Jelentős hatása van az árrés csökkentésnek – az infláció már márciusban 4,7%-ra esett

Mára az árrés csökkentés hatására 18,8%-kal lettek olcsóbbak az érintett termékek árai. A kormány a szolgáltatások áremelésével szemben is harcol, ezért tárgyalásokat folytat a bankokkal és a telekommunikációs cégekkel, akiktől önkéntes árkorlátozást vár el.

Jelentős hatása van az árrés csökkentésnek – az infláció már márciusban 4,7%-ra esett

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, az előzetes kormányzati jelzésekkel összhangban, az infláció már márciusban csökkent, éves alapon 4,7%-ot ért el, míg havi alapon stagnálást mutatott. A márciusi adatok szerint az élelmiszerek ára éves szinten 7%-kal volt magasabb, havi alapon pedig az árak stagnáltak. Árrés csökkentés nélkül további élelmiszeráremelkedés következett volna be.

A kormány az elfogadhatatlan élelmiszerárak megfékezése érdekében határozott lépéseket tett és bevezette az árrés csökkentést. A kormányzati intézkedés hatása azonnali és brutális volt: a KSH minden hónap 20-áig rögzíti az áradatokat, az árrés csökkentés pedig március 17-én lépett életbe, azaz az intézkedés ezen rövid időszak alatt is jelentős hatást váltott ki, azonnal hatott és megfogta az árakat. 

Az árrés csökkentés bevezetésekor átlagosan 17,7%-kal mérsékelte az árakat, mára pedig már 894 termék lett olcsóbb, átlagosan 18,8%-kal. Az árrés csökkentés folyamatosan érezteti hatását, így áprilisban az infláció 4% körüli szintre mérséklődhet, míg az élelmiszerinfláció 5% alá csökkenhet.

Az árrés csökkentés hatására mára a sertészsír ára 31,2%-kal, a sütőmargarin ára 30,2%-kal, a a natúr joghurt ára 28,5%-kal, a finomliszt ára 21,4%-kal a tehéntúró ára pedig 18,2%-kal lett kedvezőbb. Az árak mérséklődése a laktózmentes termékeket is érintette, így a családok a laktózmentes natúr joghurtot 35,6%-kal, a laktózmentes trappista sajtot 25,6%-kal, a laktózmentes tejet pedig 25%-kal tudták olcsóbban megvásárolni az üzletekben.

A kormány nem csak az élelmiszer árak emelkedése, hanem a szolgálatások indokolatlan áremelése ellen is fellép. Ennek érdekében a kormány tárgyal a bankokkal és a telekommunikációs cégekkel, akiktől már a közeljövőben önkéntes árkorlátozást vár el. 


Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom szombattól - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Hatala József - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából.
2026. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Már születésünkkor érezzük a ritmust? Így alakulhatott ki az ember ütemérzéke

Miért tudunk ösztönösen együtt tapsolni egy dalra, és miért sokkal nehezebb ugyanez más főemlősök számára? Az emberi agy már születéskor érzékeny lehet a ritmus periodikus szerkezetére, a zene ütemének felnőttekre jellemző rugalmas követése azonban hosszú fejlődés eredménye. Háden Gábor, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatója és Henkjan Honing, az Amszterdami Egyetem professzora több mint húsz év kutatási eredményeit értékelte újra, hogy elválassza a meggyőző bizonyítékokat a korai, ma már árnyalásra szoruló következtetésektől. Kritikai áttekintésük az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.
2026. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Ismét kudarcba fulladt a koszovói parlament megalakítása

Pénteken sem sikerült lezárni a koszovói parlament alakuló ülését, miután előbb a Koszovói Demokrata Párt (PDK), majd a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) képviselői is elhagyták az üléstermet az alelnökök megválasztása körül kialakult vita miatt.
2026. 09. 12. 03:00
Megosztás:

Érdemes tudni! A gyógyszertárban nem elég a TAJ-kártya

Sokan megszokásból csak a TAJ-kártyájukat teszik el, amikor receptre felírt gyógyszerért indulnak a patikába.
2026. 09. 12. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj korhatár így alakul Magyarországon

Sokan tartanak attól, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelés következik Magyarországon.
2026. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Több mint 1,2 millióan rendelkeznek értékpapírszámlával az államkincstárnál

Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot.
2026. 09. 12. 00:05
Megosztás:

Romló fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben, miközben a háztartások inflációs várakozásai emelkedtek az emelkedő üzemanyagárak és a kereskedelmi feszültségek hatására.
2026. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Nagyobb finanszírozásra számítanak a méhészek

A méhek beporzó tevékenysége nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatás, a méztermelőknek ezért közszolgáltatási jellegű elismerést és nagyobb finanszírozást kell kapniuk - olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 09. 11. 22:00
Megosztás:

A védett erdőkben továbbra is tilos lesz a kitermelés a szociális tűzifához

Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. 09. 11. 21:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkenhet az olajkereslet jövőre az iráni konfliktus miatt

Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett havi jelentésében.
2026. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás: