Venni vagy várni? Vajon miként változik az ingatlanpiac?
Az elmúlt évek pezsgése még mindig tart a magyarországi ingatlanpiacon, ám lassan körvonalazódnak a változások. A külföldi befektetők érdeklődése ugyan változatlanul jelentős a budapesti ingatlanok iránt, de az áremelkedés eddigi üteme lelassult, és már csak kisebb mértékben várható, egyes területek, egyes ingatlanok pedig minden bizonnyal elérték a maximumot. Így aki nagyon sokáig fontolgatta, hogy eladja-e lakását, mert az irreális elképzeléseknek, az apróhirdetések által sugallt összegeknek hitt, most könnyen csalódhat, ha alacsonyabb összegért kell áruba bocsátania tulajdonát.
Egyre pesszimistábbak a nagy elemzőházak
A Goldman elemzői szerint az S&P500 index a fair értékén van így nem várható további jelentős emelkedés tőle, míg a Morgan Stanley elemzői szerint a recesszió kialakulásának a valószínűsége 20 százalékra növekedett az elkövetkező egy éven belül, mert szerintük a várható monetáris lazítás nem feltétlenül éri el azt a pozitív hatást, amelyet a piac remél tőle.
Továbbra is kivár a jegybank
Még jó ideig fenntarthatja a jelenlegi monetáris kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely továbbra is kivár a szigorítással az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a várakozásokkal megegyezőnek nevezték a monetáris tanács keddi döntését a kamatok és kondíciók fenntartásáról.
Boris Johnson lett a brit Konzervatív Párt új vezetője
A várakozásoknak megfelelően Boris Johnson volt külügyminisztert, London egykori polgármesterét választották a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé a távozó Theresa May miniszterelnök utódjaként. Johnson szerdán átveszi Maytől a kormányfői tisztséget is.
A német kormány 180 millió eurót költött tanácsadókra
Az idei év első felében 178 millió eurót (csaknem 58 milliárd forint) költöttek külső tanácsadókra a német szövetségi kormány minisztériumai - jelentette kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap a pénzügyminisztérium adataira hivatkozva.
A magyar munkavállalók számára túl kevés a szabadnapok száma
A magyar munkavállalók 48 százaléka kevésnek találja az egy évben kivehető szabadnapok számát, mindez kedvezőtlen változás a 2014-es adatokhoz képest, amikor a dolgozók 40 százaléka vélekedett hasonlóan - derül ki a Profession.hu által 1000 ember bevonásával készített idei, online, reprezentatív felmérésből, amit kedden jutattak el az MTI-nek.
Mekkor az államháztartás hiánya?
Júniusban 213,6 milliárd forint volt az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás hiánya, ezzel az első fél évet az államháztartás úgynevezett központi alrendszere 390 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami a 998,4 milliárd forintos éves előirányzat 39,1 százaléka - erősítette meg hétfőn kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
Vegyesen mozgott a forint
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben hétfő estéhez képest.
57. Közgazdász-vándorgyűlés: a klímaváltozásról Nyíregyházán
A fenntarthatóság és a klímaváltozás okozta gazdasági, nemzetgazdasági és társadalmi kihívások adják a központi témáját az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) éves konferenciájának. Az 57. Közgazdász-vándorgyűlésre 800–900 szakembert vár 2019. szeptember 5. és 7. között a Nyíregyházi Egyetemre a Kárpát-medencéből és a visegrádi országokból az MKT. A háromnapos tanácskozás előadói között ott lesz Áder János köztársasági elnök, Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes is.