Hitelbiztosító: kevesebb a késedelmes fizetés a gazdaságban

Nagy mértékben, a tavalyi 46 százalékról 34 százalékra csökkent a lejárt vállalatközi (B2B) számlatartozások állománya Magyarországon. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A 200 magyar vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint csökkent a 90 napon túli tartozások aránya is (az idén 4 százalék, szemben a tavalyi 6 százalékkal.) A felmérésben ezúttal az élelmiszeripar, a tartós fogyasztási cikkek és az acél-fémipar cégeit kérdezték meg.

Hitelbiztosító: kevesebb a késedelmes fizetés a gazdaságban

Óvatos optimizmus

A hitelbiztosító tanulmánya szerint az üzleti és fogyasztói bizalom idén kezd élénkülni, a koronavírus-járvány azonban továbbra is bizonytalanságot okoz. „A vállalatokat az foglalkoztatja, hogy a Covid-19 korlátozások visszavonásával párhuzamosan a vállalkozásokat és a gazdaságot támogató költségvetési politikák is megszűnnek. Ez kockázatos időszak lesz a vállalkozások számára, ezért a fizetésképtelenségek számának emelkedésére számítunk.” – mondta Vanek Balázs, az Atradius hitelbiztosító országigazgatója.  

Javult a fizetési fegyelem az élelmiszeriparban

A megkérdezett magyar élelmiszeripari vállalkozások 56 százaléka nem tapasztalt változást a késedelmes számlák kifizetésének átlagos idejében. 24 százalékuk javulást jelzett (ez több mint kétszerese az előző évinek), és csak 20 százalékuk számolt be romlásról (az előző évi 45 százalékhoz képest).  

Az ágazat számláinak összértékének 35 százaléka késedelmes volt az idén, ami javulás a tavalyi 42 százalékhoz képest. A behajthatatlansági arány is javult, a tavalyi 9 százalékról az idén mindössze 3 százalékra csökkent.

Ahol a vállalkozások foglalkoztak a likviditáshiány elkerülésével, ott leggyakrabban a beszállítók kifizetését halasztották el. Ezt a válaszadók 30 százaléka jelezte.

Az ágazat cégeinek 56 százaléka az idén előre fizetéssel kérte a számlák kifizetését. A hitelt nyújtó vállalkozások késedelem esetén egyértelműen a visszatartást és a fizetési kockázatok házon belüli kezelését részesítették előnyben. 68 százalékuk döntött úgy, hogy a hitelkockázatot házon belül tartja, bár ez kevesebb, mint a tavalyi 76 százalék. A hitelbiztosítást választó vállalkozások aránya szintén csökkent az előző évhez képest (54 százalékról 41 százalékra).  

A biztosítással nem rendelkező vállalkozások gyakrabban emlékeztették a késedelmes számlákra a vevőiket, mint korábban, illetve kedvezményeket ajánlottak a korai fizetésért. A nem biztosított vállalkozások 29 százaléka azonban arról számolt be, hogy megnövekedtek a hitelezési részlegük irányításával járó adminisztratív költségek.  

Nem történt változás a tartós fogyasztási cikkek iparágban

A tartós fogyasztási cikkeket gyártó magyarországi vállalatok 37 százaléka tapasztalt fizetési késedelmet az elmúlt évben. Majdnem ugyanennyien (35 százalék) jelezték, hogy nem történt változás, 28 százalék pedig javulásról számolt be.  

A B2B számlák összértékének 37 százaléka volt késedelmes ebben az évben, 61 százalékukat pedig időben kifizették. A behajthatatlan kintlévőségek aránya 2 százalék volt.

A cégek 38 százaléka azt nyilatkozta, hogy a számláik kifizetéséig gyakran felfüggesztették az áruszállítást, hogy csökkentsék a vevői hitelkockázat likviditásra gyakorolt hatását. A vállalkozások 25 százaléka több időt és erőforrást fordított a kifizetetlen számlák behajtására, és ugyanilyen arányban kérték a folyószámlahitelük meghosszabbítását.

Az iparág 90 százaléka az idén a vevői hitelkockázatot házon belül kezelte. Ezek a cégek kedvezményt ajánlottak a korai fizetésért, és a professzionális behajtó ügynökségeket bíztak meg a kintlévőségek behajtásával. A vállalatok arról is beszámoltak, hogy gyakran módosították a fizetési feltételeket, és ezt az üzleti tárgyalások egyik legfontosabb pontjának tekintik. A felmérésből kiderült, hogy ezeknél a vállalkozásoknál jelentősen nőttek a hitelkezeléssel kapcsolatos adminisztratív költségek.  

Az ágazat cégeinek közel háromnegyede, 72 százaléka tervezi, hogy jövőre hitelbiztosítást köt.  

Jelentős javulás az acél- és fémiparban

Az ágazat vállalatainak 35 százaléka szerint a tavalyinál tovább kellett várniuk a késedelmes számlák kifizetésére; ez csak fele a 2020-ban ugyanezt jelzők százalékos arányának. A vállalatok 25 százaléka azt mondta, hogy javult a számlák kifizetésének átfutási ideje az idén (tavaly nem tapasztaltak javulást).  

Mindez jelentkezett a behajthatatlan adósságoknál is, ahol a 2020-as 7 százalékról 2 százalékra csökkent az arány. Az ágazatban idén a B2B számlák összértékének 31 százaléka maradt késedelmes (tavaly 45 százalék), és az ágazat likviditásának javulását jelzi.

Az acél- és fémiparban a vállalatok 72 százaléka idén házon belül kezelte a nemfizetési kockázatokat. Ez növekedés a tavalyi 55 százalékhoz képest. A cégek 63 százaléka kereskedelmi hitelbiztosítással védte a kintlévőségeit (tavaly 74 százalék).

Nőttek a behajtási költségek

„A felmérés egyértelműen megmutatta, hogy a biztosítással nem rendelkező vállalkozásoknál jelentősen nőttek a behajtási költségek. A bizonytalan gazdasági környezetben és a megnövekedett hitelkockázat által jellemzett időszakban a hitelbiztosítás biztonságot nyújt és közben költséghatékony is, ráadásul a növekedést is támogathatja” – mondta az országigazgató.  

Jövőre növekedést várnak a vállalatok

Az Atradius által megkérdezett vállalkozások túlnyomó többsége 2022-re növekedést jósolt. A legtöbben úgy vélték, hogy az ügyfelek fizetési szokásai javulni fognak, és 35 százalékuk azt mondta, hogy továbbra is ugyanolyan gyakorisággal kínálnak majd halasztott fizetést, mint tavaly.

A nap eleji erősödést követően zárásra gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, mivel a befektetők továbbra is az Iránnal kapcsolatos geopolitikai feszültségek piacra gyakorolt hatását figyelték a mai Fed-ülés előtt. A Stoxx 600 index 0,8%-kal esett, bár a délelőtti órákban még a pozitív tartományban állt az index, miközben a legtöbb szektor és vezető börze negatív tartományban zárt. A végleges euróövezeti inflációs adat szerint a fogyasztói árindex februárban 0,6%-kal emelkedett havi alapon, ami ugyan elmaradt a 0,7%-os előzetes becsléstől, de éles fordulatot jelentett a januári –0,6% után.
2026. 03. 19. 09:00
Megosztás:

Munkaerőhiány és baleseti kockázat a gyárakban – új korszak jöhet a belső anyagmozgatásban

Az európai gyártóvállalatok 2026-ban egyszerre több strukturális kihívással szembesülnek. Az ipari munkaerőhiány tartós problémává vált: az European Commission adatai szerint az uniós feldolgozóipari cégek közel 30%-a küzd munkaerőhiánnyal, miközben a bérek folyamatosan emelkednek, a munkavédelmi előírások pedig egyre szigorodnak.
2026. 03. 19. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 19. 08:00
Megosztás:

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű városi-elővárosi autóbusz modellcsalád kifejlesztéséért. A 34. Magyar Innovációs Nagydíj szerda esti díjátadó gáláján még kilenc kategóriában jutalmazták az innovatív magyar vállalatokat.
2026. 03. 19. 07:30
Megosztás:

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

A Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - közölték szerdán a vállalatok.
2026. 03. 19. 07:00
Megosztás:

Sikerrel zárult az orosz balesetálló nukleáris üzemanyag ötéves tesztüzeme Rosztovban

A Rosztovi Atomerőmű 2. blokkján sikeresen befejeződött az úgynevezett balesetálló üzemanyag (angol rövidítéssel ATF - Accident Tolerant Fuel) teljes üzemanyagciklust lefedő tesztelése. A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó üzletága, a TVEL szakemberei fejlesztették ki az atomreaktorok üzemzavari és vészhelyzeti állapotainak ellenálló innovatív üzemanyagot. A balesetálló tesztüzemanyagot 2021-ben helyezték be a rosztovi 2-es blokk VVER-1000-es reaktorába, ahol három, 18 hónapos teljes üzemanyagciklust teljesítettek. Az egység szokásos tervezett leállása során az üzemanyagot most eltávolították a reaktorból és további vizsgálatoknak vetik azt alá.
2026. 03. 19. 06:00
Megosztás:

