Idő előtt megkezdődött a paksi első betonöntéshez szükséges vasbeton-szerkezet építése

A munkálatok a vártnál gyorsabban haladnak a paksi atomerőmű-bővítésen, s ezzel idő előtt megkezdődhetett az első betonöntéshez szükséges vasbeton-szerkezet építése a helyszínen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

Idő előtt megkezdődött a paksi első betonöntéshez szükséges vasbeton-szerkezet építése

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető először is rámutatott, hogy a paksi atomerőmű két új blokkjának építése a hosszú távú garanciája Magyarország hosszú távú energiabiztonságának és a rezsicsökkentés védelmének.

"Most egy olyan helyzet alakult ki, hogy sem amerikai, sem európai szankciók nincsenek a paksi atomerőmű-építés kapcsán. Minden magyar hatósági engedélyt megkaptunk, így most fel tudtuk gyorsítani az építkezést" - hangsúlyozta.

"Február 5-én kerül majd az első beton a földbe, és ennek az előkészítő munkálatai gyorsabban haladnak, mint korábban terveztük, így az első betonöntéshez szükséges vasbeton-szerkezet építését nem januárban, hanem már ma el tudtuk kezdeni" - jelentette be.

"Ez a vasbeton-szerkezet jelenti az előfeltételeit annak, hogy az első beton le tud kerülni a földbe. A következő napokban és hetekben összesen 133 tonna vas beépítésére kerül sor" - tette hozzá.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy mindezek gyártását és előszerelését magyar vállalkozások végezték el, tehát a paksi atomerőmű építése révén sok magyar vállalat is meg tud erősödni, nem is beszélve az egész gazdaságról.

"Már a saját betonüzem is elkezdte a működését az atomerőmű területén belül. Itt azt a speciális betont állítják elő, amely szükséges magának az atomerőműnek az építéséhez" - tudatta.

"Tehát az építkezést fel tudtuk gyorsítani, most jóval a tervek előtt haladunk, és a januárra tervezett munkát, vagyis az első beton vasbeton szerkezetének építését a mai napon elkezdjük" - összegzett.

12 dolog, amit még mindig nem tudunk a magyar Revolutról

A Revolut elkezdte a bő 2 millió magyar felhasználójának értesítését a magyarországi fióktelep alá történő áthozatalról. Számos korábbi kérdésre választ kaptunk ugyan, de még így is maradt számos tisztázandó dolog. A BiztosDöntés.hu szakértői összeszedték ezek közül a legfontosabbakat.
2026. 03. 18. 06:30
Megosztás:

Újabb energiatárolót helyezett üzembe az ALTEO

Üzembe helyezték az ALTEO ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
2026. 03. 18. 06:00
Megosztás:

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jövedelmezőséggel párosult: az EBITDA 10,7-ről 5,48 milliárd forintra mérséklődött a tartósan magas alapanyagárak hatására, amit a vállalat szervezetfejlesztéssel és a belső folyamatok hatékonyságának növelésével ellensúlyoz.
2026. 03. 18. 05:30
Megosztás:

Top 10 hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforrás vagy speciális élethelyzet hibás kezelése. Néhány perc alapos ellenőrzés és a legfontosabb adminisztratív lépések betartása jelentősen csökkentheti a hibák és az utólagos korrekciók kockázatát.
2026. 03. 18. 05:00
Megosztás:

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás: