Jórészt gyengültek az ázsiai tőzsdék
2023. 12. 18. 09:00
Jórészt gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn.
A térség irányadó mutatója, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 0,64 százalékkal, 32 758 pontra csökkent. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,74 százalékkal süllyedt.
A már szintén bezárt tajvani tőzsde 0,12 százalék, az ausztrál börze pedig 0,22 százalék mínuszban fejezte be a napot.
Reggel hétkor még tartott a kereskedés néhány térségbeli tőzsdén. Ekkor a sanghaji börze 0,44 százalék, a hongkongi pedig 0,86 százalék csökkenést, viszont a szöuli 0,11 százalék erősödést jelzett.
Reggel hét órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 77,09 dolláron állt 54 cent (0,71 százalék) emelkedéssel.
Az arany unciánként 0,05 százalékkal (1,05 dollárral), 2036,75 dollárra drágult.
Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ
A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden
Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben
A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
Kettészakadhat a fővárosi panelpiac
Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten
2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket
A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról
A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben
A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban
Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett - számolt be a Coinmarketcap News.
Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről
Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.