Ismét a járvány előtti szinten áll a magyar munkavállalók optimizmusa

A két évvel ezelőtti kora tavaszi időszak mélypontjához képest egy fokozatosan erősödő optimizmusról árulkodik, hogy a munkavállalók közel háromnegyede (72%) már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül elveszítheti az állását, emellett továbbra is rekordmagas pontszámon (63 pont) áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos kilátás. A megkérdezettek közel negyede (24%) egyébként már vagy rendelkezik, vagy a jövőben hajlandó lenne olyan típusú biztosítási konstrukció megkötésére, amely munkanélküliség esetén anyagilag is kisegítené, derül ki a hitelfedezeti biztosítások terén piacvezető BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Ismét a járvány előtti szinten áll a magyar munkavállalók optimizmusa

2022 első negyedévében, vagyis a több mint két éve tartó járvány ötödik hulláma idején készített felmérésben a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 78 pontos értéket vett fel, amely 3 pontos emelkedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához, illetve 1-2 pontos javulást az előző negyedévekhez képest.

„Az év elejei adatokból azt látjuk, hogy a munkavállalók hangulata közeledik a járvány előtti szinthez és hozzáállásukat már az ötödik hullám sem befolyásolta érdemben” – mondta el a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója. Kiss Márk István szerint egy fokozatosan stabilizálódó hazai munkavállalói hangulat tapasztalható és az előző évhez képest a dolgozók már jóval optimistábban ítélik meg a saját helyzetüket.

A mostani kérdőív már konkrétan arra is kíváncsi volt, hogy az adott munkavállaló mennyire tart attól, hogy egy éven belül esetleg elveszíti az állását: az interjúalanyok közel harmada tart ettől a lehetőségtől.

A válaszadók majdnem fele (48%) állította azt, hogy a háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén (17% állította azt, hogy kevesebb, mint egy hónapot), ugyanakkor közel egynegyedük (23,5%) több, mint egy évet is kibírna.

Az új kérdéssorok részletesen kitérnek arra is, hogy az interjúalany háztartásában milyen alternatív források állnának rendelkezésre a megélhetési költségek fedezésére: a válaszadók 69%-a szerint marad valaki a háztartásban, akire támaszkodhatnak; kétharmaduk (66%) állította azt, hogy kölcsön tudna kérni olyan családtagtól, rokontól, akivel nem lakik közös háztartásban; 53%-uknak pedig valamelyik barát tudna segíteni.

A többek között egészségkárosodás, keresőképtelenség vagy munkanélküliség által okozott jövedelemveszteség esetén az ügyfeleinek hitelfedezeti biztosítást nyújtó BNP Paribas Cardif Biztosító közel háromnegyed évvel ezelőtti belső kutatásából[1] is az derült ki, hogy a nehezebb és stresszesebb időszakok átvészelésére az emberek 70%-a fordulhat valamilyen általános külső segítséghez (családtagokhoz, távolabbi rokonokhoz).

Egy másik kérdés egyébként arra is kíváncsi volt, hogy az interjúalany milyen valószínűséggel kötne meg egy olyan típusú biztosítást, amely munkanélküliség esetén anyagilag kisegítené: ebből az derül ki, hogy a megkérdezettek közel negyede (22%) nem rendelkezik ilyen biztosítással, de hajlandó lenne a megkötésére.

Kiss Márk István szerint a munkavállalók egyre nagyobb hányada realizálja, hogy egy nehezebb időszak – rosszabb esetben jövedelemkiesés esetén – nincs elegendő pénzügyi tartaléka a szokásos kiadások és a hiteltörlesztés fedezetére. „Tapasztalataink szerint a korlátozások, illetve feszültebb időszakok idején jelentősen megnő az érdeklődés a különböző jövedelempótló biztosítások iránt. Érdemes tehát a nem várt eseményekre előre felkészülni és kalkulálni az esetleges következményekkel” – tette hozzá a vezérigazgató.

A kutatás kapcsán lényegesen pozitív fejleménynek számít, hogy már az egymást követő harmadik negyedévben is rekord magasan áll a munkavállalók azzal kapcsolatos önbizalma, hogy mennyire könnyen találnának maguknak új állást: a felmérésben regisztrált 63 pont az előző év azonos időszakában 56, 2020-ban pedig 55 pont volt. Az ezzel kapcsolatos részkérdésben a válaszadók 53%-a állította azt, hogy könnyen, vagy nagyon könnyen találna új, a képzettségének megfelelő munkát, amennyiben elveszítené az állását: ez az érték az előző év hasonló időszakával összevetve 8 százalékpontos emelkedést jelent, ami egyértelmű optimizmusra ad okot.

A negyedéves jelentésből az is kiderül, hogy a megelőző évi adatokkal összevetve nem változott a magyar munkavállalók jelenlegi munkahelyük fennmaradásával kapcsolatos percepciója: ez a részindex a 2021 elején is 89 pont volt, ami a két évvel ezelőtti 93 ponttól, valamint a 2019-ben mért 91 ponttól még továbbra is érzékelhetően elmarad. Ezzel kapcsolatos részadat, hogy míg tavaly év elején az interjúalanyok 77, addig idén már csak 74,5 százalékuk vélte úgy, hogy több mint öt évig biztosan megmarad a munkahelyük, vagy a cég, amelyben dolgoznak.

A felmérés szerint az elmúlt negyedévhez képest változatlanul 79 ponton áll a munkavállalók azzal kapcsolatos optimizmusa, hogy mennyire érzik biztosnak a jelenlegi pozíciójukat. A most regisztrált érték ugyan még jócskán elmarad a két évvel ezelőtt mért 91 ponttól, ugyanakkor érzékelhetően optimistább a 2021-ben mért 73-77 pont között mozgó értékeknél. Az erre vonatkozó részadatok szerint 62-ről 61 százalékpontra esett azok aránya, akik a saját pozíciójukra vonatkozóan is azt gondolják, hogy az több mint öt évig biztosan megmarad.

Információ a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexről

A BNP Paribas Cardif Biztosító a Mediánnal közösen 2014-ben alkotta meg az indexet. Azért hozták létre, hogy mérni lehessen: mennyire stabil a munkaerőpiac a munkavállalók szemszögéből, tehát a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi munkahelyük hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra, milyen lépéseket tennének meg annak érdekében, hogy megtartsák munkahelyüket, ha az veszélybe kerülne, illetve, hogy megérzésük szerint milyen könnyen találnának új munkalehetőséget. Az index 1 200 fő személyes megkérdezésén alapul. A minta életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentálja a felnőtt magyar népességet.

Először egy alapkutatást végeztek el, melynek keretén belül 13 releváns kérdést tettek fel egy országosan reprezentatív mintának, a következő három dimenzióban:
- A munkahely biztonsága
- Potenciális erőfeszítések az állásuk megőrzése érdekében
- Egy új állás megtalálásának komplexitása

Statisztikai elemzéssel kiválasztották az indexképzéshez leginkább megfelelő 7 kérdést. Az ezen 7 kérdés alapján számított index minél magasabb értéket vesz fel, a munkavállalók:
- annál jobban bíznak abban, hogy a munkahelyük hosszútávon megfelelő álláslehetőséget tud nekik biztosítani
- annál stabilabbnak érzik saját pozíciójukat a munkahelyükön
- annál több mindent tennének meg azért, hogy megtartsák állásukat, ha az esetlegesen veszélybe kerülne
- annál könnyebbnek értékelik egy esetleges új munkalehetőség megtalálását

Az előző év azonos időszakában mért adatokkal való összehasonlítás jobban rámutat a trendszerű változásokra, illetve nem vezet félre az esetleges szezonalitás sem.

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás: