Ismét a halászal miatt van vita London és Párizs között

Újból fellángolt a hónapok óta parázsló halászati vita Nagy-Britannia és Franciaország között, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vitás kérdésekben néhány napon belül nem születik egyezség.

Ismét a halászal miatt van vita London és Párizs között

A Downing Street szerda esti közleménye "csalódást keltőnek és aránytalannak" nevezte a francia kormány által megfogalmazott fenyegetéseket. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Nagy-Britannia "nem ezt várná egy szoros szövetségestől és partnertől".
    
A brit kormány kommünikéje szerint azok az intézkedések, amelyekkel Párizs fenyegetőzik, nem tűnnek összeegyeztethetőnek az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodásában (TCA) foglaltakkal, és szélesebb értelmezésben a nemzetközi joggal sem. A Downing Street szóvivője szerint ha a francia kormány beváltja ezeket a fenegetéseket, azt brit részről "megfelelő és kimért válaszlépések" követnék.
    
A londoni állásfoglalás előzményeként Párizs jelezte, hogy már a jövő héttől lezárhatja egyes kikötőit a brit hajók elől, szigoríthatja a két ország közötti áruforgalom ellenőrzését, sőt a Csatorna-szigetek energiaellátását is korlátozhatja, ha a francia halászhajóknak kiadott brit halászati engedélyek körüli vita addig nem rendeződik. Franciaország azon háborodott fel, hogy a brit hatóságok a brit területi vizekre, illetve a Jersey környéki tengeri területekre halászati engedélyért folyamodó francia halászhajók közül 31-nek a kérvényét visszautasították. Az elutasítás indoklása szerint a francia hajók nem tudták bizonyítani jogosultságukat.
    
Jersey önkormányzata a TCA-megállapodásra hivatkozva a még a tavasszal új halászati engedélyezési rendszert vezetett be. Ennek alapján a francia halászhajók akkor kaphatnak halászati engedélyt a térségben, ha igazolni tudják, hogy a múltban is tevékenykedtek a Jersey körüli vizeken. A normandiai partoktól 22 kilométerre fekvő, széleskörű önigazgatási jogkörökkel bíró, 108 ezer lakosú Jersey nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona függő területei közé tartozik.
    
Jersey három tengeralatti kábelen Franciaországtól kapja áramszükségletének 95 százalékát, így rendkívül érzékenyen érintené, ha Párizs a kilátásba helyezett szankciók részeként valóban korlátozná energiaellátását. A mostanihoz hasonló okokból tavasszal is konfliktushelyzet alakult ki Nagy-Britannia és Franciaország között. Május elején hatvan francia halászhajó vonult fel Jersey fővárosa és legnagyobb kikötője, Saint Helier tengeri bejáratához, de a kikötőt végül nem torlaszolták el.
    
A brit és a francia kormány egyaránt két haditengerészeti járőrhajót küldött a flottafelvonulás helyszínére a "helyzet megfigyelésére", de a hadihajók nem léptek közbe, és a sziget kikötőjéhez felvonult francia halászhajók végül incidens nélkül távoztak.
    
A brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta ez volt az első olyan szabályértelmezési viszály Nagy-Britannia és valamely uniós tagállam között, amelyben az érintett országok fegyveres erői is szerepet kaptak, bár London és Párizs annak idején egyaránt nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a kivezényelt két-két hadihajó kizárólag járőrözési és megfigyelői feladattal érkezett a helyszínre.

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten, elsősorban a vezetés közbeni telefonálást és a biztonsági öv használatát ellenőrzik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
2025. 10. 05. 06:00
Megosztás:

Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás: