Jelentősen emelkedtek a fizetések a gyógyszer- és építőiparban is

A tavalyi év végén készített HR Körkép felmérésben optimistán nyilatkoztak a munkáltatók az idei évre tervezett toborzási terveikkel kapcsolatban. Ez a gyakorlatban viszont sokkal inkább óvatos hozzáállásban nyilvánult meg. Az év második negyedévében – a globális trendbe illeszkedve – számottevő volt a fogyatkozás a meghirdetett pozíciók számában, a harmadik negyedévben pedig folytatódott ez a tendencia – derül ki a Profession.hu friss, harmadik negyedéves jelentéséből.

Jelentősen emelkedtek a fizetések a gyógyszer- és építőiparban is

Az idei évben megfigyelhető volt, hogy a vállalatok visszafogottabban toboroznak, ez a trend pedig a harmadik negyedévben folytatódott. Az előző negyedévben is kétszámjegyű százalékos csökkenés volt tapasztalható a meghirdetett állások számában, a harmadik negyedévben viszont több mint 15 százalékos volt a visszaesés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Kategóriánkénti bontásban is mérsékelt toborzás volt tapasztalható a cégeknél: egyedül az egészségügy és gyógyszeripar területén történt emelkedés a meghirdetett állások mennyiségében, az összes többi esetben kisebb lett ez a szám. A legnagyobb mértékben a vendéglátás, hotel, idegenforgalom kategóriában esett vissza az új munkalehetőségek száma, ahol a felére redukálódtak, ezt követi a közigazgatás (37%) és a HR, munkaügy (33%). A negyedik és ötödik legnagyobb csökkenés a mérnöki állások (32%) és az IT, programozás, fejlesztés (30%) terület esetében volt.

Nagy emelkedők

Regionális szinten Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom vármegyében viszont emelkedett az álláshirdetések száma 2025 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az előbbi térségben az adminisztráció, asszisztensi, irodai munkák (106%), az építőipari és ingatlan (36%), valamint a gyártás, termelés (29%) területén volt a leghangsúlyosabb a növekedés. Utóbbi vármegyében pedig az IT, üzemeltetés, telekommunikáció (256%), a HR, munkaügy (41%), valamint a szállítás, beszerzés, logisztika (28%) kategóriákban történt a legnagyobb ugrás. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében különösen aktív helyi viszonylatban a munkaerőpiac, ugyanis nemcsak az álláslehetőségek bővültek, hanem a jelentkezésszámok is (12%) a negyedik legnagyobb emelkedést mutatták itt országos viszonylatban.

A bérinformációt tartalmazó hirdetések alapján az egészségügy, gyógyszeripar kategória nemcsak az álláslehetőségek számában mutatott emelkedést, hanem a kínált nettó átlagos fizetések tekintetében is, ezek ugyanis 15%-kal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb növekedés ebben a tekintetben – bár csökkenő álláshirdetésszám mellett – az IT, üzemeltetés, telekommunikáció (27%) építőipar (26%) és az üzleti támogatóközpontok (21%) területén látható.

Az informatikai területeken aktív munkaadóknál kevéssé jellemző jelenleg, hogy a bérezést említik az álláshirdetésekben (3-5%), a home office munkavégzés lehetőségével kapcsolatban viszont élen járnak: az IT, programozás, fejlesztés kategóriába tartozó álláslehetőségek 42%-ánál, míg az IT, üzemeltetés, telekommunikációba tartozóak 29%-ánál szerepel ez az opció.

Továbbra is aktívak a munkavállalók

A jelentkezések száma minimálisan, 0,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, viszont továbbra is igen magasnak mondható a munkavállalói aktivitás. A legnagyobb növekedés Vas (25%), Tolna (21%), Veszprém (15%) vármegyékben történt, a legjelentősebb visszaesés pedig Nógrád (14%), Hajdú-Bihar (14%) és Borsod-Abaúj-Zemplén (7%) vármegyék esetében volt tapasztalható ebben a mutatóban.

Területenként vizsgálva a legnagyobb ugrás a munkavállalói jelentkezések számában az üzleti támogató központok (37%), a marketing, média, PR (15%), és az IT, üzemeltetés, telekommunikáció (15%) esetében történt, a legnagyobb esést pedig a vendéglátás, idegenforgalom (22%), a cégvezetés, menedzsment (20%), és a jog, jogi tanácsadás (19%) mutatta a vizsgált időszakban.

„A tavaly őszi felmérésünkben még alapvetően optimizmus jellemezte a cégeket az idei gazdasági kilátásaikat és létszámterveiket illetően, de a második negyedévben már az előzetes tervekhez képest lényegesen óvatosabb hozzáállás volt megfigyelhető.  A hazai gazdaság közel három éve tartó stagnálása egyértelműen visszaköszön a munkaerőpiaci statisztikákban is: az álláshirdetések száma az idei év első nyolc hónapjában 6 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben átlagosan 10 százalékkal több jelentkező jut egy-egy meghirdetett pozícióra. Ez a trend a harmadik negyedévben is folytatódott, ami jól mutatja, hogy a vállalatoknak sokkal inkább a stabilitás megtartása a cél a bővülés helyett – fogalmazott Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás: