iToBoS: mesterséges intelligenciát használó eszköz készül a melanóma korai felismerésére

Az iToBoS az Európai Unió Horizont 2020 kutatási és innovációs programja által finanszírozott kutatási projekt, amelynek célja egy olyan, új diagnosztikai eszköz létrehozása a melanóma korai felismerésére, amely a betegről rendelkezésre álló összes információt hasznosítja. Ennek az úgynevezett holisztikus értékelőeszköznek minden egyes beteg sajátos jellemzőit meg kell értenie, ezzel megnyílik az út a melanóma személyre szabott, korai felismerése előtt.

A bőrrák a leggyakoribb, emberekben előforduló, rosszindulatú daganatos megbetegedés, ráadásul egyre gyakoribb. A bőrrákok általános kategóriáján belül a melanóma a fő halálozási ok. A legfrissebb statisztikák szerint a bőrmelanóma jelenleg a hatodik leggyakoribb ráktípus Európában, 2018-ban több mint 144 ezer új esetet diagnosztizáltak.

Szerencsére a melanóma gyógyítható, ha korai stádiumban kezelik. A halálozás esélye a daganat növekedésével együtt nő. Ha korán kezelik, a melanómás betegek több mint 90 százaléka még 5 év múlva is életben van. Ha a rákos sejtek terjedése megtörtént (áttétes melanóma), az 5 év után életben lévő betegek aránya 23 százalék, vagy még ennél is alacsonyabb. Ezért a gyors diagnózis elengedhetetlen ahhoz, hogy a kezelésre még a helyi és áttétes terjedés előtt sor kerüljön.

Új hardverrel és mesterséges intelligenciával a bőrrák ellen

Az iToBoS projekt célja egy olyan mesterséges intelligencia (MI) rendszer létrehozása, amely képes a különböző forrásokból származó információk integrálására, a dermoszkópiás képektől kezdve a teljes orvosi nyilvántartáson át a genomikai adatokig. Az iToBoS projektben új diagnosztikai eszközt fejlesztenek, emellett elkészül egy MI-t használó kognitív asszisztens is. Ezekkel –a várakozások szerint– az egészségügyi szakemberek képesek lehetnek a bőrrák átfogó, betegre szabott diagnózisára, illetve nagyobb arányban felismerhető lesz a melanóma.

„A nagyszabású nemzetközi projektben kutatóink hasznosíthatják az adatmenedzsment, az informatikai felhők és a mesterséges intelligencia területén eddig megszerzett tapasztalataikat” – tájékoztatott Dr. Lovas Róbert, az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) igazgatóhelyettese, aki 2020 tavaszán állt a kezdeményezés mögé. „Mindig nagy megtiszteltetés és rendkívül inspiráló olyan nagymúltú külföldi ipari partnerekkel együttműködni, mint az IBM, a Bosch vagy a RICOH, hogy közösen biztosíthassunk komplex, innovatív megoldásokat a legfontosabb egészségügyi kihívást jelentő problémákra” – fűzte hozzá a projekt hazai munkálatainak vezetője.

Az új diagnosztikai eszközben a mesterséges intelligencia legújabb vívmányait is felhasználják, hogy ezzel megkönnyítsék a jelenleg rendelkezésre álló technológiákkal (dermoszkópiás felvételek) már kinyert adatok, illetve az iToBoS-ban javasolt új hardverrel szerzett adatok felhasználását.

Az alapul szolgáló algoritmusok integrálni fogják a különböző forrásokból származó további beteginformációkat (ilyen például a beteg kórtörténete, genomika, minden anyajegy elhelyezkedése, életkor, nem stb.) azért, hogy figyelembe véve az egyes betegek sajátosságait, átfogó, holisztikus értékelést adjanak az egyes anyajegyekről.

A páciens szisztematikus, rendszeres vizsgálatával a rendszer képes lesz az egyes anyajegyekben bekövetkező változások meghatározására is. Ez pedig az egyik leginformatívabbnak tartott jellemző a bőrrák felismerésében. A javasolt új megközelítéssel az orvosok a bőrbetegségeket korábban és nagyobb pontossággal diagnosztizálhatják, ezáltal növelve a személyre szabott klinikai döntéshozatal hatékonyságát és eredményességét.

A 19 partnerszervezetet tömörítő konzorciumot a Gironai Egyetem (Spanyolország) vezeti. Ez a nemzetközi konzorcium vezető kutatási/akadémiai intézményeket (5 kutatóközpont), iparágakat (4 vállalat és 6 KKV) és végfelhasználó szervezeteket (3 kórház és 1 betegekkel foglalkozó nonprofit szervezet) tömörít:

Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet – SZTAKI (Magyarország), Gironai Egyetem (Spanyolország), Optotune Switzerland AG (Svájc), IBM Israel-Science and Technology Ltd. (Izrael), Robert Bosch España Fábrica Madrid SA (Spanyolország), Barco NV (Olaszország), National Technical University of Athens - NTUA (Görögország), Gottfried Wilhelm Leibniz Universitaet Hannover (Németország), Fundació Clinic per a la Recerca Biomédica (Spanyolország), Ricoh Spain IT Services SLU (Spanyolország), Trilateral Research Limited (Írország), Universita degli Studi di Trieste (Olaszország), Coronis Computing SL (Spanyolország), Torus Actions (Franciaország), V7 LTD (Egyesült Királyság), ISAHIT (Franciaország), The University of Queensland (Ausztrália), Fraunhofer Gesellschaft zur Foerderung der Angewandten Forschung E. V. (Németország), Melanoma Patient Network Europe (Svédország).

A projekt időtartama 48 hónap (2021. április 1. - 2025. március 31.), teljes költségvetése 12 millió euró.


Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás: