Kenyértörés: közös agrárpolitika vagy uniós védelmi ipar legyen?
A von der Leyen-bizottság munkája a testület második ciklusba sem ígérkezik könnyebbnek, mint a előző volt. A jelenlegi testület számos kihívással szembesült: ilyen például az amerikai elnök által bevezetett vámok és a megegyezés rendkívül előnytelen feltételei, a minimális növekedést mutató gazdaság, az adminisztratív terhek és az erőltetett zöldítés miatt elégedetlen szervezetek, illetve a folytatódó orosz–ukrán háború, valamint a Kínával kialakuló egyre növekedő feszültségek. Mindezek között egyensúlyozva terjesztette elő a Bizottság a többéves költségvetési tervezetét. A tervezet elfogadását több hónapik vagy akár évekig is elhúzódó éles vita szokta övezni, egyrészt a tagállamok, másrészt az Európai Parlament képviselői, valamint az uniós intézmények között is.
A jelenlegi tervezetben az egyik hagyományosan legfontosabb uniós szakpolitika kerete, a közös agrárpolitika (KAP) nem szerepel kiemelt prioritásként, ellentétben az uniós védelmi ipar fejlesztésével. A KAP és a halászat várhatóan kb. 300 milliárd euróval számolhat: 293,7 milliárd euró a gazdálkodók jövedelmének támogatására, 6,3 milliárd euró piaci zavarok esetén lesz elérhető. Ez a finanszírozás a tágabb „Gazdasági, társadalmi és területi kohézió, mezőgazdaság, vidéki és tengeri jólét és biztonság” kategória része, amely összesen 1 062,22 milliárd eurót tesz ki.
Ez a kategória vitathatatlanul a költségvetés legnagyobb tétele, amelyet csak messziről követ a Bizottság második tétele, a „Versenyképesség, jólét és biztonság” a maga 589,594 milliárdjával. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a jövő költségvetésének sokkal lényegesebb eleme az európai védelmi ipar megerősítse, mint a KAP támogatása. A védelmi ipar fejlesztése ötször nagyobb keretösszeggel számolhat, mint az előző ciklus keretében. Erre szükség lenne is, hiszen a költségvetés egyik prioritása az Európai Védelmi Unió előmozdítása.
A védelem finanszírozása különböző forrásokból származna, beleértve az Európai Versenyképességi Alapot, a nemzeti és regionális partnerségi terveket, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközt és külső finanszírozást. Az Európai Versenyképességi Alap, amelynek teljes keretösszege 409 milliárd euró (beleértve a Horizont Európát), folyó áron jelenleg 130,704 milliárd eurót különít el az „Ellenállóképesség és biztonság, védelmi ipar és űrkutatás” céljára. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz közlekedési allokációján belül folyó áron 17,651 milliárd eurót különít el kifejezetten a „Katonai mobilitás” céljára. Az Európai Békekeret, egy költségvetésen kívüli eszköz, 30,499 milliárd euróra bővül, hogy hozzájáruljon a békéhez és a nemzetközi biztonsághoz. Ezeket összevetve, úgy tűnik, hogy szinte minden figyelem és erő az európai védelmi ipar megerősítését szolgálja.
Ez rendben is volna, ám ha mindezt egy tágabb kontextusba helyezzük, látható, hogy az évtizedek során az EU teljes költségvetésének egyre kevesebb százalékát szánják a politikai döntéshozók a KAP támogatására. A különböző zöldítési és környezetvédelmi programok miatt ugyan részesülnek a gazdák támogatásban – ám a támogatások összege már évek óta nem emelkedett, miközben a szabályok egyre szigorúbbak, így a gazdák egyre nehezebb helyzetben találják magukat. Mi több, a támogatások ellenére, az uniós mezőgazdaság képtelen elérni a kitűzött zöldítési célokat.
Forrás: Európai Bizottság
Mi több, a jelenlegi nemzetközi környezet arra késztette a Bizottságot, hogy befejezze és ismét előterjessze a Mercosur-megállapodást – a tagállamok politikai kultúrától függően többé vagy kevésbé heves tiltakozása ellenében is. A szabadkereskedelmi megállapodás a világ legnagyobb, 700 millió egyént magába foglaló piacát hozná létre, az európai exporttermékeknek új piacokat nyithatna meg és könnyebb hozzáférést biztosítana bizonyos kritikus nyersanyagokhoz. Ugyanakkor a dél-amerikai mezőgazdasági termékek importja hátrányba sodorná a helyi termelőket.
Az integráció előrehaladtával érthető, hogy egyre több szakpolitika között kell a véges uniós költségvetést szétosztani – míg néhány évtizede a KAP egyértelműen az EU egyik legfontosabb szakpolitikája volt, ennek értéke egyre kevésbé tűnik meglátszani a költségvetésben. A következő többéves költségvetési ciklus egyértelmű „nyertese” az európai védelmi ipar, a keret ötszörös növelésével, ami a jelenlegi geopolitikai feszültségek tükrében indokolható. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy hosszú távon mekkora hangsúlyt fektetünk az európai agrárpolitikára és az európai gazdák és különösen a kistermelők lehetőségeinek tágítására vagy legalább megtartására?
Ahogyan egy elemzés kiemeli, az uniós támogatások jelenlegi területalapú szerkezete a nagy árutermelőknek kedvez, ösztönzi a földterületek koncentrációját és megnehezíti az új belépők földhöz jutását, illetve elősegíti a termőföld tulajdonlásának koncentrációját. Így az EU 2005 és 2016 között 4,2 millió gazdaságot (egynegyedet) veszített a tagállamokban, amelyeknek körülbelül 85%-a 5 hektár alatti gazdaság volt.
A támogatások hasonló struktúrákban való folyósítása, ami mellé egy kevésbé szabályozott szabadkereskedelmi megállapodás a Mercosur-államokkal is belépne, elsősorban a kis gazdaságokat érintené hátrányosan. Valószínű, hogy a dél-amerikai termékek importja miatt az európai termelőknek specializálniuk kellene magukat olyan termékekre, ahol versenyelőnyük lehet. Ez hosszú távon pozitív hatással lehet az európai agrárszektor innovációjára és hatékonyságára, ugyanakkor a kis- és közepes gazdaságok nehezebb tudnának az innovációban versenyezni a nagyvállalatokkal és kevesebb uniós finanszírozáshoz is jutnának hozzá. Ez viszont a termelési szerkezet átalakulásához vezethet és a kisbirtokok egyre inkább a kárvallottjai lennének a szakpolitikáknak, helyüket a nagyüzemi gazdaságok vennék át. Ezek ugyan hozzájárulhatnak, hogy az EU agáripara versenyképesebb legyen, ugyanakkor felmerül annak kockázata, hogy néhány nagyvállalattól függene az EU polgárainak élelmiszerbiztonsága. Vagyis, az európai védelmi ipar fejlesztése fontos, de legalább annyira fontos, hogy az EU lakosai megfizethető áron, jó minőségű élelmiszerhez jussanak. Ehhez viszont az uniós finanszírozási keretek lényeges reformjára van szükség, illetve a költségvetési prioritások újragondolására: ha a lakosságot nem tudjuk biztonságosan élelmiszerrel ellátni, félő, hogy a védelmi ipar önmagát és részvényeseiket szolgálja, nem pedig az uniós lakosokat.
