Így rajzolta át a vidék ingatlanpiacát a falusi CSOK

2018 és 2020 között országos szinten 18 százalékkal csökkent az ingatlanpiaci forgalom, míg a falusi családi otthonteremtési kedvezmény által preferált községekben és városokban ez az arány az 1 százalékot sem érte el. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a falusi CSOK június 30-ig igényelhető, a közelgő határidő kapcsán az OTP Ingatlanpont szakértője azt vizsgálja, hogy a 2678 településen igénybe vehető támogatás hogyan befolyásolta a keresletet, kínálatot és a kistelepülések árszínvonalát.

Így rajzolta át a vidék ingatlanpiacát a falusi CSOK

Közel három éve, hogy elérhetővé vált a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, más néven falusi CSOK, és a jelenleg érvényben lévő szabályozás alapján ez a támogatási forma 2022. június 30-ig igényelhető még ingatlanvásárlása, korszerűsítésre és felújításra 2678 olyan 5000 fő alatti településen, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest az országos átlagnál nagyobb mértékben csökkent.

Bár kifejezetten a falusi CSOK által érintett településekre vonatkozó, teljeskörű statisztikák nem érhetőek el, annak vizsgálatára, hogy az akár 10 millió forintos támogatás és kedvezményes hitel milyen változásokat okozott a kistelepülések ingatlanpiacán, az MNB és KSH ingatlanár (2018-2021) és forgalmi (2018-2020) statisztikái nyújtanak támpontokat.

„Az MNB adatai alapján 2018 és 2021 között országos szinten 53 százalékkal növekedtek a lakóingatlan árak, a községekben is hasonló, 47 százalékos emelkedés ment végbe, azaz a kistelepülések korábban tapasztalható hátrányukat jelentősen ledolgozták, és a lakásárak itt is látványosan emelkedő tendenciát mutatnak. A forgalom változását tekintve, míg 2018-hoz képest 2020-ban országosan 18 százalékkal kevesebb adásvételt kötöttek a KSH adatai alapján, addig a községekben ez az arány körülbelül 5 százalék volt, a falusi CSOK által érintett településeken pedig az 1 százalékot sem érte el a változás. Azaz az ingatlanpiaci megtorpanás, majd a járványhelyzet ellenére is csak hajszálnyival csökkent ezeken a településeken az adásvételek száma” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Nőttek az árak, mégis többen vásároltak

A falusi CSOK-os települések (olyan, a falusi családi otthonteremtési kedvezmény által preferált községeket és városokat vizsgálva, ahol legalább 10 tranzakciót regisztráltak 2018-ban és 2021-ben is) közül 452-ben három év alatt az áremelkedés mértéke meghaladta az országos átlagot (53%), 65 településen pedig legalább megduplázódtak az árak. Igaz, hogy bizonyos települések, mint Tihany vagy Balatonszemes esetében az árváltozásban a „Balaton hatás” is közrejátszhatott, de az esetek döntő többségében a nagy arányú áremelkedés minden bizonnyal a falusi CSOK hatásának tudható be, főleg, hogy a preferált településeken az átlagárakat torzító újépítésű projektek sem jellemzőek. A legnagyobb áremelkedés Balatonszemes (160%) esetében figyelhető meg, míg Pusztamérgesen 156 százalékkal, Nemesdéden pedig 152 százalékkal növekedtek az átlagos négyzetméterárak. A növekvő tendenciát az is alátámasztja, hogy a vizsgált települések közül mindösszesen 28-ban csökkent az átlagos négyzetméterár 2018 és 2021 között, a legnagyobb mértékben Székelyszabaron (24%), Cserkeszőlőn (23%) és Királyhegyesen (18%).

Míg 2018-ban 36 039, addig a forgalom szempontjából utolsó lezárt évben, 2020-ban 35 846 adásvételt regisztráltak a falusi CSOK által preferált településeken, így az országosan jellemző megtorpanás ezeken a településeken összességében szinte egyáltalán nem éreztette hatását. Forgalmi részarányuk 22 százalékról 27 százalékra nőtt két év alatt. Azon preferált településeken, ahol a két vizsgált évben legalább 10 tranzakciót regisztráltak, összességében 500-nál több községben és városban nőtt vagy stagnált az adásvételek száma és 16 településen legalább meg is duplázódott a forgalom. A legnagyobb, 169 százalékos növekedést Szakmár könyvelhette el, Nagydoboson 127, míg Öcsödön 123 százalékkal nőtt a lakóingatlan adásvételek száma.

A falusi CSOK keretében három vagy több gyerek estén vásárlásához, illetve bővítéséhez és/vagy korszerűsítéséhez igényelhető 10 millió forintos támogatás fele, azaz 5 millió forint fordítható vásárlásra. A végleteket tekintve – és a vizsgálatkor a minimum 10 tranzakciós alsó határt ismét meghúzva – ez az összeg a 2021-es átlagos négyzetméterárak alapján a legolcsóbb településen egy közel 250, míg a legdrágábban egy alig több mint 5 négyzetméteres ingatlan megvásárlására lenne elengedő. Az 5 milliós, tisztán a vásárlásra fordítható támogatás összege önmagában 213, míg a 15 millió forintos kedvezményes hitellel kiegészítve 1100-nál is több preferált településen fedezné egy 100 négyzetméteres lakás vagy ház vételárát.

„Az áremelkedést nem követte a falusi CSOK összegének növekedése, így értelemszerűen az állami támogatás reálértéke is csökken, azonban, hogy milyen mértékben, az már településről-településre eltér. Azt ugyanakkor kijelenthetjük, hogy a falusi CSOK az érintett községek és városok többségében még mindig jelentős előnyhöz juttathatja a vásárlókat. A kistelepüléseken igénybe vehető támogatással azonban nem csak a vevők, hanem az eladók is jobban járhatnak, hiszen amíg ez a támogatási forma elérhető, addig magasabb áron és az ingatlankeresők nagyobb száma miatt valószínűleg rövidebb idő alatt értékesíthetik ingatlanjukat” – foglalta össze Valkó Dávid.


Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás: