Az EU újratárgyalná a Brexit-csomagot?
A brit külügyminiszter szerint megfelelő brit javaslat esetén az Európai Unió hajlandó lenne újratárgyalni a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) kidolgozott egyezménycsomagot, annak érdekében, hogy megoldás szülessen az ír-északír határellenőrzés problémájára.
Ezek a közjegyzői díjak csökkennek
A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A Magyar Gyorsulási Szövetség engedélyezte a tótkomlósi raliversenyt
A Magyar Gyorsulási Szövetség (MGYSZ) adta ki a szükséges hozzájárulást a múlt vasárnapi tótkomlósi raliverseny megrendezéséhez - állt a szövetség szombaton kiadott közleményében.
Az EU megnehezítette a házi robbanószerkezetek gyártását
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a robbanószerkezetek házi előállításához felhasználható vegyszerek használatára és forgalmazására vonatkozó szabályok további szigorítását azzal a céllal, hogy a feltételezett terroristák ne gyárthassanak házi robbanószerkezeteket - közölte az uniós tanács pénteken.
Idén is lesznek terápiás nyári táborok Fóton
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervez táborokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek.
Átadták a megújult badacsonyi Hableány borászati központot
Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig.
Közép-Európának innovációra van szüksége?
A közép-európai gazdaságok fejlődésének következő szakaszában elengedhetetlen hajtóerő lesz az innováció, de meg kell oldani ennek finanszírozását, mert ebben a térség elmaradt a versenytársaktól - mondta szerdán az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési-szakpolitikai alelnöke.
Az új kormányfő sem tudna enyhíteni a Brexit feltételein
A Brexit feltételein valószínűleg egy új brit kormányfő sem tudna enyhíteni, a szigetország politikai elitje ráadásul annyira megosztott, hogy nem tud irányt szabni az eseményeknek - mondta Egedy Gergely egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
Megdőltek a melegrekordok
Az országos és a fővárosi melegrekord is megdőlt szombaton.
A munkavállalók kétharmadát kkv-k alkalmazzák
A munkavállalók kétharmadát a kis- és középvállalatok (kkv) alkalmazzák, ezért a kormány feladata, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, amely erőteljesebben támogatja a magyar tulajdonú vállalkozásokat - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Lentiben, a 25 éves Németh-Fa Kft. bemutatótermének avatóünnepségén.