BKK: sűrűbben induló, nagyobb kapacitású járművekkel lehet elérni fővárosi szabadidős célpontokat

A tavaszi jó idő beköszöntével sűrűbben induló és nagyobb kapacitású tömegközlekedési járművekkel lehet könnyebben és kényelmesebben elérni fővárosi szabadidős célpontokat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 19. 05:30
Megosztás:

Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek

Látványos bővülés jellemzi a személyi kölcsönök piacát hosszabb távon. Az egy-egy szerződésre jutó átlagos összeg ugyanis elérte a 3,2 millió forintot. Ez jelentős emelkedés a 2021-ben mért közel 2,2 millió forintos éves átlaghoz képest. A növekedésben szerepet játszik a személyi kölcsönökből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek árának jelentős, közel 43 százalékos drágulása. A verseny elég erős, a különböző személyi kölcsönök között ugyanis jelentősek lehetnek a különbségek, éppen ezért indokolt az alapos utánajárás.
2026. 03. 19. 05:00
Megosztás:

Regionális kátyúhelyzet: többezer bejelentés 5 országban

A tavasz beköszöntével az önkormányzatok lehetőségeikhez, erőforrásaikhoz mérten igyekeznek felszámolni a kemény tél miatt a korábbinál is gyakoribb kátyúkat ‒ már amelyikről tudomásuk van. Utóbbin segít egy okoskommunikációs hálózat, melyet itthon is egyre több, jelenleg mintegy 200 önkormányzat használ, de a régióban már több ezer településen bevezették. A megoldással egyebek között egy kátyú is 4-5 gombnyomással bejelenthető, amiben benne van a telefon feloldása is.
2026. 03. 19. 04:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai együttműködés létrehozásáról, amelynek középpontjában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztések és az ágazatközi innováció állnak.
2026. 03. 19. 04:00
Megosztás:

Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott

A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett cégcsoport EBIT-je 28,8 százalékkal nőtt éves szinten, míg az adózott eredménye több mint a duplájára emelkedett a sikeres akvizícióknak és a stratégiai üzletfejlesztéseknek köszönhetően. Az utóbbi években részvényeként 100-134 forintos osztalékot fizető vállalat vezetése a tavalyi év után 140 forintos kifizetésre tesz javaslatot. A Waberer’s tovább folytatja megkezdett üzletfejlesztési projektjeit: ennek keretében az egyik új hazai prémiumautó-gyártó kiszolgálásában már elindult az együttműködést, míg egy másik, szintén Magyarországon épülő jelentős elektromos autóipari szereplővel a közös munka hamarosan kezdetét veszi. Ezek a projektek együttesen számottevő bevételi potenciált képviselnek.
2026. 03. 19. 03:30
Megosztás:

Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra

A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak. A szakértő szerint a „nulladik perctől” elvárt teljes körű jogszabályi megfelelés és a tudatos pénzkezelés hiánya gyakran lassítja a növekedést, vagy akár a cég létét is veszélyeztetheti.
2026. 03. 19. 03:00
Megosztás:

„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács

A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban, milyen pénzügyi tanácsot adnál a fiatalabb önmagadnak? Az XTB, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített országos kutatás szerint sok magyar úgy érzi, még mindig a befektetés alapjaival ismerkedik. Bár a pénzügyi témák iránti érdeklődés növekszik, a befektetési döntésekhez szükséges magabiztosság gyakran csak később alakul ki az élet során. Éppen ezért olyan erőteljes ez a „palackposta” gondolatkísérlet: rávilágít azokra a tanulságokra, amelyeket sokan bárcsak korábban megtanultak volna.
2026. 03. 19. 02:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai

A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével vehetnek igénybe utazási kedvezményeket. Az alábbiakban bemutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 03. 19. 02:00
Megosztás:

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása óta a vásárlók már több mint 333 millió darab műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget helyeztek vissza a REpont automatákba.
2026. 03. 19. 01:00
Megosztás:

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni fognak az árak - közölte szerdán Ljubljanában Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter.
2026. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
2026. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2026. 03. 18. 22:00
Megosztás:

Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete

Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke, Éder Tamás szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 03. 18. 21:30
Megosztás: