Hogyan kerülhetjük el használt elektromos autó vásárlásakor, hogy becsapjanak minket?

Az elektromos járművek népszerűsége világszerte folyamatosan nő, ami a használt autók piacán is jól látható, hiszen egyre több gépkocsivezető érdeklődik irántuk.

Hogyan kerülhetjük el használt elektromos autó vásárlásakor, hogy becsapjanak minket?

Matas Buzelis, a carVertical autóipari adatszolgáltató cég szakértője szerint előfordul, hogy a tisztességtelen eladók az akkumulátor valós állapotának eltitkolása, és ezzel a jármű értékének növelése érdekében manipulálják az elektromos autók futásteljesítményét. Mire kell figyelnünk tehát, ha használt elektromos autót vásárolunk?

A használt elektromos járművek piacát a Tesla modellek uralják

A drágább elektromos járművek gyorsabban amortizálódnak, ezért a vásárlók gyakran döntenek olyan több éves autó mellett, amely már jócskán veszített az értékéből. Ez különösen igaz azokra a járművezetőkre, akik lízingszerződéssel vásárolnak elektromos járművet, és szeretnék elkerülni a magas havi törlesztőrészleteket.

A carVertical platformon leggyakrabban ellenőrzött elektromos jármű a Tesla Model 3 (az összes ellenőrzött elektromos jármű 16,1%-a), amely közismerten keveset veszít az értékéből, és igen népszerű a használtautó-piacon. A Model S (11,84%), a Nissan Leaf (11,83%), az Audi e-tron (9,8%) és a Volkswagen Golf (9,5%) szintén a legtöbbet ellenőrzött elektromos modellek közé tartozik.

„A Teslákról kialakult kép meglehetősen pozitív az elektromos járművek piacán, így sok sofőr érdeklődik irántuk. Ezek az autók a biztonság és a technológia tekintetében is kiválóan teljesítenek, továbbá teljes feltöltés esetén nagy a hatótávolságuk. Az egyik legfontosabb érv azonban, amely mellettük szól, hogy nem veszítenek gyorsan az értékükből. Bár nem tartoznak a legolcsóbb elektromos járművek közé, egy használt Tesla Model 3 mindent egybevetve jó vétel lehet” – hangsúlyozza Buzelis.

A nagyobb futásteljesítmény az akkumulátor elhasználódásával jár

A legtöbb autógyártó nyolc évig vagy 160 000 kilométerig ad garanciát az elektromos autók akkumulátorára. Minél nagyobb az elektromos jármű futásteljesítménye, feltehetően annál gyengébb az akkumulátora. Az akkumulátor teljesítményének csökkenése azonban attól is függ, hogy hogyan töltötték az autót: gyakran vették-e igénybe a gyorstöltő állomásokat, vagy betartva a gyártók ajánlását, lassan, legfeljebb 80%-ig töltötték.

Az elektromos járművek esetében komoly gondot jelent a hamisított futásteljesítmény, mivel ez megnehezíti az akkumulátor valódi állapotának felmérését. A carVertical adatai szerint a platformon ellenőrzött elektromos járművek 2,6%-ának manipulálták a kilométeróráját. A hibrid (4,5%), a benzines (5,4%) és a dízel (6,2%) autók futásteljesítményét még gyakrabban módosították.

Minél jobban elhasználódott egy elektromos jármű akkumulátora, annál rövidebb utat képes megtenni. Egy régebbi elektromos autó nem jut olyan messzire, mint az, amelyik éppen legördült a gyártósorról. Valószínűleg ez az egyik fő oka annak, hogy egyes sofőrök még mindig tartanak a korlátozott hatótávolságtól, ezért elvetik az elektromosjármű-vásárlás gondolatát.

Olcsóbb karbantartás, drágább javítás

Bár sok vásárló kifejezetten tart attól, hogy egy elektromos jármű karbantartása költséges lehet, ez nem felel meg teljesen a valóságnak. Az elektromos járművek felépítése általában egyszerűbb, mint a belső égésű motorral felszerelteké, és kevesebb bennük a mozgó alkatrész.

Ha azonban egy elektromos jármű egy súlyos közlekedési baleset során sérül, a javítási munkák több százezer forintba kerülhetnek, de akár milliós tételt is jelenthetnek. A carVertical platformon ellenőrzött összes autó közül az elektromos járművek esetében volt a legmagasabb az átlagos kárérték – 2 700 000 forint, míg a hibrid (2 600 000 forint), a benzines (2 300 000 forint) és a dízel (1 600 000 forint) autók átlagos kárértéke mind alacsonyabb volt.

Más járművekhez viszonyítva az elektromos autók ritkábban szenvednek balesetet. Míg a hibrid autók 45%-a, a benzinesek 49,1%-a és a dízelautók 46%-a sérült már legalább egyszer, addig a carVertical platformon ellenőrzött járművek között a korábban sérült elektromos gépkocsik aránya mindössze 35,4%. Buzelis szerint ennek az az oka, hogy az elektromos járművek kevésbé elterjedtek – a legtöbb országban még nem túl népszerűek, és az átlagéletkoruk is szembetűnően alacsonyabb.


Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás: