Hosszú távú fejlesztési tervek és erős belföldi turizmus hajtja a magyarországi hotelpiacot

A pandémia okozta kihívások még éreztetik hatásukat, azonban a magyarországi piacon – adottságainak köszönhetően - további fellendülés várható 2022-ben - fejtette ki a CBRE Hotel üzletágának vezetője. Régiós szinten Budapesten a legmagasabb az egy szállodai szobára jutó bevétel, a főszezon eseményei pedig serkentően hatnak a magyar piacot érintő nemzetközi turizmusra. A szegmenst a hosszú távú befektetési és fejlesztési tervek jellemzik, a folyamatosan növekvő tervezett kapacitással hamarosan megközelíthetőek lesznek a pandémia előtti értékek.

Hosszú távú fejlesztési tervek és erős belföldi turizmus hajtja a magyarországi hotelpiacot

Kihívások és kilátások a pandémia kitörése után két évvel

A világjárvány számos kihívás elé állította a hotelpiacot világszerte, a személyi erőforrások tekintetében a tapasztalat azt mutatja, hogy azok az üzemeltetők jártak jól, akik anyagi ráfordítással megtartották állományukat, mivel ők kedvezőbb helyzetbe kerültek a szállodák megnyitását követően. Azon üzemeltetők, akik – részben vagy teljesen – leépítették személyi állományukat, rendkívül kedvezőtlen helyzetbe kerültek, mivel a munkaerőhiány mellett lényegesen magasabb költségszintekkel kell tervezzenek, mivel az energia és közműdíjak a járvány előtti időszakhoz viszonyítva közel háromszorosára nőttek.

A növekvő költségek és az infláció hatásai a szobaárak emelkedésében is megfigyelhető: míg a telítettségi szintnek több időre van szüksége a 2019-es szintek eléréséhez, a szobák átlagárai már elérték, illetve bizonyos esetekben felül is múlták a pandémia előtti árakat. A magyar állam által biztosított banki moratóriumot számos hoteltulajdonos igénybe vette, ők várhatóan már a nyár folyamán szembesülni fognak a megnövekedett költségekkel, illetve a magasabb kamatokkal.

Régiós viszonylatban kedvezőbb helyzetben a hazai piac

Magyarországon az élénk belföldi turizmus valamelyest kompenzálni tudta az üzemeltetőket és a szállásadókat. A magyar piac alapvetően nyitottabb volt más, (regionális- vagy tengerentúli) piacokhoz viszonyítva, ebből adódóan 2021 júniusa és 2022 februárja között régiós viszonylatban Budapesten volt a legmagasabb az egy elérhető szobára jutó bevétel, jelentősen meghaladva a prágai és varsói értékeket. Az előrejelzések szerint az élénk belföldi turizmus 2022-ben is meghatározó lesz hazánkban, így a vidéki szálláshelyek tekintetében további emelkedés várható.

„Az idei évben Magyarország számos, nemzetközi érdeklődésre számot tartó eseménynek ad otthont: a legnagyobb magyar zenei fesztiválok a pandémia óta először nyitják meg kapuikat a látogatók előtt, és számos nagyszabású sportrendezvényt is hazánkban rendeznek meg, amely nagyon jó kilátásokat biztosít a szállodák üzemeltetői számára” – fejtette ki Tóth Csaba, a CBRE Hotel divíziójának vezetője. „A főszezonban várhatóan rendkívül magas lesz a Magyarországra érkező repülőgépek telítettsége, legyen szó üzleti, -hétvégi, vagy -szabadidős turistákról. A tapasztalatok alapján egyedül a konferenciaturizmus kapcsán nem figyelhető meg számottevő növekedés, ebben az ágazatban várhatóan az őszi időszakra várható fellendülés.”

Hosszú távra terveznek a befektetők, évről évre növekszik az átadott szobák száma

A járvány alatt a fejlesztési kedv nem hagyott alább számottevően, amit hűen tükröz a 2020 óta átadott és folyamatban lévő fejlesztések aránya: a pandémia első évében összesen 9 szálloda nyílt meg 966 szobával, 2021-ben pedig már 16 szálloda nyitotta meg kapuit, összesen 1969 kiadható szobával. 2022 első negyedévében két négycsillagos szálloda nyílt meg 286 szobával, a fejlesztés alatt álló hotelek közül várhatóan további 19 nyílik meg a naptári év hátralévő részében, összesen 1750 szobányi kapacitással, és a jelenlegi adatok alapján a 2023-as évben az ideihez hasonló nyitási arányra és szobakapacitásra lehet számítani. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a pandémia nem törte meg a fejlesztői hangulatot Magyarországon: a befektetők láthatóan előre terveznek, és a projektek lezárására már a vírushelyzet előtti, 2019-es szintek elérését tűzték ki célul.” – tette hozzá Tóth Csaba.


Nemzetközi rendfenntartó erők léphetnek be a Gázai övezetbe

Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap jóváhagyta az úgynevezett nemzetközi stabilizációs erő (International Stabilization Force - ISF) korlátozott gázai telepítését egy kísérleti program keretében - jelentette az izraeli katonai rádió.
2026. 07. 26. 22:00
Megosztás:

A spanyol kormányfő szerint "még nehéz órák" várhatók

"Még nehéz órák" és kemény munka várható, de az éjszaka pozitívan telt az ország középső részén tomboló erdőtüzek megfékezésére tett erőfeszítések szempontjából - hangsúlyozta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a Navaluenga településen felállított parancsnoki központban tett látogatását követő sajtótájékoztatón vasárnap.
2026. 07. 26. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, a hegyvidék volt a legnépszerűbb júniusban

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom júniusban: a vendégéjszakák száma ebben a hónapban először haladta meg a kétmilliót, a forgalom legnagyobb részét a hegyvidéki üdülőhelyeken regisztrálták - írták vasárnap szlovén lapok a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
2026. 07. 26. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 26. 18:00
Megosztás:

Újabb hőhullám várható a jövő héten

Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben, és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 26. 16:00
Megosztás:

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészülete

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészülete a szociális területek vonatkozásában - osztotta meg Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár írásában, amelyet Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter osztott meg közösségi oldalán vasárnap.
2026. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Karácsony Gergely ismertette a Népliget fejlesztési terveit

Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Jamaica kiadta az Egyesült Államoknak a Covid-csalások körözési listájának élén szereplő bűnözőt

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való visszaélések körözési listájának élén álló bűnözőt - közölte Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szombaton.
2026. 07. 26. 13:00
Megosztás:

Bezár a BitMart kriptotőzsde: fontos határidők jönnek

A BitMart bejelentette, hogy fokozatosan leállítja kriptotőzsdei szolgáltatásait. A platform nem egyik napról a másikra tűnik el, de a regisztrációk, befizetések és kereskedési funkciók kivezetése már megkezdődött. A felhasználók számára most az a legfontosabb, hogy időben lezárják pozícióikat, visszaváltsák lekötött eszközeiket, és biztonságosan kiutalják kriptovalutáikat.
2026. 07. 26. 12:00
Megosztás:

Új úton próbálkozik a Wise az amerikai banki engedélyért

A Wise új kérelmet készül benyújtani egy amerikai országos trust banki engedély megszerzésére, miután az Egyesült Államok pénzügyi felügyelete megfelelési és vezetési hiányosságokra hivatkozva elutasította a vállalat első beadványát. A nemzetközi pénzátutalási szolgáltató ezúttal a fizetési stabilcoinokra létrehozott GENIUS Act szabályozási keretére támaszkodna, miközben hangsúlyozza: jelenlegi amerikai szolgáltatásai változatlanul működnek tovább.
2026. 07. 26. 11:00
Megosztás:

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről, a lakásépítésekről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 07. 26. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
2026. 07. 26. 09:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 07:00
Megosztás:

Már mindenki leírja az Ethereumot? Korábban éppen ez indította el a nagy emelkedéseket

Az Ethereum (ETH) piaci hangulata ismét rendkívül pesszimistává vált – immár harmadszor egy hónapon belül. A Santiment elemzőcég szerint a korábbi két hasonló időszakot jelentős árfolyam-emelkedés követte, ezért a mostani borúlátás akár újabb fordulat előjele is lehet.
2026. 07. 26. 06:00
Megosztás:

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás: