Kedden indul a Román Filmhét az Urániában

Kedden indul az idei Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol december 12-ig hét új alkotást: újhullámos filmek mellett kosztümös drámát, természetfilmet és Mexikóban játszódó túsztörténetet is láthat a közönség.

Kedden indul a Román Filmhét az Urániában

A budapesti Román Kulturális Intézet és az Uránia együttműködésében megvalósuló filmhét programjában a magyar közönség előtt is ismert alkotók, Radu Muntean és Cristi Puiu új munkái mellett elsőfilmes szerzők is bemutatkoznak.
    
A filmhét kedden, Radu Muntean Intregalde című feszült kamaradrámájával indul, amelynek premierje az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon volt. A néhány szereplővel forgatott történet a humort sem nélkülözve meséli el egy eldugott erdélyi falu (a címben nevezett Intregalde/Havasgáld) határában elakadt terepjáró utasai történetét.
    
Emanuel Parvu Marokkó című filmje, az azonos nevű játék kiszámíthatatlan hatásmechanizmusa alapján modellezi egy család történetét, amelyben a tizenéves Magda, aki egy kórházban önkénteskedik, új nyakláncát egy beteg kisgyereknek ajándékozza. Az apja nem hisz neki, felelősségre vonja, és ennek beláthatatlan következményei lesznek.    
Közösségi médiáról készített szatírát az alig harmincéves színész-rendező, Andrei Hutuleac. A #dogpoopgirl című filmjében egy örökbefogadott kiskutya körül alakul ki botrány: a metróban valaki videóra veszi, amint a kutyus könnyít magán, a felvétel a világhálón vírusként kezd terjedni, romokba döntve újdonsült gazdája életét. A #dogpoopgirl a kolozsvári TIFF-en a legjobb debütálás, a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a legjobb film és a legjobb női főszereplő díját nyerte.
    
Az abszurdhoz közelít a nagyváradi születésű Demian József Éjjeli őrjárat című groteszk hangvételű alkotása, amely egy színházi társulat egyetlen különös éjszakájából villant fel lazán kapcsolódó jeleneteket.     
    
Észak-Mexikóban játszódik a Cannes-ban díjazott, román- mexikói-belga koprodukcióban készült La Civil, amelynek alkotója a Belgiumban élő Teodora Mihai. A filmben egy mexikói háziasszony folytat elkeseredett bosszúhadjáratot a városában működő drogkartellel, hogy elrabolt lányát visszaszerezze.
    
A Románia vadvilága című természetfilm a Kárpátok, a Duna és a Fekete-tenger találkozásának vidékén forgott hét évig, a legvadabb tájakat mutatja be, fókuszában az ott élő állatok életével. Dan Dinu és Cosmin Dumitrache filmje az idei TIFF-en közönségdíjat kapott.
    
A filmhét zárónapján, december 12-én vetítik  Malmkrog, avagy az Antikrisztus története című kosztümös drámát Cristi Puiu (Lăzărescu úr halála, Sieranevada) rendezésében. A Monarchia végnapjaiban játszódó alkotás tavaly a Berlinale Encounters szekciójának díjazottja volt. A szinte cselekmény nélküli történetet Vlagyimir Szolovjov orosz vallási gondolkodó Három beszélgetés a háborúról, a haladásról és a világtörténelem végéről című munkája ihlette.
    
A filmek többsége egyszeri alkalommal lesz látható mozivásznon Magyarországon, eredeti nyelven, magyar felirattal.


Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás: