Egységesítik az ügyészségi nyomozást
Február 1-jével az ügyészségi nyomozás eddigi széttagolt rendszere egy egységes struktúrába, a Központi Nyomozó Főügyészséghez és az alárendeltségében működő regionális illetékességű ügyészségekhez kerül - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-t.
Még mindig nem készülünk fel eléggé a váratlan helyzetekre
Az elmúlt években folyamatosan nőttek a hazai bérek, tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek közel 10 és fél százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt 2018 novemberében, ráadásul az újabb két évre szóló bérmegállapodás, valamint a szociális hozzájárulási adó idei csökkenése újabb béremeléseket hozhat. Az OVB Magyarország véleménye szerint a családoknak a plusz bevételekből a fogyasztás bővülése mellett érdemes lenne olyan tartalékot képezniük, amivel felkészülhetnek a váratlan helyzetekre is. A közel 4,5 milliós foglalkoztatottság mellett elenyésző a hazai kockázati élet- és balesetbiztosítások száma, az aktív munkavállalókra vetítve alig éri el a 10 százalékot.
Tovább szárnyalnak a lakásárak
2019-ben a keresleti-kínálati folyamatok is támogathatják a hazai lakásárak további növekedését, így az idei évre is drágulást várnak a TAKARÉK Index elemzői, de ennek mértékében némi csökkenésre lehet számítani 2018-hoz képest. Ez azt jelenti, hogy idén a lakásárak bővülése a 2018-as, 10 százalékot meghaladó szint alatt maradhat. Ahogyan az elmúlt években megfigyelhető volt, a piacon továbbra is nagy különbségek lehetnek a kisebb és nagyobb települések ingatlanárai között.
Így alakult a forint ma reggel
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
Nőtt a belföldi turizmus 2018-ban is: közel 10 százalék a bővülés
Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint. Átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként. Budapesten kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló a legkeresettebb úti célok
AKKO Invest néven, komoly növekedési- és forrásbevonási tervekkel folytatja a Plotinus
Szerdai rendkívüli közgyűlésén új névről és több más fontos változásról döntöttek a Plotinus Nyrt. tulajdonosai. A részvényesek úgy határoztak, hogy a társaság AKKO Invest Nyrt. néven folytatja tovább tevékenységét új Igazgatótanács irányításával. A változásokra azt követően került sor, hogy a Plotinusban részesedést szerzett a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Appeninn és Altera (AutoWallis) korábbi fő tulajdonosának, ifj. Ádámosi Györgynek a befektetési cége. A mostani változásokat követően a befektetési holding bővíteni kívánja befektetői körét, növekedést, aktív tőkepiaci jelenlétet és forrásbevonást tervez.
Equilor: a fordulatok éve lehet 2019 a gazdaságban
Idén folytatódnak a tavaly év végén elkezdődött változások, emiatt a befektetők egyre nagyobb figyelmet fordíthatnak a veszélyekre, geopolitikai kockázatokra az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb, 2019-es kilátásokat összefoglaló elemzése szerint. Az év gazdaságpolitikai eseményei jelentős elmozdulásokat hozhatnak az árfolyamokban. Ezek közül kiemelkedik a Brexit, az európai parlamenti választás, az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a világ jegybankjainak politikája. Magyarország mindeközben kiszámítható, stabil pályán mozog a gazdasági mutatók tekintetében, ugyanakkor az MNB ráléphet a szigorítás útjára, és az év vége felé elindulhat a kamatemelés.
NMHH Médiatanács: ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készülnek összesen 184,3 millió forintból
Heti ülésén tizennégy dokumentumfilm és kilenc ismeretterjesztő film támogatásáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra Programban működő pályázati eljárások keretében. A testület idén összesen 1,3 milliárd forinttal támogatja közösségi médiaszolgáltatók működését és a helyi és körzeti médiaszolgáltatók műsorgyártását. A Budapest 99,5 MHz körzeti rádiós frekvencia pályázatán a testület a Média Depo Kft.-t nyilvánította nyertesnek, és többek között véglegesítette a Gyöngyös 102,2 MHz és a Sátoraljaújhely 90,6 MHz helyi frekvenciák pályázati felhívásait.
Felpörgeti a családi vállalkozásokat a digitalizáció
Kedvezően hat a családi vállalkozások fejlődésére a jelenlegi üzleti ökoszisztéma, a vállalkozások kiemelt figyelmet fordítanak az innovációra és pozitívan értékelik a digitalizációt – derült ki a Deloitte Private családi vállalati tulajdonosokkal, vállalatvezetőkkel készített felméréséből.
50 millió eurós adatvédelmi bírság a GOOGLE-el szemben
A francia adatvédelmi hatóság (“CNIL”) 2019. január 21-én 50 millió eurós (kb. 16 milliárd Ft) bírsággal sújtotta a GOOGLE LLC-t, az általános adatvédelmi rendelet (“GDPR”) szabályainak megsértése miatt. A bírság nagysága az eddigi legnagyobb a GDPR 2018. május 25-i hatályba lépése óta, és a 20 millió eurós maximum nominális bírság helyett a hatóság az adatkezelő GOOGLE LLC éves árbevétele alapján határozta meg a bírság összegét.
Gyengülő forintra és 1,1 százalékos alapkamatra számít az Equilor
Az Equilor Magyarországon idén a gazdasági növekedés lassulására számít, várakozásuk szerint a forint az év eleji erősödés után gyengülő pályára állhat, és elérheti az euróval szemben a 324-es szintet, az alapkamat pedig 20 bázisponttal, 1,1 százalékra emelkedik.
Döntöttek a felsőoktatási intézmények a februárban induló képzések ponthatárairól
Döntöttek a felsőoktatási intézmények a februárban induló képzések ponthatárairól: a csaknem öt és félezer jelentkezőből 4184-en jutottak be a keresztféléves képzési formára - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el.