Jelentősen növekedett az élelmiszeripar teljesítménye

Az elmúlt években az élelmiszeripari termelés és az értékesítés is számottevően élénkült. Az élelmiszeripar összes értékesítése tavaly csaknem elérte a 4,5 ezer milliárd forintot, 2010 óta több mint 114 százalékkal nőtt - közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium szerdai közleménye szerint.

Jelentősen növekedett az élelmiszeripar teljesítménye

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszeripar teljesítménye az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott, hiszen a termelés és az értékesítés gyorsuló ütemben bővült. A növekedés motorja 2021-ben a közvetlen export volt, de a belföldi értékesítés is folyamatosan emelkedik. A hazai eladások élénkülése mögött elsősorban a reálbérek és a foglalkoztatás növekedése áll, aminek köszönhetően bővült az élelmiszer kiskereskedelem is - tette hozzá.

Nagy István ennek kapcsán kiemelte, hogy az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma tavaly 2,8 százalékkal emelkedett. Az élelmiszeripar belföldi értékesítésének volumennövekedése meghaladta az élelmiszer kiskereskedelem volumenének növekedését, ami segíti a hazai termékek magasabb arányát a kiskereskedelmi értékesítésben.

Kifejtette, az élelmiszeripar értékesítése 2021-ben megközelítette a 4,5 ezer milliárd forintot. Teljesítményének fejlődése széles bázisú volt, szinte mindegyik ágazatban bővült a termelés értéke. A növekedés mértéke az előző évhez viszonyítva változatlan áron 8,6 százalék volt, amelyen belül a belföldi értékesítés éves növekedése 7,5 százalékot tett ki, a közvetlen külpiaci értékesítés növekedési üteme pedig több mint 10 százalékos volt.

2010 óta az élelmiszeripar összes értékesítése 114,4 százalékkal, az exportértékesítés csaknem 190 százalékkal növekedett. Továbbra is elmondható, hogy az ágazat kulcsszerepet játszik a hazai élelmiszerellátás biztonságának fenntartásában, hiszen főként a belföldi piacra termel, ide irányult tavaly az eladások több mint fele - hangsúlyozta a miniszter. A tárcavezető kitért arra is, hogy az élelmiszeripar teljesítményének növekedéséhez jó alapot adott a baromfi, tej, szarvasmarha és sertés ágazatok elmúlt években összességében emelkedő kibocsátása, valamint a szántóföldi növénytermesztés eredményei.

Az XRP négy másodperc alatt, 60%-kal olcsóbban veheti fel a versenyt a SWIFT-tel

Az SBI Holdings újabb erős jelzést küldött a globális pénzügyi piacoknak: a japán pénzügyi óriás szerint az XRP-alapú elszámolási infrastruktúra képes lehet ugyanazt nyújtani, amit a SWIFT-rendszer, csak jóval gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett. A friss adatok azért különösen fontosak, mert nem elméleti teszteken, hanem élesben futó nemzetközi átutalási folyamatokon alapulnak.
2026. 04. 27. 09:45
Megosztás:

Erősödött kissé a forint hétfő reggelre

Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél azonban gyengébben állt.
2026. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Új irányt keresnek a borászatok a Kis-Balatonnál a fiatalok elérésére

A Balaton térségében a hagyományos bortermelés egyre kevésbé biztosítja a fennmaradást a fogyasztási szokások változása és az amerikai szőlőkabóca pusztítása miatt.
2026. 04. 27. 08:00
Megosztás:

Elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó

A terveknek megfelelően elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó - közölte vasárnap este a Buckingham-palota.
2026. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap Balatonalmádiban civil szervezetek.
2026. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
2026. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetés - 45% nyereség egy hét alatt

Altcoin-robbanás a piacon: ez a 10 kriptó tarolta le az elmúlt hetet. Az elmúlt napokban ismét felpezsdült a kriptovaluta-piac, és több kisebb-nagyobb projekt is látványos raliba kezdett.
2026. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke sem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. 04. 26. 22:00
Megosztás:

3 ígéretes kripto befektetés, amelyekre most érdemes figyelni

Ahogy a kriptovaluta-piac ismét erőre kap, a befektetők figyelme egyre inkább a valódi értéket kínáló altcoinokra irányul. A spekuláció helyét fokozatosan átveszi a fundamentális megközelítés, ahol a használhatóság (utility), a skálázhatóság (scalability) és a hosszú távú növekedési potenciál kerül előtérbe. Ebben a környezetben három projekt különösen kiemelkedik: Binance Coin, Cardano és Polkadot.
2026. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás: