Indulhat a roham: ezekben a bútorboltokban és barkácsáruházakban lehet először SZÉP Kártyával fizetni

Megvannak az első üzletek, ahol már bútort, szőnyeget, lámpát és más lakberendezési, lakásfelújítási terméket is lehet venni SZÉP Kártyával. A barkácsboltok közül több kisebb mellett az OBI-nál lehet így fizetni, és a listára felkerültek az RS Bútor és a Diego egységei is. Az ügyfeleknek viszont maguknak kell figyelniük, hogy csak arra és annyit költsenek, amivel megfelelnek az előírásoknak - derül ki a Bank360.hu összeállításából. A kártyákon megnyílt az Aktív MagyarOK zseb, ahová plusz pénzt utalhatnak a munkaadók.

Indulhat a roham: ezekben a bútorboltokban és barkácsáruházakban lehet először SZÉP Kártyával fizetni

2025. január 1-től már lakásfelújításra is fel lehet használni a SZÉP Kártyán lévő egyenleg felét, vagyis bútoráruházakban, barkácsboltokban, építőanyagot, szőnyeget, egyes iparcikkeket árusító üzletekben is vásárolhatnak ebből a kedvezményes juttatásból a munkavállalók. Az OTP és az MBH Bank már tavaly karácsony előtt elindította a szerződéskötési lehetőséget az új lehetőségben érintett kereskedők számára, és a K&H-hoz is folyamatosan érkeznek be az új szerződések január 1-től. 

Az elfogadóhelyek között van már több ismert barkács- és bútoráruház, a lista pedig folyamatosan bővül. A nagyok közül az OBI-ban, a Diegónál és az RS Bútor üzleteiben már lehet fizetni a SZÉP Kártyával - írja a Bank360.hu. Azok, akik felmennek a SZÉP Kártya kibocsátó bankok oldalára, az elfogadóhelyek között szép számmal találnak több kisebb kereskedőt is vidéken és a fővárosban egyaránt. Az OTP-vel például január első hetére már csaknem 50 kereskedő szerződött kártyaelfogadásra ilyen termékek vásárlásához.

A jogszabály szerint a 2025. január 1-jén fennálló egyenleg 50 százalékát továbbá az idén ezen felül beérkező juttatások felét használhatják fel a SZÉP Kártya birtokosok lakásfelújításra. Felújítási munkákra nem lehet használni a kártyán lévő pénzt, viszont nagyon tág határok között lehet belőle termékeket vásárolni. Így valójában nem is kell lakásfelújításba fogni, ha valaki erre akarja költeni az így kapott juttatását, elég, ha valamilyen új dolgot vesz a lakásába. A jogszabály felsorolása alapján az alábbi kereskedelmi tevékenységeket folytató boltok fogadhatnak el SZÉP Kártyát 2025-ben ilyen célra: 

vasáru-, építőanyag-, festék-, üveg-kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.52., kivéve a szaunák, úszó- és masszázsmedencék kiskereskedelmét)
bútor, világítási eszköz, edény, evőeszköz és egyéb háztartási cikk kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.55-ből a bútorok, világítástechnikai eszközök értékesítése)
iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.12., kivéve ruházati cikkek, kozmetikumok, ékszerek, játékok, sportcikkek)
szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.53-ból a fal- és padlóburkolatok kiskereskedelme)

Ezekben a boltokban azonban csak akkor lehet használni a SZÉP Kártyát ilyen áruk vásárlására, ha szerződést kötöttek az elfogadásra a kártyakibocsátókkal, ezért érdemes előzetesen tájékozódni arról, hol tudunk így is fizetni - hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője. Ezt a boltok mellett a kártyakibocsátók oldalainak elfogadóhely-keresőiben tehetjük meg, és ezeken a portálokon az aktuális egyenlegünket is le tudjuk kérdezni.

A vásárlók és a kereskedők felelőssége a szabályos felhasználás

A Bank360.hu szerint a vonzó vásárlási lehetőség korlátainak betartása nem lesz egyszerű feladat a kártyabirtokosok számára. Egyelőre kérdéses, hogyan oldják meg technikailag a kereskedők és a kártyakibocsátók, hogy az ügyfelek valóban csak a jogszabályban megengedett árukat vásárolhassák meg a kártyával, és ne költsenek többet az egyenlegük felénél.

“Ennek a szabálynak a betartása a munkavállalók felelőssége, nem fogjuk technikailag korlátozni vagy ellenőrizni, hogy a költéseik meghaladták-e a szabályban rögzítetteket. Azzal fogjuk segíteni kártyabirtokosainkat, hogy néhány héten belül kialakítunk egy felületet az ügyfélportálunkon, ahol a regisztrált ügyfeleink bármikor megnézhetik, hogy aktuálisan mekkora összeget költhetnek lakásfelújításra” - közölte az OTP Bank. 

“Az otthonfelújítási keret esetében is bevezettük a PIN kód (4444) használatát, ezzel a számkombinációval kell engedélyezni a tranzakciót, és így csökken az erre felhasználható egyenleg. Azon üzletek esetében, ahol olyan termékeket is forgalmaznak, amely nem felel meg a felhasználási célnak, az ügyfél és a kereskedő felelőssége a szabályszerű felhasználás” - válaszolta az MBH Bank. A bank ügyfelei a mobil applikációban vagy az ügyfélszolgálaton kérdezhetik le, mennyit költhetnek még lakásfelújításra.

A K&H is a felhasználókra és a kereskedőkre bízza a törvény betartását. “A kezdeti időkben az ügyfeleknek  maguknak kell a költési arányt nyilvántartaniuk. Feltételezésünk szerint a nagyobb kereskedők a SZÉP Kártyával fizethető termékek figyelését végző automatizmusokat is kiépítenek a kasszarendszereinkhez kapcsolódóan, ami a kiterjedt és széleskörű felhasználás kiépülését lassíthatja” - mondják a bank szakértői. A K&H-nál is az ügyfelek feladata, hogy figyeljék, hol tartanak a lakáscélú SZÉP Kártya kiadásaik, a bank honlapján tudják lekérdezni, melyik kereskedőnél mikor mekkora összegben vásároltak.

A kártyakibocsátó bankok tehát nem tervezik ellenőrizni, hogy arra és annyit költenek-e az ügyfelek SZÉP Kártyával lakásfelújításra, amire és amennyit tehetnek. Az önkéntes nyugdíjpénztárak számára ez kötelező, de esetükben más a szabályozás. 2025-ben a nyugdíjpénzári megtakarítását bárki felhasználhatja lakáscélra is, ezen belül meghatározott lakásfelújításokra. Itt azonban az erről szóló számlát be kell nyújtani a nyugdíjpénztárnak, és az a jogszerű felhasználás ellenőrzése után utalhatja csak a pénzt.

Új zsebet is bevezettek a SZÉP Kártyán

A SZÉP Kártyánál további újdonság az idén az Aktív MagyarOK zseb bevezetése. Ez az alszámla hasonlít a korábbi szabadidős zsebhez, a felhasználási köre valamivel szűkebb viszont, kizárólag sportolással kapcsolatos szolgáltatásokat lehet vele megvásárolni. Az éves keret 120 ezer forint, amit a megmaradó 450 ezer forintos eddigi adókedvezményes keret fölött adhatnak a munkáltatók. Ebből a külön zsebből csak a jogszabályban meghatározott sportolási célra lehet pénzt költeni az elfogadóhelyeken. 

Egyelőre persze kevés munkavállaló lehet, aki már kapja az extra pénzt, a bankok viszont már dolgoznak az új zseb élesítésén. Az OTP egyelőre a korábbi szabadidős zsebet nyitotta újra a régi ügyfeleknél, az újak viszont már látják az Aktív MagyarOK számlát is. Az MBH már január 1-től beállította ezt a számlát, a K&H január végére tervezi a beállítását, ehhez ugyanis a szolgáltatóknak és a kereskedőknek a terminálját is át kell állítani, hogy ki tudják választani a fizetésnél az új alszámlát.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: