Idézzük fel fel a történelem jeles eseményeit!

Miután kikerülünk az iskolapadokból, a legtöbb lexikális tudást szép lassan elkezdjük elfelejteni. Vannak persze olyan dolgok, amiknek a hétköznapi életben nem sok gyakorlati hasznát vesszük, ám az elme trenírozása céljából azért nem árt, ha egy-két dolgot felidézünk a tanultakból.

Idézzük fel fel a történelem jeles eseményeit!

A történelmet van, aki szerette, van, aki nem, a kvízjátékokat azonban szinte nincs az az ember a Földön, aki ne kedvelné. A jó hír az, hogy most már kvízjátékokkal is vissza lehet idézni az évekkel korábban elsajátított tudást. Ez egy igazán szórakoztató módja annak, hogy az általános műveltség részét képező dolgokat észben tartsuk!

Mikor alapították a világ nagyvárosait?

Emlékszel még arra, hogy mikor fedezték fel Amerikát? Na és New York alapítását is meg tudnád mondani? Ez utóbbi valljuk be, azért már fogas kérdés, nem várható el, hogy bárki fejből rávágja a választ. Ha az évszázadot meg tudod nevezni, akkor a Keresztlabda weboldalán található tudáspróbáknál már jó eséllyel lesz telitalálatod.

New York vagy éppen Dubaj egy viszonylag fiatal város, de vannak olyan települések, amelyeknek az alapítása már ezer éves múltra vagy még annál is régebbre tekint vissza. Moszkvát még az ezres évek elején, Pekinget pedig időszámításunk előtt hozták létre.

Mi a helyzet Párizs, Kijev, Athén vagy éppen Róma alapításának évével? Nos, az nem elég, hogy régóta léteznek, de szerencsére mindig tippelhetsz három válaszlehetőség közül. Akár gondolkodhatsz kizárásos alapon is. Ha egy opció nagyon kilóg a sorból, akkor máris 50 százalékra nő az esélye annak, hogy eltaláld a jó választ, még akkor is, ha gőzöd sincs, melyik lehet a megfejtés az adott kérdésre.

Mi a helyzet a Kárpát-medence környékével?

Bizony nem kell ahhoz Távol-Keletre utazni, hogy az ember olyan városokban járhasson, amelyek már legalább ezer éves múlttal rendelkeznek. Esztergom is ilyen, de a sógorok fővárosát, Bécset sem tegnap alapították.

Évszámok és más kérdések

A történelem kapcsán a legtöbben évszámokra, jelentőségteljes eseményekre asszociálnak. Háborús események, a Hold meghódítása, a számítógép feltalálása: ilyen és hasonló kérdésektől hemzseg a szóban forgó weboldalon a tudástár szekció.

A tudástár mellett vannak más jellegű témák is. Ha nem a lexikai ismeretekben vagy erős, akkor talán érdekes lehet számodra a matek rovat, ahol pusztán a logikus gondolkodást használva válaszolni tudsz a kérdésekre. Ha nem szeretsz számokkal harcolni, akkor még mindig ott vannak a gasztronómiai vagy a zenékkel, filmekkel, irodalommal kapcsolatos kérdéssorok. 

Bármi is az érdeklődési köröd, a Keresztlabda oldalán biztosan fogsz találni olyan játékot, ami tetszeni fog. A napi feladatok csak egy, de olykor igen komplex kérdést tartalmaznak. Ezek igazi, klasszikus értelemben vett fejtörők.

3 kriptovaluta valódi felhasználással – ezek lehetnek a következő nyertesek?

Több ezer kriptovaluta létezik, de csak néhány rendelkezik valódi, kézzelfogható felhasználással. A spekuláció helyett egyre inkább azok a projektek kerülnek fókuszba, amelyek tényleges szolgáltatásokat nyújtanak. Mutatjuk azt a három kulcsszereplőt, amelyek hosszú távon is értéket teremthetnek.
2026. 03. 22. 22:00
Megosztás:

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára - tájékoztatta az adóhatóság vasárnap az MTI-t sajtóközleményben.
2026. 03. 22. 21:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás: