Így változik a közlekedési rend az év végi ünnepek idején

A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva.

Így változik a közlekedési rend az év végi ünnepek idején

A BKK szerdán az MTI-vel azt közölte, hogy december 24-én a járatok reggel és napközben a szombati menetrend szerint közlekednek. Szenteste - a korábbi évekkel megegyezően - a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára a végállomásokról, azonban a belváros közlekedését biztosító metrók a többi nappali járathoz képest még tovább, 18 óráig közlekednek.

A külvárosi nagyobb bevásárlóközpontok korábbi zárása miatt, a járatok jellemzően 13:30 és 14:30 között térnek be utoljára az áruházakhoz, kivéve a 22-es autóbuszt, amely üzemzárásig érinti azokat.

A nappali járatok üzemzárását követően, 16 és 18 óra között a metrókkal és az éjszakai járatokkal lehet utazni, de bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon közlekednek, hogy csatlakozást biztosítsanak a metrókhoz.

A 100E és a 200E repülőtéri autóbuszok, valamint a 6-os villamos a megszokott módon éjjel-nappal járnak, a 6-os villamos 16 és 20 óra között 10 percenként, 20 órától 15 percenként közlekedik.

A 200E autóbusz 16 óra után 8-10 percenként közlekedik, a járatok az utolsó metró közlekedése után a Határ út metrómegállótól 20 percenként indulnak, és oda érkeznek csatlakozva a metróhoz és az éjszakai buszokhoz.

Az éjszakai járatok körülbelül 15:30 és 16 óra között indulnak el, jellemzően az éjszakai időszakhoz hasonló követési időközzel. Bizonyos éjszakai járatok 16 és 18 óra között a metróközlekedéshez igazodva módosított útvonalon - a metróhoz csatlakozva, több járat esetében sűrűbben vagy szóló helyett csuklós busszal - közlekednek és sűrűbben jár majd a 907-es, a 909A, a 923-as, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A autóbusz.

A 916-os a budai Várban várható turistaforgalom miatt 16 óra és 21:30 között sűrítve, 5-10 percenként közlekedik, a 916A 18 óráig sűrítő jelleggel indul a Széll Kálmán tér és a Deák Ferenc tér között.

18 óra után - amikor már a metrók nem közlekednek - valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán és a munkanapi járatsűrűségük szerint közlekedik, de a szabadidős forgalmat segítő többletindulások és járatok szenteste nem közlekednek. A Budapest határát átlépő HÉV-vonalak (H5-ös, H6-os, H8-as és H9-es) normál üzemzárásig, késő estig közlekednek, de ritkább követéssel.

A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy ne megszokásból közlekedjenek szenteste, az ünnepi utazás megtervezéséhez is érdemes a BudapestGO alkalmazást használni.

December 25-én és 26-án, karácsony első és második napján, valamint január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi rend szerint közlekednek.

December 25-én a repülőtér kisebb forgalma miatt a 100E autóbuszok a szokásosnál ritkább menetrend szerint közlekednek.

December 29-től 31-ig az utasforgalom változása és a közúti forgalom jellemző csökkenése miatt a metrók mellett számos villamos-, trolibusz- és autóbuszjárat év végi menetrend szerint közlekedik, a járatok többségén pedig az iskolaszüneti munkanapi menetrend lesz érvényben, nem közlekedik a 33A és a 10-es járat.

December 31-én, szilveszter éjszaka számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik: valamennyi metró, az összes HÉV, a nagykörúti 4-es 6-os, a 14-es, a 17-es, a 47-es, az 50-es és az 56A villamos, a 75-ös és a 80-as trolibusz, valamint az 5-ös, a 7-es és a 8E, 16-os és 223E autóbusz.

A MÁV tájékoztatása szerint minden vonalon egész éjszaka közlekednek a HÉV-ek.

Az éjszakai autóbuszhálózaton számos járat eltérő menetrend szerint, a metrókhoz és villamosokhoz csatlakozóan jár, ugyanakkor változatlan menetrend szerint közlekednek a reptéri 100E és 200E járatok.

A BKK felhívta a figyelmet arra: az idei évtől a két ünnep közötti munkanapokon fizetős a közterületi parkolás, azaz december 29-én, 30-án és 31-én, hétfőn, kedden és szerdán fizetni kell a parkolásért.


Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás: