztás:

Több ezer munkahely megszüntetését tervezi az Air France

Az Air France francia légitársaság több ezer munkahely megszüntetését tervezi a koronavírus-járvány következményeként lecsökkent tevékenységére hivatkozva - erősítették meg szerda este francia szakszervezeti források a Les Échos című vezető gazdasági lap értesülését.
2020. 06. 18. 01:00
Megosztás:

Újraindítja európai járatait a LOT

Július 1-jétől újraindítja a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett európai járatait a lengyel állami légitársaság, a LOT - jelentette szerdán a lengyel sajtó. Hétvégi járatok indulnak Budapest és Várna, illetve Budapest és Dubrovnik között is.
2020. 06. 18. 00:30
Megosztás:

2022-re elkészülhet a Szeged-Szabadka vasútvonal

A járvány legyőzése után a gazdasági védekezés időszaka következik, és ezt sikertörténetek fogják jellemezni, amelyek az infrastrukturális fejlesztésekre és beruházásokra is vonatkoznak, ebbe kapcsolódik bele a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása, és annak 2022-es megnyitása - hangsúlyozta a magyar határhoz közeli Palicson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
2020. 06. 18. 00:05
Megosztás:

Nem volt telitalálat a Skandináv-lottón, pedig egész jó számokat húztak ki

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 17-én megtartott 25. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 06. 17. 23:30
Megosztás:

Több száz dolgozó kapta el a vírust egy németországi húsüzemben

Több száz koronavírus-fertőzött dolgozót találtak egy németországi húsüzemben, az érintett járásban szerdán elővigyázatosságból bezárták az összes óvodát és iskolát.
2020. 06. 17. 23:00
Megosztás:

Világszerte új beruházásokat tervez az UPS

Világszerte új beruházásokat tervez az amerikai központú UPS az egészségügyi kulcspiacain, így a magyarországi központjukat is bővítik - közölték az MTI-vel szerdán.
2020. 06. 17. 22:30
Megosztás:

Meghosszabbították Ukrajnában az országos karantént

Az ukrán kormány szerdán úgy határozott, hogy július 31-ig meghosszabbítja az országos karantén hatályát - jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.
2020. 06. 17. 22:00
Megosztás:

Romániában újra felgyorsult a járvány terjedése

Romániában ismét a járvány április végi tetőzését idéző mértékben növekszik az új fertőzések száma: a szerdai jelentés szerint az utóbbi 24 órában újabb 345 páciensnél mutatták ki a koronavírust.
2020. 06. 17. 21:30
Megosztás:

Szlovén járványügyi szakember szerint újra szükséges a szigorítás a határokon

A szigorú intézkedések újbóli bevezetését sürgette a határokon az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője - írta a helyi sajtó szerdán.
2020. 06. 17. 21:00
Megosztás:

Munkahelyvédelmi bértámogatást kapott az Axis Bentonit Kft.

Az Axis Bentonit Kft.-nél a koronavírus-járvány idején veszélybe került munkahelyek megőrzését, a vállalkozás talpon maradását és fejlesztési terveinek megvalósítását segíti a kormány bértámogatása - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Erdőkövesden.
2020. 06. 17. 20:30
Megosztás:

Így teljesített ma a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2020. 06. 17. 20:00
Megosztás:

Szentpéterváron nyit új bázist a Wizz Air

Szentpéterváron nyit új bázist a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság, ez lesz az első oroszországi központ.
2020. 06. 17. 19:30
Megosztás:

Többnyire pozitív indexekkel zártak az európai tőzsdék

Vegyes kezdés után vegyes, bár többségében pozitív indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 06. 17. 19:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt ma a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,01 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel, 37 767,72 ponton zárt szerdán.
2020. 06. 17. 18:30
Megosztás:

Az Allianz 10 millió forinttal segíti a rászorulókat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület fenntarthatósági programján keresztül

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg keletkezik, miközben az országban több tízezer nélkülöző gyermek él.A Magyar Élelmiszerbank Egyesület felkutatja és összegyűjti az élelmiszerfelesleget, majd eljuttatja azt a rászorulókhoz, ezáltal csökkentve a nélkülözést és a pazarlást. A COVID-19 járvány kapcsán felmerülő, a szokásosnál nagyobb mértékű szociális problémák kezelésében az Allianz Hungária Zrt. azonnali pénzadománnyal segíti a szervezet élelmiszermentő munkáját és a nélkülözők élelmezését.
2020. 06. 17. 18:00
Megosztás: