Júliusban felgyorsult az éves infláció Romániában

Júliusban 5,42 százalékra nőtt az éves infláció Romániában az előző havi 4,94 százalékról - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Júliusban felgyorsult az éves infláció Romániában

Márciustól négy hónapon át folyamatosan lassult az infláció Romániában. Februárban 7,2 százalék volt az éves ráta.

Az infláció gyorsulása nem érte váratlanul a szakembereket. "Arra számítok, hogy a júliusi infláció ismét 5 százalék fölött lesz" - jelentette ki a múlt héten Mugur Isarescu, a román jegybank (BNR) elnöke.

Júliusban az élelmiszerek 1,71 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer jellegű termékek 6,92, a szolgáltatások pedig 8,52 százalékkal.

A legnagyobb mértékben a postai szolgáltatások (26,59 százalék), a gyógyszerek (24,02 százalék) és a mosószerek (20,65 százalék) ára emelkedett 2023. júliusához képest. Az élelmiszerek közül leginkább a gyümölcskonzervek drágultak, 9,72 százalékkal.

A legnagyobb árcsökkenés a búzaliszt (30,5 százalék), a kukoricaliszt (26 százalék) és az étolaj (26 százalék) esetében következett be.

Ön is tehet a jobb alvásért - még pénzbe sem kerül!

Az anyagiak mindannyiunk életében fontos szerepet játszanak, ez tagadhatatlan tény - azonban vannak fontos dolgok, melyeket nem lehet pénzért megvenni: ezek közé tartozik az egészségünket szolgáló jó alvás is.
2024. 09. 10. 23:00
Megosztás:

Jelentés készült az EU zenei piacáról

Először készített az Európai Unió zenei piacára fókuszáló jelentést a hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI. A dokumentum megállapítja: az unió zenei hangfelvételekből származó éves bevétele tavaly meghaladta Japán, az Egyesült Királyság és Kína adatait is.
2024. 09. 10. 22:30
Megosztás:

CYBRO vs. Ripple vs. Cardano: Lehetséges egy 10-szeres emelkedés a CYBRO árfolyamában?

A CYBRO, a Ripple és a Cardano körüli felhajtás egyre növekszik, ahogy a befektetők izgatottan találgatnak a következő nagy kriptodeviza fellendülésről. Mivel a piac a lehetséges emelkedés jeleit mutatja, felmerül a kérdés: képes lesz-e a CYBRO felülmúlni versenytársait, és jelentős árfolyamugrást elérni? Ez a cikk a piac dinamikáját és előrejelzéseit vizsgálja, hogy feltárja, melyik érme állhat kiemelkedő növekedés előtt.
2024. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Raktározási problémák alakultak ki az aratás idején Békés vármegyében

Raktározási problémák alakultak ki az aratás idején Békés vármegyében, a korábban betakarított búza még több helyen a raktárakban van, nincs hova tenni a kukoricát, napraforgót - tájékoztatta a Békés Vármegyei Betakarítási Koordinációs Bizottság kedden az MTI-t.
2024. 09. 10. 21:30
Megosztás:

Az ÉVOSZ szorgalmazza az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felhasználhatóságát otthonteremtésre

Az ÉVOSZ szorgalmazza, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakban megtakarítók szabad önrendelkezésük alapján, adómentesen felhasználhassák pénztári megtakarításaikat otthonteremtésre, lakásfelújításra - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.
2024. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Marshall-terv méretű gazdaságélénkítésre van szüksége az EU-nak

Példátlan mértékű gazdaságélénkítést javasol Mario Draghi.
2024. 09. 10. 19:00
Megosztás:

A kilencedik legszárazabb volt az idei augusztus 1901 óta

Az idei augusztus a kilencedik legszárazabb volt 1901 óta – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden.
2024. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Az EU bírósága helybenhagyta a Google-ra kiszabott több milliárd euró bírságot

Az EU bírósága helyben hagyta az Google internetes óriásvállalatra kiszabott 2,42 milliárd euró bírságot, amelyet 2017-ben szabtak ki rá amiatt, hogy versenyelőnyével visszaélve a keresőjében saját árösszehasonlító szolgáltatását részesítette előnyben a versenytársak kárára - közölte a luxemburgi székhelyű testület kedden.
2024. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Új termékekkel bővült a Maradék nélkül program lejárati útmutatója

Új termékekkel - mint például a tojás, a margarin, a szendvicskrém, a kolbász, a szalámi, a sonka, a szalonna, a keménysajtok, a készételek és a kávéital - bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának lejárati útmutatója, amely a lakosság, a kereskedelmi szektor és a karitatív szervezetek számára ad hasznos iránymutatást a minőségmegőrzési idejű termékek lejárat utáni fogyaszthatóságáról - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.
2024. 09. 10. 17:30
Megosztás:

Közösségi finanszírozás az ingatlanpiacon: új lehetőségek kisbefektetők számára

A világszerte egyre népszerűbb közösségi finanszírozási konstrukció célja, hogy megkönnyítse egy-egy projekt megvalósítását, kihasználva a befektetői közösség együttes tőkeerejét. A közösségi finanszírozás előnye, hogy a segítségével olyan tervek is megvalósulhatnak, amelyek egyéb pénzügyi lehetőségek hiányában nem tudnának. A konstrukció új alternatívát teremt az ingatlanbefektetők számára is.
2024. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Jobban csökkent a magyar infláció, mint ahogy arra számítottak a szakértők!

Az infláció éves üteme 3,4%-ra mérséklődött augusztusban, a júliusi, 4,1%-os éves drágulást követően, ezzel 2021 eleje óta nem látott alacsony szintre került az infláció. Az éves adat jobban csökkent a várakozásoknál, a piaci konszenzus 3,7% volt, miközben a mi várakozásunk 3,6% volt. Az előző hónaphoz képest nem változtak a fogyasztói árak. Az éves maginfláció 4,7%-ról 4,6%-ra jött le, ami szintén kismértékben kedvezőbb várakozásunknál, de továbbra is magas szintet jelent - olvashatjuk az MBH Bank elemzői anyagában.
2024. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés Ausztriában

Júliusban éves összevetésben csökkent az osztrák ipari termelés - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) kedden közzétett adataiból.
2024. 09. 10. 16:00
Megosztás:

A kriptovaluták most a FED-re figyelnek: fel vagy le?

Jelentősen, 13,1%-kal esett vissza a kriptopiac teljes kapitalizációja augusztusban, elsősorban az Egyesült Államokból érkező kedvezőtlen foglalkoztatottsági adatok miatt – áll a Binance Research legfrissebb kriptopiaci körképében. A trend azonban megfordulhat a Fed szeptemberi kamatdöntő ülése után. Az Ethereum Layer-1 gázdíjak a mélyponton vannak, a stabilcoinok viszont szárnyalnak és egyre nagyobb teret nyernek a hagyományos pénzpiacokon is.
2024. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Euró / forint árfolyam: soha nem látott hiányt hozott az augusztus

Markáns gyengüléssel kezdte a hetet a magyar deviza. A leértékelődés mértéke közelítette az egy százalékot.
2024. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Mi a legjobb megoldás a városi közlekedésre?

Az elektromos autózás térnyerése ellenére továbbra is kongatják a vészharangokat a városi közlekedés és az ezzel járó CO2-kibocsátás csökkentésének érdekében. Mindenképpen előnyös a környezetszennyezés visszaszorítása terén, hogy az előrejelzések alapján egyre többen fognak elektromos autóra váltani.
2024. 09. 10. 14:30
Megosztás:

A MOL megállapodott az Oroszországból származó kőolaj szállításáról

A MOL hivatalos bejelentése szerint a cég az Oroszországból érkező érintett kőolajmennyiség tulajdonjogát 2024. szeptember 9-i hatállyal a belarusz–ukrán határon veszi át.
2024. 09. 10. 14:00
Megosztás:

A Mexikói-öbölben tomboló hurrikán ellenére csökkent a kőolaj ára

A kőolaj ára kismértékben esett, annak ellenére, hogy a Mexikói-öbölben erősödik a Francine nevű hurrikán, ami a következő napokban a térségben található olajlétesítményeket is fenyegetheti.
2024. 09. 10. 13:30
Megosztás:

A terhelt fogalma a büntetőeljárásban

Mit is jelent a terhelt fogalma a jogban? Hogyan nevezzük a büntetőeljárás különböző szakaszaiban? Milyen jogai vannak, mit tehet és mit nem? Ezekhez hasonló kérdésekre keressük a választ.
2024. 09. 10. 13:30
Megosztás:

Erős negyedévet zárt az Oracle

A mesterséges intelligencia fejlesztésekhez szükséges felhőszolgáltatások iránti erős keresletnek köszönhetően jól sikerült az Oracle 2025-ös pénzügyi évének első negyedéve.
2024. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Fényes jövőt jósol az AI chipeknek az AMD vezérigazgatója

Az AMD vezérigazgatója, Lisa Su a Goldman Sachs technológiai konferenciáján a mesterséges intelligencia fejlesztésekről beszélt, kiemelve, hogy az AMD komoly lehetőség előtt áll.
2024. 09. 10. 12:30
Megosztás: