Így nőtt a K&H Bank nyeresége tavaly

Tavaly a K&H Bank adózás utáni eredménye 18 százalékos emelkedéssel elérte a 129 milliárd forintot, ezzel a KBC csoporton belül a harmadik legjobb teljesítményt érte el - jelentette be Peter Roebben, a K&H csoport vezérigazgatója, sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Így nőtt a K&H Bank nyeresége tavaly

A kormányzati intézkedések - extraprofitadó, bankadó és a kamatstop - tavaly 42 milliárd forinttal rontották az eredményt, az előző évi 59,2 milliárd forint után - emelte ki.

A banki ügyfélszám 2024 végére meghaladta az egymilliót, ami éves szinten 5 százalékos növekedés, és a digitális innovációban is élen jár a bank, tízből nyolc ügyfél digitálisan aktív.

Peter Roebben elmondta: a K&H a magyar zöld finanszírozási piac egyik vezető szereplője és a pénzintézet továbbra is prioritásnak tekinti működésében a fenntarthatósági szempontokat.

A lakossági és vállalati zöldhitel kihelyezésben egyaránt 20-20 százalékos részesedéssel rendelkezik a pénzintézet, a vállalati szegmensben 128 milliárd forintos kihelyezett hitelállománnyal.

Tavaly 12 milliárd forint zöldlakáshitelt folyósítottak, ami a teljes kihelyezés 6 százaléka, a teljes zöldlakáshitel volumen 48 milliárd forintra nőtt - tette hozzá. A megtakarításokban lévő ügyfélvagyon több mint fele felelős befektetési alapokban koncentrálódik. Az új casco-biztosításokon belül az elektromos autók aránya 25, a lízingszerződésben a zöld járműveké 19 százalék - tájékoztatott.

Gombás Attila, a K&H csoport pénzügyi vezetője elmondta: az extraprofitadó tavaly 21,0 milliárd forintra csökkent az előző évi 33,4 milliárd forint után a megemelkedett állampapírvásárlások miatt.

A működési bevételek tavaly 10 százalékkal 353 milliárd forintra, a működési költségek 13 százalékkal 206 milliárd forintra nőttek.

A hitelállomány 9 százalékos bővüléssel 3089 milliárd forintot ért el, és az új hitelek volumene 560 milliárd forintot tett ki. A vállalati hitelállomány 13 százalékkal, a lakossági 7 százalékkal bővült, mindkét szegmens növekedése a banki átlag felett alakult - ismertette.

A lakáshitelek volumene 123 százalékkal emelkedett, a babaváró hitelek igénylőire vonatkozó életkor-követelmények szigorítása ellenére a folyósítások volumene 4 százalékkal nőtt.

Az ügyfélbetétek állománya 7 százalékkal haladta meg a 2023 évit, és megközelítette a 4 ezer milliárd forintot, a befektetési alapokban kezelt vagyon 31 százalékkal 1773 milliárd forintra, az állampapír-állomány pedig 42 százalékkal 1427 milliárd forintra bővült.

Közel 290 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket a Széchenyi Kártya programban tavaly, míg a lízingportfólió meghaladta a 100 milliárd forintot, az új kihelyezések volumene elérte a 42 milliárd forintot.

A K&H Bank nettó kamatbevétele 12 százalékkal 221 milliárd forintra, a nettó díj és jutalékbevételek pedig 18 százalékkal 105 milliárd forintra nőttek 2024-ben. A nem teljesítő hitelek aránya 1,1 százalékra esett vissza a 2023-as 1,9 százalékról, a bank tőkearányos megtérülési rátája (ROE) 20,8 százalékra csökkent az előző évi 22,3 százalék után.

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a nettó nyereség 4,2 milliárd forint lett az előző évi 1,1 milliárd forint után az extraprofitadó és a költségek jelentős növekedése ellenére. A kormányzati intézkedések hatása 6,6 milliárd forintot jelentett tavaly, amely 1,1 milliárd forinttal haladja meg a 2023 évit.

A nem-életbiztosítási terület díjbevétele 10 százalékkal emelkedett 74,9 milliárd forintra, és minden üzletág tartós növekedést mutatott. Az életbiztosítás szegmens díjbevétele a piaci átlag feletti növekedéssel, 14 százalékkal 18,9 milliárd forintra nőtt. A K&H Biztosító piaci részesedése a két üzletágban 7, illetve 3,6 százalékos volt 2024 végén.

Nik Vincke elmondta, a K&H piaci részesedése a gyorsan növekvő nyugdíjbiztosítási üzletágban 2024 harmadik negyedévének végén 7,0 százalékra emelkedett, az összesített növekedés öt év alatt 20 százalékos volt.

Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője ismertetése szerint az aktív mobilbank használó ügyfelek száma 770 ezerre növekedett 2024 végére. Az új lakossági számlák 60 százalékát online nyitják és a rendszeres befektetések közel felét mobilbankon keresztül indították.

A K&H elsőként digitalizálta a SZÉP kártyát, továbbá mind az 550 ATM használható NFC-vel, vagyis a kézpénzes tranzakciók bankkártya nélkül, mobillal is végrehajthatók. A tájékoztatás szerint minden ötödik új nyugdíjbiztosítást mobilon kötötték az ügyfelek és majdnem minden KGFB-szerződést digitálisan kötöttek meg tavaly

- mondta.

A K&H visszapénz szolgáltatásra több mint 200 ezer ügyfél regisztrált eddig.

Egy év alatt több mint 1,25 millió beszélgetést indítottak a K&H ügyfelei a Kate nevű, mesterséges intelligencia alapú digitális pénzügyi asszisztenssel, amely már több mint 320 funkcióval rendelkezik. A lakossági ügyfelek már több mint 80 százaléka, a kkv-ügyfelek több mint negyede használta a szolgáltatást, míg a mobilbanki ügyfelek 12 százaléka rendszeresen Kate-tel bankol.

A K&H több mint 3800 munkatársat foglalkoztat, 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat.

A bank saját tőkéje 720 milliárd forint, mérlegfőösszege 6054 milliárd forint volt 2024 végén, ezzel az OTP Bank és az MBH Bank után a K&H Bank a harmadik legnagyobb pénzintézet Magyarországon.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: