Idei román gazdasági növekedésre számítanak az OTP Bank Románia elemzői

Az OTP Bank Románia elemzői 7,2 százalékos idei román gazdasági növekedést vetítenek előre, ugyanakkor a negyedik negyedévben enyhe recessziót is lehetségesnek tartanak - közölte pénteken a magyar bank romániai leányvállalata.

Idei román gazdasági növekedésre számítanak az OTP Bank Románia elemzői

Az OTP Bank elemzői szerint az év harmadik negyedévében érezhetően lassult a román gazdasági fellendülés, az utolsó negyedévben pedig enyhe recesszió is előfordulhat. Emlékeztettek, hogy ugyan a gazdaság teljesítménye meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet, a járványhelyzet tovább romlik, és az infláció emelkedésének már érezhető hatása van a lakosság jövedelmére.     

Az első félévben a GDP járvány előtti szintjének elérését elsősorban a szolgáltatási szektor és az ipar figyelemre méltó fellendülése tette lehetővé, azonban a gazdaság nem tud elszigetelődni a növekvő infláció, az ellátási láncok akadozásai és a pandémia okozta problémáktól.     

Emlékeztettek, hogy az alacsony átoltottsági ráta és a szigorú intézkedések elhalasztása miatt ősszel Románia intenzív negyedik járványhullámon ment keresztül, ami negatívan befolyásolja az utolsó negyedév növekedési ütemét. "Ennek ellenére, ha figyelembe vesszük a bázishatásokat, akkor a bruttó hazai termék 7,2 százalékos növekedésére számítunk. Az év vége felé mérsékelt recesszióra is van esély, az energiaárak gyors emelkedése miatt pedig a jövő évre 3,6 százalékra lassul a GDP növekedése" - nyilatkozták az OTP Bank elemzői.
    

Prognózisuk szerint az infláció decemberben túllépheti a 8 százalékot, ez a mutató legkorábban a jövő év őszére normalizálódhat. Úgy vélik, hogy a november végén lezárult kormányválság, de különösen az árak általános emelkedése, valamint az államadósság növekedési üteme jelentős kockázatokat rejt magában a költségvetési konszolidáció és az európai uniós források felhasználása szempontjából.     

Az OTP Bank elemzői az idén elfogadott konvergenciaprogramnak megfelelően fokozatos költségvetési konszolidációra számítanak, és felhívták a figyelmet, hogy ha a román államadósság 2024-re el is éri a GDP 55 százalékát, még mindig mérsékelt szintet jelent a régiós piacokhoz képest.     

A román kormány az idén 7 százalékos gazdasági növekedésre számít.

Az aktuális földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapunk tájékoztatást

Az MVM folyamatosan végzi a számlázást, így a következő hetekben megérkeznek a gázszámlák; a számlában majd látni lehet, ha abban megjelenik a rezsistop-kedvezmény, gázszámlák esetében a "Támogatás, túlfizetés" soron, áramszámlákban pedig a "Támogatás" soron - tette közzé a vállalat szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 02. 25. 12:30
Megosztás:

Harmadik évüket zárták kiváló hozamokkal a nyugdíjpénztárak

A hazai önkéntes nyugdíjpénztárak záró vagyonnal súlyozott átlagos nettó hozama 9,04 százalék lett tavaly, a 2025.decemberi 3,30 százalékos inflációval összevetve ez 5,56 százalékos reálhozamot jelent a pénztártagoknak, így a 2023-ban és 2024-ben kétszámjegyű átlagos nettó hozammal záró önkéntes nyugdíjpénztárak a 2025-ös hozammal együtt az elmúlt két évtized messze legjobb hozamteljesítményét érték el az előző három évben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szerdán publikált szektoradatokból.
2026. 02. 25. 12:00
Megosztás:

Milyen betétbiztosítás vonatkozik a Revolut-nál lévő pénzekre?

Február eleje óta fut Magyarország legnagyobb Revolut kutatása, amelyben a BiztosDöntés.hu szakportál azt igyekszik felmérni, hogy a magyarok mennyire elégedettek a saját bankjukkal és a Revoluttal. A kérdés azért időszerű, mert a Revolut belátható időn belül megnyithatja magyarországi fióktelepét, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a hazai revolutosok magyar számlaszámot kaphatnak. A kérdőívet eddig több mint tízezren töltötték ki, de a szervezők összességében tizenötezer feletti válaszadót várnak. Az eredményeket a szakportál a kiértékelést követően publikálja majd.
2026. 02. 25. 11:30
Megosztás:

Tokenizációs fordulat: 20 milliárd dollár felé száguldanak az RWA-k a blokkláncon

A pénzügyi piacok csendes, de annál jelentősebb átalakuláson mennek keresztül. A tokenizált valós eszközök (Real-World Assets, RWA) piaca megközelítette a 20 milliárd dollárt, miközben a legnagyobb globális vagyonkezelők és bankok egyre nagyobb léptékben telepítik át alapjaikat és pénzügyi termékeiket blokklánc-alapú infrastruktúrára. A kísérleti projektek kora lezárulni látszik – az intézményi tőke immár élesben skáláz.
2026. 02. 25. 11:00
Megosztás:

Tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen

Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában kedden, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.
2026. 02. 25. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Optimista hangulatban zajlik a kereskedés ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol folytatódik a technológiai szektor tegnap az amerikai tőzsdéken látott jó teljesítménye. A japán Nikkei225 és a dél-koreai Kospi új csúcson jár.
2026. 02. 25. 10:00
Megosztás:

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain; kamatot vágott az MNB

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain. A tízéves amerikai kötvényhozam 4,05% alatt, a német pedig 2,7% körül maradt. Az EUR/USD sem mozdult, 1,18 alatt maradt a jegyzés.
2026. 02. 25. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a vezető Wall Street-i indexek

A hétfői mínuszok után kedden már felfelé kapaszkodtak a Wall Street-i indexek, elsősorban a technológiai részvények jó teljesítményének köszönhetően, miután enyhült az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia bizonyos iparágakat fenekestől forgathat fel. Különösen jól teljesítettek a félvezetőgyártók és a korábban nyomás alatt lévő szoftvercégek részvényei is. A hétfői hóvihar miatti esést követően a légitársaságok és az utazási szektor erősen visszapattantak. A piaci hangulatot általánosságban a technológiai szektor hírei mellett a vámháborúval kapcsolatos fejlemények és a Fed döntéshozóinak munkaerőpiaccal kapcsolatos megjegyzései határozták meg. Lisa Cook szerint a mesterséges intelligencia a munkanélküliségi ráta esetleges emelkedéséhez vezethet, míg Christopher Waller azt mondta, hogy nem számít arra, hogy a mesterséges intelligencia megzavarja a munkaerőpiacot.
2026. 02. 25. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai indexek a vámháború fordulatai közepette

Kisebb elmozdulásokkal zárták a keddi kereskedést a mértékadó európai tőzsdék, ahol még tegnap is a vámháború fordulatai vetették a legnagyobb hullámokat. Múlt pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte Donald Trump országspecifikus vámjait, mire az elnök 10, majd 15%-os általános vám bevezetéséről beszélt. Tegnap azonban a Trump-adminisztráció egyetemesen 10%-os vámokat jelentett be, amelyek az ezúttal hivatkozott jogszabály alapján 150 napig lehetnek érvényben anélkül, hogy az amerikai törvényhozás meghosszabbítaná azokat. Ennek következtében azonban kérdésessé vált az eddig megkötött kereskedelmi megállapodások sorsa, így az Európai Unió fel is függesztette az EU-USA megállapodás ratifikációját.
2026. 02. 25. 08:30
Megosztás:

Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. 02. 25. 08:00
Megosztás:

Egészségvédő termékcsaládot fejleszt a Húsüzem Kft. és a Széchenyi Egyetem

Húsipari melléktermékek biotechnológiai úton történő átalakításával fejleszt egészségvédő termékcsaládot a zalaegerszegi Húsüzem Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem - tájékoztatta a húsipari cég az MTI-t.
2026. 02. 25. 07:30
Megosztás:

Mit lett reggelre a forinttal?

Vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggel a főbb devizákkal szemben a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 25. 07:05
Megosztás:

Közel másfél év után csökkent az alapkamat itthon

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően februárban 6,25%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB, a kamatfolyosó is 25 bázisponttal változott.
2026. 02. 25. 06:00
Megosztás:

Már csak kevés idő maradt a kata-bevallás benyújtására!

A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
2026. 02. 25. 05:30
Megosztás:

Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét

Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely több mint négy éven keresztül az autonóm – emberi beavatkozás nélkül működő – járművek, robotok és drónok biztonságos, gyors és fenntartható működését vizsgálta. Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja az volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek.
2026. 02. 25. 05:00
Megosztás:

Kötelező felhasználói fiókok a webáruházakban: adatvédelmi kockázatok és lehetséges bírságok

Amikor egy ország felnőtt lakosságának több mint háromnegyede vásárol online, az e-kereskedelem már nem pusztán üzleti trend, hanem jogi kihívás is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025-ben a 16-74 éves magyar lakosság 77,2%-a vásárolt online, és több mint felük (54,8%) az elmúlt három hónapban is élt ezzel a lehetőséggel. Ez a széles körű online jelenlét szükségszerűen fokozott hatósági figyelmet von maga után, és az illetékes szervek egyre aktívabban vizsgálják a webáruházak jogszerű működését.
2026. 02. 25. 04:30
Megosztás:

Megjöttek az árengedményes új lakások, most éri meg használtból költözni

Az elmúlt fél évben történelmi csúcsra emelkedett a használt lakások ára, miután az Otthon Start program kedvezményes hitele és a hozzá tartozó 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafon jelentősen erősítette a keresleti oldalt. Budapesten ennek nyomán a használt ingatlanok árszintje több helyen felzárkózott az új lakásokéhoz, ami azt is jelenti, hogy soha nem volt ilyen könnyű egy használt otthonból egy korszerű, energiatakarékos, új építésűbe váltani. Mindezt a Cordia kínálatában most komoly árkedvezmények is segítik.
2026. 02. 25. 04:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: felgyorsítják a magyar-szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait

Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
2026. 02. 25. 03:30
Megosztás:

Sikeres évet zárt a VGP Magyarországon: 65 000 négyzetméter új és bővített ipari ingatlant adtak át 2025-ben

Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000 négyzetméter újonnan készült vagy bővített ipari és logisztikai épületet adott át, öt partner számára. A fejlesztések három új partner kiszolgálását, valamint két meglévő bérlő kapacitásbővítését tették lehetővé.
2026. 02. 25. 03:00
Megosztás:

Trump vámjait jogellenesnek minősítette a Bíróság – hogyan reagálhatnak a piacok?

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyértelműen kimondta, hogy az elnök nem vethet ki vámokat a Nemzetközi Vészhelyzeti Gazdasági Hatáskörökről szóló törvényre (IEEPA) hivatkozva, mivel az adók és vámok kivetésének joga kizárólag a Kongresszust illeti meg. Ez azt jelenti, hogy az eddig bevezetett széles körű „válságvámok” elvesztették jogalapjukat, jelentősen korlátozva az elnök azon lehetőségét, hogy gyorsan és korlátlanul befolyásolja a globális vámszinteket. Akár 180 milliárd dollárnyi potenciális visszatérítés foroghat kockán – a fejlemény piaci hatásait a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták.
2026. 02. 25. 02:30
Megosztás: