Iráni cégeket szankcionált az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok szankciókat léptetett életbe az iráni hadiipar több alapanyag-beszállítója ellen pénteken - közölte a külügyminisztérium.

Iráni cégeket szankcionált az Egyesült Államok

A bejelentés szerint négy olyan vállalkozásról van szó, amely fedőcégként működött egy már 2019-ben büntetőintézkedések alá vont iráni vállalkozás, a Pishtazan Kavosh Gostar Boshra nevében, és érzékeny, katonai célú technológiák beszerzésében vett részt.

Az amerikai döntés három hongkongi székhelyű és egy iráni vállalkozást helyezett szankciós listára.

Az egyik hongkongi cég olyan iráni katonai drónok alkatrészeit szerezte be Irán nevében, amelyeket Teherán az orosz hadseregnek is rendelkezésére bocsátott, és mintegy 16 millió dollár értékű üzleti műveletet hajtott végre az amerikai pénzügyi rendszeren keresztül.

Az intézkedéssel az Egyesült Államok megtiltott minden üzleti kapcsolatot amerikai érdekeltségű vállalkozások számára a szankcionált cégekkel, amelyek minden amerikai felügyelet alatt lévő minden vagyonát is zárolták.

Ezzel egy időben az amerikai kormányzat hasonló intézkedéseket tett az iráni Iszlám Forradalmi Gárda kiberelektronikai parancsnokságának vezetője és öt magas rangú tisztségviselője ellen. Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint a szervezet tehető felelőssé kibertámadások sorozatáért az Egyesült Államok és más országok kritikus infrastruktúrája ellen.

Már több mint háromezer családnak fizettek ki támogatást a Napenergia plusz programban

A legfrissebb adatok szerint már több mint háromezer lakossági fejlesztésre fizetett ki a támogató összesen 7,85 milliárd forintot. Az eddig megítélt forrásmennyiség tizedét közelítik az átutalt összegek - emelte ki csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2024. 10. 03. 18:00
Megosztás:

Burkolt reklám közzététele miatt szankcionált az NMHH

Burkolt reklám közzététele miatt szankcionált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa októberi első ülésén. Az NMHH a joghatósággal rendelkező holland társszervezethez fordult egy, a Netflixen elérhető film korhatár-besorolásával kapcsolatban - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2024. 10. 03. 17:30
Megosztás:

Külföldi kormányszervezet állhat a holland rendőrség elleni hackertámadás mögött

Nagy valószínűséggel egy külföldi kormányszervezet vagy egy államilag támogatott hackercsoport állhat a holland rendőrség elleni kibertámadás mögött, amelynek során ellopták az összes rendőr nevét és elérhetőségét - jelentette ki a holland belbiztonsági és igazságügyi miniszter szerda este.
2024. 10. 03. 17:00
Megosztás:

Folyamatban van az új járműveket értékesítő autókereskedők rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálata

Folyamatban van az új járműveket értékesítő autókereskedők rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálata - hangsúlyozta Eitmann Norbert Róbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető-kormányfőtanácsosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 10. 03. 16:30
Megosztás:

A konzervipar teljesítményét is rontotta az idei aszály

Közepes csemegekukorica-termést és gyenge zöldborsótermést vásárolhatott fel idén a hazai konzervipar. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön kiadott körképe szerint a feldolgozásra szánt zöldségek minőségét az időjárás is rontotta.
2024. 10. 03. 16:00
Megosztás:

Csökken a NAV adóellenőrzések száma, több a jogkövetési vizsgálat

A Process Solutions (PS), Magyarország vezető számviteli és bérszámfejtő szolgáltatója, részletes elemzést tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által végzett ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatokról. Az elemzés a 2023-as és 2024-es adóév adataira támaszkodik, és világos trendeket mutat az adóhatóság tevékenységeiről, különös tekintettel a vállalat közel 400 ügyfelére.
2024. 10. 03. 15:30
Megosztás:

Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők

Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.
2024. 10. 03. 15:00
Megosztás:

Dmitrij Medvegyev lett a Rosztelekom igazgatótanácsának elnöke

Dmitrij Medvegyevet, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettesét választották a Rosztelekom igazgatótanácsának elnökévé - közölte szerdán az orosz állami telekommunikációs vállalat.
2024. 10. 03. 14:30
Megosztás:

A PwC megvette a GKID-t

A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.
2024. 10. 03. 14:00
Megosztás:

Miért romlott a forint árfolyama? Miért kerül 400 Ft-ba újra egy EURÓ?

Jól ismerjük az agresszív kismalacos viccet, ami általában igaz a forintra is.
2024. 10. 03. 13:30
Megosztás:

Hulladék-újrahasznosító telepet hoztak létre Simontornyán

Biomasszát és építési, bontási törmeléket újrahasznosító telepet hoztak létre Simontornyán a Belügyminisztérium 258 millió forintos támogatásával - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
2024. 10. 03. 13:00
Megosztás:

Friss megközelítéssel az építőiparról

A KSH és a METU közös kísérleti statisztikája az ágazat eddig nem látott jellemzőire világít rá.
2024. 10. 03. 12:30
Megosztás:

A budapesti kerületek több mint a felében már egymillió felett a négyzetméterár

Továbbra is a fővárosi régió a legnépszerűbb az ingatlanvásárlók körében, ami az árakon is meglátszik. A fővárosban egy év alatt 8,5 százalékkal drágultak az eladó ingatlanok: az V. kerületben 1,7 millió forint az átlagos négyzetméterár, de a legolcsóbb kerületekben is közelít a 800 ezerhez. Budapest népszerűségét jelzi, hogy a környékbeli településeken sem alacsonyabbak az árak, és ha valaki olcsóbban akar házat venni, annak több mint egyórás közlekedéssel kell a fővároshoz képest számolnia. Magyarországon Budapesten és Pest vármegyében keresik a legtöbb eladó ingatlant. Azon belül is a 13., 11. és 14. kerületek voltak a legkedveltebbek az ingatlankeresők körében - derül ki a zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál szeptemberi adataiból.
2024. 10. 03. 12:00
Megosztás:

A magyar vállalkozások még mindig nagyon gyengék a digitalizációban

A magyar kkv-k jelentős részének teljesítménye még mindig nagyon gyenge a digitális transzformációban, a Digiméter idei kutatása is a magyar kkv-szektor lemaradására hívja fel a figyelmet digitális érettséget illetően - tudatta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerdán az MTI-vel.
2024. 10. 03. 11:30
Megosztás:

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a Turkish Airlines

A Turkish Airlines, a világ legtöbb országába repülő légitársaság felvette a „legősibb kenyeret” a fedélzeti étlapjára.
2024. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Komposztbarát cégeket keres a Humusz Szövetség

A Humusz Szövetség felhívja a kis- és középvállalkozásokat, hogy csatlakozzanak a „Komposztbarát Vállalkozás” kezdeményezéshez 2024. október 10-én! Bármely Magyarországon működő vállalkozás Komposztbarát Vállalkozássá válhat a kampány támogatásával.
2024. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Vegyesen álltak ma reggel az ázsiai indexek; emelkedett a japán tőzsde, ahol szerdán az új miniszterelnök a jegybank elnökével folytatott megbeszélését követően úgy nyilatkozott, hogy a gazdaság állapota jelenleg nem ad lehetőséget újabb kamatemelésre.
2024. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Alig mozdultak tegnap a főbb amerikai indexek

Az iráni rakétatámadást követő keddi esés után tegnap gyakorlatilag stagnáltak a főbb amerikai indexek, így az egy nappal korábbi veszteségeket nem tudták ledolgozni.
2024. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek, az európai Stoxx600 index kismértékben emelkedett.
2024. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint - 400 felett!

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.
2024. 10. 03. 08:30
Megosztás: